Redcliffe utcái

-Semmi bűnözés...érdekes életszemlélet - dörmögöm halkan, de persze elég közel van ahhoz, hogy hallhassa ezt. - Talán jobb lesz, ha feljegyzem magamnak, mielőtt elfelejtem. Ó, micsoda tragédia, hát nem otthon maradt a pennám? No, akkor nincs mese, majd megpróbálok emlékezni...remélem sikerül. Ha nagyon nem megy, legfeljebb benézek a káptalanba is egy kis pergamenért, meg írószerért.
Mondókám közben rákacsintok a nőre, azon pedig, hogy szégyenlősen süti le a szemeit gonosz megszólalása után hangosan felröhögök.
-Látom hát! - Jelentem ki, és színpadias, démoni röhögést produkálok. - Már csak a paráznaságra kéne rávennem téged valahogy...szerencsére fiatal még az este. Amúgy, ha már itt tartunk, minden férfit serpenyővel vársz? Másképpen komolyan nem tudom elképzelni, hogyan lehetsz még hajadon.
Aztán közli velem, hogy mit szeretne, ha nyer, én pedig már bánom, hogy nem adtam magamnak még két királyt, négy dámát, négy bubit, négy tízest, és négy ászt. A fekete város nyelje el a szabályokat, és a józan észt, ki van zárva, hogy én ogrékra fogok vadászni! Büdösek, rondák, alig van pénzük, és megeszik azt, aki lopni próbál tőlük.
-Állom a tétet, de csak ha leveszed a kötényed, és azt, ami alatta van, ha én nyerem ezt a kört. Az éjszaka még fiatal, de én már türelmetlen vagyok.
Gonoszul rákacsintok, aztán becserélem a lapomat, amit nem csaltam. egy ász kerül a kezembe, aminek sok hasznát nem veszem, de annyi baj legyen.
-Ó, és mellesleg, ha sikerülne valahogy elnyernem minden ruhád, engedned kell, hogy lerajzoljalak.

-Igen, a káptalanban biztos vagyok benne, hogy örömmel segítenek egy tolvajnak pennát és pergament szerezni - bólogattam nagy beleéléssel. - Tudod, errefelé mindenki nagyon segítőkész, úgyhogy a városi őrség is azonnal ott teremne, hogy kézbe vegye a dolgokat. El sem engednének, amíg nem kerítenek írószereket, hidd el. 
Sajnos a vidámságom nem tarthatott sokáig, mert ismét túlságosan közeli pofácskáján sátáni vigyor terült szét, ahogy megint az én káromra vigadt. Tenyeremet az arcának támasztva, szégyenlős mosollyal toltam hátra a fejét, majd ismét a kártyalapok mögé menekültem, csak onnan válaszoltam a kérdésére.   
-Nem nekem való a házasság - vontam meg a vállam az előbbiektől még mindig egy kicsit görcsösen ide-oda rakosgatva a kártyalapokat, mintha a más sorrend az értéküket is megváltoztatná. - Bár megjegyzem, mások nem is törnek rám éjnek évadján. Tudod, kopognak, meg minden. Ez azért nagyban hozzájárul, hogy egészen ma estig a serpenyőimet mindig csak főzésre használtam. 
Aztán álnok jókedvvel néztem fel rá, bár a kezemben tartott kártyáktól csak a szemem láthatta.
-Legközelebb rögtön a tűpárnát viszem.
Csak két kettesem volt, ez pedig nem kimondottan kecsegtetett sok jóval, hiszen azt még én is tudtam, hogy ennél kisebb leosztásom csak úgy lehetett volna, ha a világon semmifelé mintázat nem jön ki. Csalódottan bökdöstem a szélső kártya csücskét, de amint eszembe jutott, mit is játszunk, rögtön magamra erőltettem egy akár még elfogadhatónak is minősíthető pókerarcot. Ez nem csak a gyenge leosztás miatt volt nehéz, hanem azért is, mert amikor meghallottam, milyen tétben akar a játékostársam játszani, legszívesebben az lébe borítottam volna az asztalt. 
-Hármat kérek - dobtam felé az értéktelen lapokat, majd az újakat is magamhoz véve kellett szembesülnöm vele, hogy továbbra is csak egy párom van. 
Összehúzott szemekkel tanulmányoztam a kártyáimat, hátha ki tudok még hozni belőlük valamit, de hát ez sajnos nem ilyen játék volt, merőben a szerencsén múlott, hogy nyerek-e vagy sem. És most eléggé kicsi volt az esély, hogy nyerhetek. 
-Rendben van - bólintottam végül komolyan. - Ha te nyersz, megkapod, amit akarsz. És most mutasd, mid van.

