Redcliffe utcái

Hallottam a pengék fémesen sikló hangját, ahogy kihúzta őket a tokjukból, és a szemem természetesen azonnal kinyílt, hogy gyanakodva összehúzott szemöldökkel kövessem a mozdulatát, de aztán az idegesen feszes tartásom ismét enyhült (valamelyest), hiszen nem ellenem akarta fordítani, hanem hozzám hasonlóan a földre dobta őket. Ennek annyiban nem örültem, hogy később még jól jöhettek volna, de így sem volt reménytelen a helyzetem, hiszen varrónő létemre az egész házban akadtak szúró és vágó eszközök. Biztos találok majd valamit. 
Egyenlőre azonban a csókkal és a heves öleléssel kellett foglalkoznom, amiért ugyan nem rajongtam, de inkább ez, mint a folytonos rettegés, ha megszökne, hogy vajon mikor fog megint megtalálni, ráadásul ebben volt valami keserű elégtétel is, hogy bár ő kényszerített rá, azért mégiscsak az én döntésem volt, nem vetette rám magát alávaló módon, ahogy eredetileg tervezte. Ennyit az eredeti elképzeléséről! Ez pedig hozzásegített, hogy egyre lelkesebben bújjak hozzá, csókoljam az ajkait, barangoljam be a nyelvemmel szájüregének minden apró szögletét, ujjaimmal lágyan korcsolyázzak ide-oda lehetőleg mindig egy fedetlen bőrfelületen, mert valahányszor ilyesmit kezdeményeztem, sötét örömmel gondoltam rá, hogy ennyivel is kevesebben válthat valóra ő abból, amit eltervezett, hiszen még itt sem vonaglottam alatta rémült könnyektől kipirosodott arccal, miközben elesetten könyörögtem neki, hogy hagyjon békén. 
Az ellen sem volt hát kifogásom, hogy az ölébe kapjon, és az emeletre cipeljen. Vigyen csak. Hadd higgye, hogy most aztán egy fergeteges éjszakában lesz része. Addig sem kell azon aggódnom, hogy szem elől tévesztem. Odabent, ha nem volt elég gyors, még menet közben löktem magunkon egyet a falnak támasztott lábammal, hogy biztos az ágyba huppanjunk. Esés közben viszont úgy fordultam, hogy biztos ő kerüljön alulra, még ha kényelmetlen is volt így a landolás. Lovaglóülésben helyezkedtem el rajta, és egy újabb forró csókért hajoltam rá, közben pedig elkaptam az inge alját, végiggomboljam, felfedve ezzel csupasz hasát és mellkasát. 
Mikor végeztem, szinte már ráborultam, hogy viszonylagos gyengédséggel megrágcsáljam egy kicsit a fülét, a kezem pedig eltűnt a kötényem zsebében, ahova az ollót tettem vissza, mikor már tőrre váltva feleslegessé vált. Találtam még néhány varrótűt is, de elég volt csak egyet megkaparintanom. 
-Választhatsz - suttogtam neki lágyan, majd hirtelen felegyenesedve az ollót a két lába közé szorítottam, a tűt pedig egyenesen a szeméhez, hogy éppcsak nem ért a szemgolyójához. - Melyiket veszítenéd el szívesebben?

Az egyre hevesebb csókok, és simogatások közben én sem szeretnék lemaradni, és viszonzom is puszedli gyengédségét minden másodpercben. Egyre nehezebb arra koncentrálni, hogy észben tartsam, biztosan készül valamire, és bár továbbra is a hátát cirógatom rejtett zsebek után kutatva, illetve alkalmanként a lábain is végighúzom az ujjaim, hogy megtaláljam a bokájához szíjazott tőröket, a mozdulataim egyre inkább elnyúlnak, és sokkal több ideig kutakodok, mint az indokolt lenne, főleg amikor a melltartójába rejtett mérgek keresését végzem, na az eltart egy darabig, és tényleg csak az vet neki véget, amikor belök minket az ágyba.
~Ez aztán belevaló csaj! Túl belevaló...teremtőm..mégis mire készülhet? Én...én ezt nem bírom tovább!!!~
Aztán egy újabb szenvedélyes csókkal sikerül meggyőznie, hogy tartsak ki még egy kicsit, én pedig behunyt szemekkel élvezem, ahogy a fülem harapdálja, majd meglepetten pattannak ki a szemeim szavaira, melyek valahogy nem illenek ehhez a meghitt együttléthez. Tekintetemből leolvashatja a rémületet, és a csalódottságot, de aztán hátra döntöm a fejem, és egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkaimat.
-Ó, hála az égnek. Ne tudd meg, milyen közel voltam hozzá, hogy vészesen beléd essek puszedli. Egyébként nem tudom...nem tudnék dönteni, inkább válassz te...vagy ne...kérlek ne! - Fogom könyörgőre a dolgot, elvégre ebben a helyzetben...nos szerszámom eléggé hozzáfeszül az ő szerszámához, de van egy olyan érzésem, hogy ha kardozni kezdenének, az enyém maradna alul, a szemem pedig...kettő van belőle, de egyiket sem szívesen veszteném el.
-Kérlek...ne bánts...én....tényleg azt hittem egyszerű falusi lányka vagy, és csak a végén döbbentem rá az igazságra. Esküszöm, nem árulom el a titkod senkinek, ha most eleresztesz.
Hát igen, ide jutottam. Annyira megrémít, hogy még bókolni is elfelejtek ennek az ördögi sorozatgyilkosnak.