-He he he... - felelem gúnyosan, aztán megrázom a fejem. Nehéz elhinni, hogy ez a szarkasztikus nőszemély nemrég kirohant inkább a viharba, mint, hogy egy szobában legyen egy ilyen perverzzel. Ráadásul mennyi mindenben egyet értünk...
-Nekem sem...bár megjegyzem, nekem azért, mert képtelen lennék egy helyen élni örökre. Söprögetni a ház padlóját, fát vágni estére...neked viszont a ház része már megvan a dolognak, szóval nem értem, mi bajod azzal, ha nem csak te élsz benne. Ha pedig valóban nem töri rád soha senki az ajtót éjszakánként, akkor a falu minden nőtlen férfija elvesztette a tiszteletem. Ha itt kéne élnem az egyetlen vigaszom a tündérarcú varrónő lenne...meg talán a kilátás a malom mellől, de főleg az első.
Szegény lány, tényleg elég rosszul viseli, ha bókolnak neki. Lehet ő is azok a bolond nők közé tartozik, akik nem látják szépnek magukat? Van egyáltalán tükre? És miért akar állandóan szurkálni? Na csak kerüljön a kezeim közé.
-Tessék, itt van - dobom felé a három lapját, aztán boldogan nézem, hogy még a korábbinál si kétségbeesettebbnek tűnik. Ó igen. Lehet mégsem alszom majd a padlón? Azt mondjuk egyre inkább kétlem, hogy rá tudnám venni, hogy tartson velem ő is, bármilyen finom puha is az érintése, ahogy minduntalan eltol magától.
-Ha szeretnéd, rajzolok majd neked egy sima portrét is, amin csak az arcod látszik, hogy legyen miről emlékezned. Ha pedig a lapjaimra vagy kíváncsi, íme!
És már le is terítem elé a  két páromat. Nem sok, de hacsak nincs megint a kezében egy olyan lap, amit még nem láttam, de cserébe mindent visz, akkor az arca alapján egyre inkább úgy érzem, hogy valakinek itt hamarosan nagyon melege lesz.
-Szóval, mi legyen? Kényelmetlen már az a kötény?

-Engem háziasszonynak neveltek - vontam meg a vállamat. - Mind tudtuk, hogy hamarabb maradok egyedül, mint hogy még férjhez mehetnék, úgyhogy meg kellett tanulnom gondoskodni magamról. Másra nem is maradt időm. Téged gondolom, már kisgyerek korod óta harcosnak nevelnek, bejártad a fél világot, láttál sok misztikus, érdekes meg veszélyes helyet, lényt, volt egy csomó izgalmas kalandot, de én... Én nő vagyok: nekem söprögetnem kell, tisztán tartani a házat, meg főzni és varrni, bár a favágás férfimunka, úgyhogy azért az egyik favágónak szoktam fizetni két ezüstöt, hogy segítsen benne. Szóval... én itt ragadtam. 
Reméltem, hogy ezzel kifogyott végre a kérdésekből és a megjegyzésekből. Nem volt éppen a kedvenc témám, de végül is annyira nem is kavart fel. Már nem. Végül is jó életem volt. Ha nem is dúskáltam, legalább békében, nyugalomban éltem, nekem sosem kellett éjfattyakkal, brontokkal, démonokkal, sárkányokkal viaskodnom, sosem kellett az országúton menetelnem előre úgy, hogy nem tudtam, merről fognak rám támadni a rémlények vagy banditák, sosem kellett fegyverforgatást tanulnom, nem nyomta világméretű felelősség a vállamat... Teremtőm, de utáltam!
-Rendben, nyertél - sóhajtottam fel, és összegyűjtve a lapjainkat, azonnal hozzáláttam, hogy megkeverjem a paklit. 
Nem is néztem fel, amíg a vastag, már kopott lapok nem siklottak harmadszor is fésűszerűen egymás közé. Szavaira összehúztam a szemöldökömet, mintha nem érteném, mire céloz.
-Miért lenne kényelmetlen? Magamnak varrtam, úgyhogy pont jó. 
Végül csak elmosolyodtam, amikor már nem tudtam tovább visszatartani. 
-Óóó - susogtam, és valami hihetetlenül élveztem a helyzetet. - Máris neki akarsz kezdeni a rajzolásnak? Nos, hajrá, ott az asztalon megtalálsz hozzá mindent. És le is fogok vetkőzni - Itt még szélesebben vigyorogtam. - Tudod, majd ha átöltözöm hálóingbe lefekvés előtt. 
Szinte mellékesen álltam neki kiosztani az öt-öt kártyalapot, de közben egy pillanatra sem vettem le a szemem az előttem ülő férfin, mert imádtam nézni, ahogy a várt izgatott boldogság elpárolog belőle. 
-Legközelebb majd tedd hozzá, hogy pontosan milyen körülmények között legyek meztelen - kacsintottam rá, miközben elrendezgettem a lapjaimat a kezemben. - Kettőt kérek.

-Hehh...ja persze - felelem, nem kis cinizmussal a hangomban. Még, hogy engem harcosnak? Persze, minden álmom odaállni egy 20 emeletes emberevő izé elé, és bökdösni egy fémdarabbal, amivel a helyében még a körmöm sem tudná levágni!
-Festő szerettem volna lenni - vallom be aztán halkan. - De aztán a királynak nem tettszett a róla készített portrém a vár falán, amint a Varjak mestere előtt térdel, és ez összetörte az álmaim. Ő inkább a csontjaimat törte volna, de ahhoz nem volt elég gyors...
Mélyet sóhajtok. Még mindig fáj visszagondolni a megaláztatásra, és szégyenre, amit akkor éreztem, amikor a kocsmákban el kellett magyaráznom, hogy az ott a király, nem pedig csak egy solymász, aki talált valamit a földön. Lehet a madárfej nem volt jó ötlet a bérgyilkosnak...
-Szóval, azt hiszed, szeretnél kitörni innen? - Váltok témát gyorsan, és kicsit sem feltűnően. - Biztos vagyok benne, hogy Denerim-ben imádnák a portékádat. Ráadásul sok ott a nőtlen nemes...miért nem jössz velem? Együtt mg az út sem lenne olyan veszélyes?
~Várjunk, ezt én mondtam?~
Viszont, nyertem. Nyertem! Végre láthatom, ahogy leveszi a ruháit, nem csak érezhetem, milyen alattuk, és és...jobban meggondolva az én hibám, nem tudom, mit lepődök meg úgy? Ismerem már néhány órája, és folyamatosan ezt műveli velem. Komolyan mondom, odakint nem érne ennyi hideg zuhany, mint idebenn.
-Akkor ezek szerint a portréval kezdek... - jegyzem meg bosszúsan, és amíg ő oszt, és felpattanok, és elveszem a kellékeket, hogy hozzákezdhessek.
-Na jó...hajlamos vagy a bőröddel produkálni a papír gyulladáspontját, ezért előre figyelmeztetlek: most nézni fogom az arcodat. Sokáig, fürkészőn. Próbálj nem zavarba jönni.
Mellékesen én is átveszem a lapjaimat, megnézem őket, aztán vállat vonok.
-Rendes tőled, hogy megnyered helyettem a játszmát, így legalább tudok erre koncentrálni, na lássuk csak...
És már meg is húzom az alapvonalakat, aztán haladok szépen lassan, fel feltekintve az arcára a lap mögül, hogy jobban megfigyelhessem a vonásait, és közben azt is láthassam, mennyire izgul nem mellékesen. Amúgy sem úgy ismerem, mint akinek jó a pókerarca, szóval most biztos vagyok benne, pontosan látni fogom, miket tart a kezében.
-Tudod, elég hidegek az éjszakák, arról nem is beszélve, hogy valaki bemászhat a fenti ablakon is. Én szeretném emelni a tétet: ha nyerek, velem alszol te is, egy ágyban. Állod?

Hangos kacagásban törtem ki fájó emléke hallatán, hiszen valahogy nem illettek hozzá az összetört álmok, elvégre ő bűnöző: hogy lehetne ilyen gyengéd oldala is? De ahogy ott ült, elszontyolodva, sikertelenül próbálva leplezni szomorúságát, amiért a bácsinak nem tetszett az ő szépséges festménye, inkább hasonlított egy pityergő gyerekre, mint egy törvényenkívüli banditára.
-Biztos vagyok vagyok benne, hogy nagy szép volt - paskoltam meg a kézfejét kicsit remegő szájszéllel.
Hogy ne is gondoljak rá, minden figyelmemet a kártyapakli keverésére fordítottam, mert nem akartam megbántani azzal, hogy olyan nehezen fogam vissza a nevetésemet. Nem tudtam, mennyi időbe telne, mire végre megint elhallgatnék. Annál inkább örültem, amikor témát váltott.
-Ez nem ilyen egyszerű - ráztam a fejem. - Nem lehet csak úgy itthagyni csapot-papot, és nekivágni a nagyvilágnak, mert... ez nem így megy. 
Azt ugyan nem tudtam, miért, akár mehettem is volna, de már annyira megszoktam ezt az életet, amire neveltek, hogy biztos voltam benne, nem kerekedhetek fel, hogy szerencsét próbáljak. 
-Az utak veszélyesek - próbáltam menteni a menthetőt, és józan érvekkel előállni. - Én pedig nem vagyok harcos. Te pedig nem lehetsz mindig velem, nem is kötelességed megvédeni. Meg ha sokan támadnak ránk, nem is biztos, hogy sikerülne. A falun kívül ráadásul nem ismerek senkit. Nincs is pénzem, hogy vegyek ott egy házat, vagy fizessek a fogadókban a szállásért. Pár héten belül vagy éhen halnék, vagy már az utat se élném túl... vagy még rosszabb - tettem hozzá szemlesütve. - Maradnom kell. 
A sikeres gonoszkodásom aztán végképp elfeledtette velem a kényes témát, amit tényleg nem akartam feszegetni. Nem tiltakoztam az ellen, hogy máris nekiálljon a portrénak, elvégre ezek után ennyit talán megérdemel. Bár nem értettem, miért ragaszkodik hozzá ennyire, de ha neki ez kell, ám legyen. Három kettessel a kezemben ugyan nem tudtam, hogy mennyire örülhetek, de hát most úgyis el volt foglalva a művészi alkotásával, szóval reménykedhettem benne, hogy nem figyel eléggé, és annyival is jobban járhatok én. 
Na, persze, valamire mindig tudott figyelmet szentelni...
-Nem - válaszoltam gondolkodás nélkül. - Nem állom. Ha fázol, kapsz még egy takarót, és lekuporodhatsz a kandalló elé, de nem fogsz bebújni az ágyamba. Ezt te sem gondolhatod komolyan.
Kicsit megint feléledt bennem az aggodalom, hogy talán mégsem olyan rendes fickó, mint ahogy az utóbbi órában sikerült meggyőznöm magam, miután elfogadtam, hogy nem akart bántani. Talán mégis? De nem, nem, meg kell nyugodnom. Elvégre megkérdezte. Nem tett semmit, lényegében engedélyt kért. Amit visszautasítottam. Most csak az a kérdés, hogy elfogadja-e.
-Lapot?

Mélyet sóhajtok, amíg ő kacag, aztán inkább a lapokat nézem, lehajtott fejjel. Már épp azon gondolkodom, hogy megkeverném, mikor ő veszi ezt át tőlem. Kár, igazán kár. Most lehet kicsit pofátlanabbul lettem volna a saját szerencsém kovácsa ezek után.
-Hát, igazán élénk színekhez nem tudtam hozzájutni, a festék nem valami olcsó, és sok kellett belőle...szóval minden fehér volt, egy szürkés, málladozó falon, de az üzenet volt a lényeg és...á mindegy.
Aztán amikor kiröhögte magát mentegetőzni kezd, én pedig rajzolás közben néha bólogatok.
-A falu is veszélyes. Jó, tudom, mekkora az esélye, hogy pont ide támadnak a zombik megint? Na mindegy, ha nem hát nem.
Ugyanezt felelem,a mikor nem állja a fogadást, csak ezúttal nem kell figyelnem rá, hogy lebiggyesszem az ajkaim, mennek azok maguktól. Pár lágy vonással megalkotom huncut mosolyát a mostani zavarban lévő helyett, aztán felnézek rá a portré mögül.
-Szépséges puszedlim, már hogy ne gondolhatnám komolyan? A te szépséged az a fajta, ami eléggé el tudja venni egy férfiember eszét, hogy egy háborút is megjárjon csupán azért, hogy megkaphassa apád áldását, még ha csak egyszer is látta megcsillanni a napot gyönyörű szemeidben. És ez még csak a felszín, ha tudnák milyen édesek az ajkaid, és milyen lágy, és selymes az érintésed, sorban kellett volna állnom, hogy betörhessek ide, mert húsz férfi állt volna előttem virágokkal felfegyverkezve azt garantálom. Mellesleg, ha emlékszel,a játékunk tétje, hogy ki alszik abban az ágyban, és van egy olyan érzésem, hogy végül én leszek az, aki megnyeri ezt a fogadást. Persze örültem volna, ha te is velem tartasz...csak te, a tűid maradnak...de a semminél ez is több...Hideg is lesz, kényelmetlen is...de legalább nem annyira, mint a földön...
Aztán amikor megkérdi, kérek e lapot, megrázom a fejem, és rajzolok tovább.
-Bolond lennék eldobni ezeket a lapokat. No, de ha az előző tét nem tettszett, mit szólnál egy másikhoz? Mondjuk, ha sikerül megnyernem ezt a kört, ágyba kapom a reggelimet, ha pedig vesztek...nos főzni nem tudok, házat leégetni viszont zseniálisan szóval gondolom erre nem vágysz, viszont...hát majd kitalálsz valamit. No...én közben készen vagyok...remélem tettszik...
Lefordítom a lapot az asztalra, és elé tolom, hogy megnézhesse, bár ha mindent jól csináltam, sok újdonságot nem láthat a képen, legfeljebb, hogy tényleg szépek a szemei, ahogy mondtam.
-Nos...hogy tettszik? - Kérdem, és az asztalon heverő lapijaimhoz még mindig nem érek hozzá. Jó helyen vannak ott.

Mentegetőzésére csak még hevesebben nevettem, ha nem is tudtam, pontosan miért. De valahogy olyan aranyos volt így, ahogy menti, ami menthető, és csak azért is kimagyarázza, hogy miért is volt olyan felismerhetetlen a kép, amit rajzolt. Mintha számítana! Én nem is láthattam, meg aztán a vevőt sosem érdekli, hogy miért nem úgy sikerült a megrendelés, ahogy ő azt elképzelte, csak pampog és veri az asztalt, hogy márpedig és különben is. Én ne tudnám?
-Az más, a falut ismerem - legyintettem kártyalapokkal teli kézzel. - Itt tudom, hova tudok elbújni, tudok kihez fordulni, ha segítségre van szükségem, meg aztán itt nem kimondottan engem támadnak meg, úgyhogy a túlélésre is több esélyem van. 
Aztán a pakli keverése még egyszer félbe maradt, amikor jó, hogy nem szonettben fejezte ki, milyennek is lát. Először meglepetten néztem rá, miközben egyre ernyedtem ujjaim közül néhány kártyalap az asztalra siklott, majd a csodálkozásom elérzékenyülésbe csapott át, ahogy minden szaván csüngve szinte elolvadtam azoktól a gyönyörű szavaktól, amikkel engem illetett. Hát ezek után akár a kezemet is megkérhette volna, arra is igent mondtam volna, de persze hamar véget ért a varázs, amint igazi nyers férfiként fejezte be a mondandóját, és végre kibújt a szög a zsákból. Akkor egy halk, félig csalódott, félig rosszalló sóhajjal ismét kézbevettem az összes lapot, és gyorsan befejeztem a keverést. 
-Jól van - morogtam rá sem nézve, miközben két kártyát cseréltem. -Ha nyersz, ágyba kapod a reggelit. De ha morzsázol, te takarítsz fel! 
Morcosságom nem kissé enyhült, amikor megláttam a rólam ábrázolt képet. Nagyon tehetséges volt, a rajz, amit ilyen gyorsan papírra vetett élethű volt, egyszerű eleganciával terült szét a fehér papírlapon, és akárhogy néztem, kimondottan hízelgő volt irányomban. Ennyire ugyanis nem néztem ki jól, ezzel tisztában voltam. Vagy tényleg ilyennek lát.
-Ez gyönyörű - leheltem elragadtatva bámulva a képet, amit azonnal kézbe kaptam, amint elém csúsztatta. - Nem tudtam, hogy ennyire értesz a rajzoláshoz. Valahogy nem illik egy művészhez, hogy legyen ilyen oldala is.
Mosolyogva kulcsoltam ujjaimat a kezére, és finoman megráztam elismerésem jeléül, majd visszahúzódva a helyemre, gyorsan elsimítottam egy előrehulló tincset a homlokomból, miközben éreztem, ahogy ismét kezdek meghatódni, és semmit sem tehettem ellene. Az érzés úgy áradt szét bennem, mint az a kellemes melegség, amikor az imént belekortyoltam a forró teába. Felrémlettek az előbb hozzám intézett romantikus szavai, amitől egészen enyhén megborzongtam.
-Ha én nyerek... - Szégyenlős vágyódással néztem rá, és zavartam hajtogattam a kezemben tartott lapokat ívbe és vissza, ívbe és vissza. - Ha én nyerek, mondasz még nekem olyan... tudod, olyan... szépeket?

És csak tovább nevet! Hogy szakadna rá az ég! Most komolyan, mi olyan vicces ebben? Á, mindegy...
-Igazad van, ezt a helyet már unalomig kiismerted, sokkal jobb itt.
Viszont, egyre jobban megy, hogy zavarba hozzam. Szegénynek tényleg nagyon jól áll a piros, de van egy olyan érzésem, hogy gyűrűvel kellett volna érkeznem, ha minden áron ágyba akartam volna vinni ma. Kár, nagyon kár, vele még a reggelt is megvárnám. Legfeljebb csak akkor szöknék el,a mikor leugrik a takarítószerekért a morzsák eltüntetéséhez.
-Nem sok művészt ismersz ezek szerint - jelentem ki sokat mondóan mosolyogva, mikor kijelenti, hogy nem illik hozzám a sötét oldalam. Kicsit azért zavarba ejtő, mennyire tettszik neki a portré, lehet tényleg kéne szerezni egy tükröt??
-Nem, te vagy gyönyörű, én csak papírra vetettem amit láttam - jelentem ki mosolyogva, aztán finoman megcirógatom másik kezemmel a kezemet fogó kezét, mielőtt elhúzná. Mert sajnos elhúzza, mint aki annyira nagyon azért nem bízik bennem, ami lássuk be, az éleslátás egyik jele, de akkor is. A kívánsága viszont enyhén szólva is meglep.
-Hogy mi? - Kérdem, oldalra döntött fejjel, aztán közelebb hajolok az asztal felett, és most én fogom meg a lány kezét nagyon finoman.
-Te vagy a leggyönyörűbb nő akit láttam Antiva és Ferelden közt, beleértve magát a királynőt is drága puszedlim.
Közben simogatni kezdem a kártyalapokat tartó kezeit, az ujjaim végével, a székem pedig nyikorogva csúszik hátrébb, ahogyan felállok, hogy valamivel közelebbről fúrhassam tekintetem az övébe.
-Fölösleges kártyapartit nyerned ahhoz, hogy elmondjam mellyire könnyű elveszni lelked ragyogásában, és milyen kimondhatatlanul kellemes puha bőröd érintése, és ahogy nevetésed csilingelése szebben zengi be a termet mint bármely hangszer.
Hasam már szinte az asztal lapjához ér, annyira közel kerülök hozzá, egyik kezét pedig elengedem, és az arcát kezdem simogatni, illetve, ha elhajolna szégyenlősen, úgy emelem fel a fejét, hogy kénytelen legyen a szemembe nézni.
-Csupán azt mondom amit gondolok rólad szépséges puszedlim, ezt pedig kérned sem kell. - Folytatom a mondókámat, szinte suttogásra váltva. - Inkább ahhoz kéne elvesztenem egy fogadást, hogy csendben maradjak. Szeretnéd...ha csendben maradnék...?

Nem lepődtem meg, hogy meglepődött, én is alig hittem el, hogy ez kijött a számon, de ha egyszer a szavakkal legalább olyan jól bánt, mint a ceruzával, hát mit tegyek! Amikor elkezdte simogatni a kezem, és egyre közelebb hajolt, legszívesebben eltoltam volna, hogy azért tudja már a helyét, de valamiért mégsem tettem, és az sem volt kérdés, miért. Teljesen elolvadtam tőle. Most még a puszedli is olyan helyénvalónak tűnt, olyan romantikusnak. Ha a kezemet kérte volna meg, most arra is igent mondtam volna. 
De aztán hirtelen elmúlt a varázs. Gondolatban megráztam magam, lekevertem magamnak néhány jókora pofont, majd mosolyogva hátradőltem, kihúztam a kezem az ujjai közül, ismét felvettem a lapjaimat, és folytattam a rendezgetésüket.
-Köszönöm, ez nagyon kedves volt tőled - biccentettem felé, majd eldobtam három lapot, és húztam helyettük újakat a pakliból. - Nem kell csendben maradnod, sőt, mond, hogy te cserélnél-e. És mivel a tétet máris eljátszottuk, most mást kell bedobnom. Ööö... Ha én nyerek, kigyomlálod a kertemet. Sosem szerettem kertészkedni, úgyhogy arról örömmel lemondanék. 
~Ugyan már, Pel, mégis mit gondolsz, miért ilyen profi udvarlásban? Talán mert már annyi nőnek elcsavarta a fejét! Nehogy már te is ilyen könnyű nőcske legyél, akit néhány találó bókkal máris levehet a lábáról és az ágyába... mármint ágyadba cipelhet!~
-Csak kíváncsiságból - néztem rá érdeklődő, de vidám mosollyal. - Ez minden nőnél be szokott jönni? Elég gyakorlottnak tűnsz, de az ujjad üres. Nem nagyon szoktál magányos lenni, ugye?

Sokadszorra hagyja el csalódott sóhaj az ajkaimat, aztán visszaülök a helyemre, majd magamhoz veszem az eddig az asztalon heverő lapjaimat, amik csak akkor lehetnének még ennél is értéktelenebbek ebben a játékban, ha tevinter-i kártyák lennének orléz helyett. A kör királynőt megtartom, mint egyetlen értelmes lapot, a másik négyet pedig bedobom. Ritkán fordul elő, hogy kétszeresen is elbukom a blöffömet.
-Általában bejön...és általában a kártya is jobban megy....most viszont ki van zárva, hogy ezek után nagyobb kockázatot vállaljak, szóval lesheted, hogy kertészkedjek. Mondjuk nem is járnál jól velem, ahonnan én jöttem ott a növények sós vízből nőnek ki.
Nem arról van szó, hogy nagyon le lennék törve, mert nem viszonozza a szerelmem, na nem, ennyire nem vagyok nyálas, mindössze...hogy mer ellenállni a sármomnak? Komolyan mondom...és az új lapjaim sem sokkal jobbak. Semmi...a nagy büdös semmi. Kaptam egy kör királyt a kör Dáma mellé, olyan szépek együtt, hogy mindjárt hányok.
-Mit szólnál, ha inkább elvinnélek arra a kalandtúrára? Olyan csalódottnak tűntél az előbb, amikor nem nyerted meg. Most itt a lehetőséged, hogy kimozdulj egy picit, és ha közben egy Sylvian letépi a ruháid....nos, majd megkapod a kabátom, hogy rá fekhess.
Aztán lecsapom a kártyáim az asztalra.
-Nos, felteszem egy szem királyt azért le tudsz gyűrni, úgyhogy gondolom reggel indulhatunk is majd. Egyébként nem, nem szoktam magányos lenni, de ezek után tuti csak gazdag nemes buta libáknak csapom a szelet, te túl veszélyes vagy...viszont későre jár, úgyhogy kezdjük a döntőt. Keverhetek, vagy inkább te szeretnél?

-De legalább őszinte - mormoltam, és nem is lepleztem a csalódottságomat. 
Nem mintha arra számítottam volna, hogy ő lesz a szőke herceg fehér lovon, ezt újra és újra bebizonyította, de azért néha mégis egész hatásosan tudta elhitetni velem. Halk sóhaj szakadt fel belőlem, ahogy enyhén megcsóváltam a fejem, és elgondolkodva néztem a lapjaimra, hogyan tudnám emelni az értéküket anélkül, hogy csalnék (az etikai fenntartásaim mellett nem is tudtam, hogy kell azt csinálni). 
-Ha eléred, hogy sós vízből növények nőjenek ki, akkor nem semmi kertész lehetsz - jegyeztem meg az igazság kedvéért. - De rendben van. Akkor ha én nyerek... - Itt villant egyet a szemem, ahogy eszembe jutott, hogy mindjárt ő fogja mondani a saját tétjét. - Ha én nyerek, a te téted semmis a következő körben is.
Az ötlete hallatán, hogy mi is jutott eszébe egy picit azért elbizonytalanodtam, hogy mennyire volt jó ötlet előre lenullázni, még mielőtt vázolhatta volna a tervét. De természetesen ismét hamar kibújt a szög a zsákból, hogy mire is ment ki, a saját indokaim pedig, amik ehhez a házhoz kötöttek, nem változtak, szóval végül is teljesen jól döntöttem. Nem megyek innen egy tapodtat sem, még vele sem, aki lehet, hogy szórakoztató társaság, de nyilvánvalóan veszélyes. Én pedig akármennyire is vágytam a kalandokra, azért mégis megszoktam a biztonságot, és eléggé ragaszkodtam hozzá.
-Egy pár - tettem le én is a lapjaimat, és és erősen eltúlzott tettetéssel csóváltam meg a fejem. - Nincs kalandtúra. Keresned kell valaki mást, aki meztelenül heverészne előtted. 
Meg sem vártam, hogy megnyikkanjon, már össze is szedtem a lapokat, majd átnyújtottam neki a paklit, hogy ezúttal ő keverjen. 
-Nem vagyok én veszélyes - ráztam a fejem, szélesedő vigyorral, amit reméltem, hogy nem vesz fenyegetésnek, csak elképzeltem, ahogy a gombostűimmel hadonászom mellette a csatamezőn. - Viszont ha találsz magad mellé egy valamirevaló nőt, az talán úriembert farag belőled. Egy ilyen hóhányó biztos elő tudja adni magát, mint orléz nemes, akkor pedig a környék összes elöljárója versengeni fog a kegyeidért, hozzád adhassák a lányukat. És akkor - tettem hozzá cinkos mosollyal -, tudod, kihez kell fordulni, hogy szép esküvői ruhát húzhassatok a nagy napon. 
A kiosztott kártyákkal eltakarva a számat ásítottam egyet, mert már tényleg bennejártunk az éjszakában. Két párom volt, úgyhogy egyet cseréltem, aztán vártam, hogy ő mit lép. 
-Oké, a téteket - intettem az asztal felé, mintha tényleg érméket dobáltunk volna be eddig. - Részemről, aki nyer, azé az ágy.

-Már az előbb is az voltam, drága puszedlim. Nehéz a lódításra koncentrálni, ha az ember teljesen elvész a két szemed ragyogásában.
Ami a kertész tudásomat illeti, inkább nem ijesztgetem tovább azzal, hogy pontosan miféle növények is nőnek ki nálunk a tengerből, és hány fejük van, meg mit esznek, mert a végén megint kirohan a viharba szegény. Aztán nem meglepő módon elvesztem ezt a menetet, az viszont furcsa, és egyben botor lépés a részéről, hogy enged engem keverni. Na akkor most megkapja!
-Hehh, persze, én nősülni. Aztán felnevelek egy fészekaljnyi gyereket, és elviszem őket templomba minden reggel mi? Ugyan édes puszedlim, ez majdnem annyira valószínű, mint az, hogy te nem vagy veszélyes.
Közben véletlenül egészen jó lapok vándorolnak hozzám. A király, és királynő, akiket rosszul kevertem meg, és alul maradtak alap, hogy a kezembe kerülnek. A tízes, naná, hogy a kezembe kerül. A kör ász, és kör bubi? Még szép! Adok majd én neki!
-Az orléz akcentusom nem az igazi, meg inkább sértésnek venném, ha annak nézne valaki. Egyébként sem lenne hiteles az álcám egy dús keblű udvarhölgy nélkül, kinek a haja akár a selyem, az arca pedig akár a porcelán. Szóval amíg nem adod szélhámosságra a fejed, én sem leszek orléz nemes.
Mikor a téteket kéri, megvizsgálom, és sorba rendezem a lapjaim. Ezzel szemben legfeljebb döntetlent érhet el szegény kicsi puszedli, és mivel a másik három ász itt lapul a zsebemben azóta, ha sikerülne neki, kiderülne, hogy csal, a galád!
-Benne vagyok, nagyon kényelmesnek tűnt már az előbb is. Remélem a  jó éjt pusziról nem felejtkezel meg, amit az első körben ígértél - kacsintok rá, aztán újra az asztalra teszem a kártyáim, lefelé fordítva, hogy ne láthassa őket.
-Nos, a magam részéről biztos vagyok a győzelmemben, úgyhogy nem kérek cserét, és a játszma végéig inkább benned gyönyörködöm.

-Ne már - sütöttem le azt a két golyóbist, amik szerinte úgy ragyogtak, hogy elvonták a figyelmét.
Aztán csak legyintettem, amikor megint tiltakozni kezdett, hogy ő aztán soha nem fog megnősülni, gyerekei meg végképp nem lesznek, én meg szégyent hoznék egy vezérdémonra is. Mondjuk örültem volna, ha képes lettem volna az utóbbira, de tudtam, hogy ez sajnos elég távol áll tőlem. Ő meg... hát soha ne mondjuk, hogy soha, ezt ő is tudhatná. Elvégre ha tényleg olyan veszélyes vagyok, vagy legalábbis ő annak hitt, honnan tudhatta, hogy megússza élve a boszorkány barlangot tele olyan mérgező bájitalokkal, mint tea és mézes víz, és olyan borzalmas fegyverekkel, mint gombostű és fakanál? Mégis élt, virult, és éppen tönkrevert már megint a kártyaasztallá avanzsált étkezőasztalnál.
-Ne udvarolj, mert amint az oltár előtt találod magad velem az oldaladon, máris inadba szállna a bátorságot, jóuram - feddtem meg bujkáló mosollyal.
Persze hogy is hihettem, hogy én nyerem meg az utolsó kört? Ő sem véletlenül élhette túl az olyan veszélyes életet, amit ugyan leginkább olyan piti fenyegetések próbáltak megnehezíteni, mint banditák, darkspawnok, városi őrök, és minden fajnak saját hadserege, de olyan iszonyú rémségekkel is szembe kellhetett néha néznie, mint mondjuk én. Biztos értett egy s máshoz, ha eddig átvészelte a mindennapjait. Nem mertem volna megesküdni rá, hogy nem csalt, de ezt úgysem tudtam volna rábizonyítani, főleg nem lényegében félálomban. 
-Rendben - bólintottam, miután megmutattam neki az egyetlen párt a kezemben, ami összehasonlítva az ő lapjaival elenyésző értékkel bírtak. 
Felszusszanva emelkedtem fel ültő helyemből, odaléptem hozzá, majd lehajolva két kezemet az arcára csúsztatva mosolyogva néztem a szemébe, és lehunyt szemmel apró csókot hintettem az ajkára, mert tudtam, hogy addig úgysem hagy aludni, amíg meg nem kapja az ,,esti puszit". 
-Akkor tiéd az ágyam - nyújtózkodtam egy jólesőt. - Én meg majd alszom a szüleim ágyában. Az úgyis kényelmesebb, és a szellemük az én szekrényemben szokott kísérteni, szóval ma nyugodt éjszakám lesz. Aludj jól!
Azzal már be is libbentem a földszinti szobába, ami már évek óta vendégszobaként funkcionált, arcomon egy sátáni vigyorral, hogy most mennyire maga alá csinálhatott az ágybitorló, és vajon tényleg leellenőrzi-e a szekrényt, esetleg ördögűzőt is hív majd, mert nem mer megmaradni abban a szobában. Felkuncogtam a gondolatra, és nekiláttam átöltözni hálóingbe, mert bár az enyém fönt volt a helyén, azért itt is akadt néhány az abszolút szellemmentes szekrényben.

-Édes vagy - jegyzem meg, csak úgy, mintha a terítőre mondanám, hogy szép fehér, aztán az asztal felett átnyúlva megpaskolom a kezét.
-Tudod mit puszedli? Ha leszel olyan bolond, hogy hozzám gyere, én is leszek olyan bolond, hogy elvegyelek. Ami azt illeti idefelé jövet láttam is egy kápolnát, szóval ha gondolod...
Közben, amikor felfedi harmatgyenge lapjait egy pillanatra komolyan megfordul a fejemben, hogy inkább nem mutatom meg a saját készítésű leosztásom, és azt hazudom, vesztettem, de ekkor közrefogja az arcom, és meglep azzal a nagyon apró csókkal. Aztán miután eltávolodik tőlem, és nyújtózkodni kezd, én is felállok, a lépcső felé nézek, bólintok, aztán mint a villám elkapom a derekát, magamhoz rántom, és én is adok egy puszit a szájára.
-Csak, hogy neked se legyenek rossz álmaid, biztos ami biztos. - Magyarázom mosolyogva, mialatt a kezem a tarkójára siklik, én pedig újra előre hajolok, mert egyszerűen nem bírom ki, hogy ne csókoljam meg még egyszer utoljára, mielőtt elválnának útjaink, ha már nem kaphatom meg. Ha nem kezd el balhézni, én sem sietem el a dolgot, ezúttal viszont nagyon finoman ízlelgetem őt, mintha attól félnék, hogy darabokra törne, ha kicsit hevesebb lennék. Végül aztán úgyis elengedem ölelésemből, és mosolyogva lépek hátra tőle.
-Egyszer úgyis az enyém leszel, de addig is, szép álmokat puszedli.

Ezek után felmegyek a lépcsőn, majd vissza jövök, magamhoz veszem a tőreim, és újra felmegyek. Nem, nem ijedek meg holmi kitalált szellemektől de...nos, ezek a rohadékok imádják az iróniát, szóval lehet épp most költözött be pár, és amúgy is, nem lenne helyes szanaszét hagyni a fegyvereket nem? Mi van, ha belelép valaki? Abban meg aztán főleg nincs semmi, ha megnézem, mi van a  szekrényben, meg alatta, meg mögötte...és az ágy alatt...a folyosón...az ablakon...a tetőn...és végül fegyverrel a kezemben alszom el, úgy hajnalban nagyjából.
~Nézzük a jó oldalát...eleve sem terveztem korábban elaludni...legalább ez a része sikerült...~
Ó, és mellesleg, a szekrényt az ajtó elé tolom, biztos ami biztos. Engem nem fog kicsinálni egy rohadt szellem!!! De még a bérgyilkosnő sem.

Ismét jóízűen felkacagtam, ahogy nekilátott az esküvői előkészületeknek. Ha bolondság is volt, kedves bolondság.
-Hát már elég késő van, nem lenne szép tőlünk, ha felkeltenénk a tisztelendő anyát - csóváltam a fejem. - Kénytelenek leszünk elhalasztani, de ne aggódj, mire jön a pici, már biztos gyűrűvel az ujjunkon fogunk mászkálni, engem pedig mindenki Puszedli Húsgolyónak szólíthat. 
Bár természetesen ezt nem gondoltam komolyan, de még ez a merőben valótlan tervezgetés is azonnal kipukkadt, mint egy szappanbuborék, ahogy pimaszul derékon ragadott, hogy az előre megbeszélt csók után még egy ráadást is kiforszírozzon magának. Váratlansága miatt nem volt lehetőségem védekezni. A második ostromnál azonban már két kézzel toltam el magamtól az arcát.
-Ha szemtelenkedsz, hozom a tűimet - fenyegettem meg egyenlőre csak a mutatóujjam rázásával, ahogy kibújva a karjaiból eltávolodtam tőle. - Ezek után lesheted, hogy a szüleim szelleme elnéző legyen veled. Azt meg végképp, hogy valaha is a tiéd legyek. 
Azzal sarkon fordulva magára hagytam, és a biztonság kedvéért még a kulcsot is ráfordítottam a zárra a hálószobában, mert hát mégiscsak róla volt szó, és akkor csak tréfából, akár komolyan jött volna rá a nagyon magányos öt perc, nem volt kedvem vele viaskodni. Arról nem is beszélve, ha megtalálná esetleg odakint a bort, és még le is inná magát, na, részegen aztán végképp oldja meg önállóan. Én szerettem volna már aludni. Már ekkor elhatároztam, hogy másnap még kora hajnalban bemegyek a faluba, elintézek pár dolgot (vásárlás, megrendelők felkeresése, ismerősök meglátogatása), hogy biztos csak akkor érjek haza, amikor ő már elment. 
Kicsit morcosan feküdtem le az iménti tolakodó megnyilvánulásától, de mire elaludtam, már ott játszott egy nagyon halvány kis mosoly a szájam sarkánál, mivel a fentről érkező dübörgés és a padlódeszka panaszos sikolya arról tanúskodott, hogy a szüleim szelleme tényleg oltalmukba vetek aznap éjszaka. Egyikünk legalábbis nagyon ezt hiszi...

//Köszönöm a játékot, nagyon élveztem  //

-Ó, szóval felvennéd a nevem? Hát ez...remek.
Aztán persze eltol magától, én pedig emiatt kicsit csalódott vagyok, de ez van. Ha ennyire ellenkezik, én nem fogom erőltetni. A szülei szelleme hallatán kissé húzom a számat, az utolsó részre viszont már megint előveszem azt az irritáló vigyoromat, és úgy szólok hozzá:
-Ó, dehogynem. Egyszer úgyis meghódítom a szíved, szépséges hercegnőm.

Mire eljön a reggel, kissé nyűgösen ébredek. A szellemek nem találtak meg, amennyire tudom, az ördögi nő viszont még biztos a házban van, hisz itt lakik(mondjuk az lenne a szép, ah kiderülne, hogy ő is csak véletlenül pont ide tört be) úgyhogy inkább nem kockáztatok, és az ablakon át távozom, miután gyorsan felöltöztem. Redcliffe apró pontlak tűnik csak mögöttem, mire végre megállok, hogy kifújjam magam. Egy odvas fa tövének döntöm a hátam, és előhúzom naplómat, aztán átlapozgatom korábbi gaztetteim krónikáit, hogy elérjek a mai naphoz.

Kedves naplóm, ma az égvilágon semmi sem történt!!! Ha valaki mást mond, az hazudik.

Nézegetem egy ideig az írásom, aztán meggondolom magam.

Kedves naplóm, ma az égvilágon semmi sem történt!!! Ha valaki mást mond, az hazudik. a mai rablás nem járt akkora sikerrel, mint reméltem. Csupán ingyen szállást sikerült zsákmányolni, és lecsőrözni egy nagyon dögös barnát.

Elégedetten bólintok. Igen, így már jó lesz.

//Én is köszi puszedlim //