Egyáltalán nem számítottam erre a reakcióra. Még hogy belém esne! Bár azért meg kell hagynom, amennyire legyezgette a hiúságomat ez a ,,veszély", annyira le is lombozott, hogy ezt ekkora katasztrófaként tartotta számon. Ennyire rossz lenne szerelmes lenni belém? De aztán hamar összeszedtem magam, mivel egyrészt az ő szerelmére egyébként sem vágytam, meg aztán tekintve, hogy mi sarkallta majdnem ilyen érzésekre, tudtam, hogy nem is őszinte, hiszen csupán a libidója érzékenyült el. 
-Ó, én sem tudnék dönteni - susogtam gonoszan, miközben a tűt is és az ollót is közelebb nyomtam a célpontjukhoz, de persze csak annyira, hogy megijesszem. Mármint még jobban megijesszem. 
Úgy néztem, sikerült, legalábbis olyan hevesen kezdett könyörögni, hogy teljesen elképedten. Ez most tényleg nekem eseng? Nekem? És amiket mondott... Hirtelen úgy éreztem magam, mint Ferelden hőse. Egy lány, akiről eddig mindenki azt hitte, hogy szende kis varrónőcske, aki még magát se tudná megvédeni, de egyébként is szürke kisegér, aki lényegében említésre sem méltó, és legfeljebb a szépen horgolt váza alátéteivel tudott kiemelkedni a társai közül. Erre jött ő, megtámadott, megkergetett, megfenyegetett, és most hirtelen én kerekedtem felül, belőlem lett a nagy harcos, aki még őt is legyőzte, és...
-Ó, igen! - löktem az ég felé győzelemittasan mindkét öklömet, majd eldobtam a fegyvereimet, és előreborulva átöleltem az alattam fekvő férfi nyakát, és őszinte hálával megölelgettem. - Köszönöm, köszönöm, köszönöm. 
Aztán lekecmeregve róla vidoran az ajtó felé intettem a fejemmel.
-Főzzek még egy teát?

Lélegzet visszafojtva várom, mit tervez még velem ez a szadista nőszemély, suttogására pedig a vér is megfagy az ereimben. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy kész, ez itt a vége. Az sem jó jel, hogy látom rajta, mennyire élvezi a helyzetet, és szinte már büszkeséggel tölti el, ahogy itt szenvedek alatta, aztán egyszer csak...
~???~
Kiguvadó szemekkel meredek a plafon felé amikor megölel, n pedig mozdulni sem merek, amíg itt hálálkodik, igaz lehet az egyéb tényezők okozta sokkhatástól ez amúgy sem lenne egyszerű. Aztán lepattan rólam, én pedig még mindig ott maradok, dinnye nagyságúra nőtt szemekkel, szoborrá dermedve az ágyon.
-...
Pislogok egyet, ahogy  a kérdése eljut nagyjából az agyamig, aztán tanácstalanul csak annyit felelek:
-Igen...kérek...
~Mi folyik itt???~
Aztán bátortalanul felkelek, és követem őt.

-Remek - bólintottam szélesen vigyorogva, és már libbentem is ki a szobából.
Odalent lelkes sürgés-forgással láttam neki a teafőzésnek, és amíg arra vártam, hogy a víz felforrjon, gyorsan magamhoz vettem a saját és a betörőm tőreit is.
-Bocsi - mutattam fel az éjfekete pengéket, ha csatlakozott hozzám -, de nagyon élvezem, hogy én állok nyerésre, úgyhogy nem járulnék hozzá, hogy megint forduljon a kocka. Ülj csak le - mutattam az asztal felé. - Mindjárt kész.
Amint kimondtam, már meg is hallottam a víz bugyborékolását, vagyis már fel is forrt. Leemeltem a kannát a tűzről, és az asztal közepére helyeztem, ahol beleszórtam egy szűrőbe némi teafüvet, azt pedig a vízbe lógattam. Közelebb toltam a férfihez a szinte még teli cukros bödönt, majd hamiskásan rámosolyogtam.
-Van még cukor a kamrában, ha esetleg második adagot is kérsz.
Én magam inkább mézet csurgattam bele, a kifacsart citrom levén kívül, majd halkan dudorászva kavargattam egy kiskanállal. Végül a vendégemre pillantva jóleső mosollyal sóhajtottam fel.
-Hát ez oltári volt! Valami hihetetlenül fantasztikus. Le a kalappal!
Futólag megfordult a fejemben, hogy ha valaki várt volna itt ránk a nappaliban, és látta volna, hogy vonultunk fel az emeletre, könnyedén azt hihette volna, hogy tényleg azzal voltunk elfoglalva, amit gondolom ő is hitt, hogy majd történni fog. 
-Egyik szürke, unalmas nap a másik után, semmi változatosság, és akkor jössz te, meg akarsz rontani, talán meg is ölni, vagy nem tudom, de én legyőzlek, hogy a végén az életedért könyörögj... Ez eszméletlenül zseniális volt! Alig várom, hogy megint megtámadjanak!

Irigylem a gondtalan fickót, ki alkonyatkor még én voltam, és kinek most harsány nevetés szabadulna fel a torkából, amikor meglátja, hogy Puszedli mennyi mézet csorgat a teájába, és milyen találó az a Mézes Puszedli elnevezés...kivéve, hogy nem az, nagyon nem! Ez a nő profi, könyörtelen, és minden bizonnyal elmebeteg is, vagy ez is csak az őrült játéka része! Akárhogy is, én már csak a  kijáratok után kutatok a szemeimmel, miközben a teám édesítem egy kanál cukorral, meg még eggyel, meg még eggyel, és még eggyel...valójában erre a mozdulatra figyelek a legkevésbé, és csak akkor tűnik fel, hogy kicsit talán sok lesz, mikor az édes hegy csúcsa már kikandikál az ital közepéből. Ha ekkor azt látom, hogy furcsán, esetleg számon kérőn néz rám, össze is rezzenek.
~Na jó, muszáj meglépnem innen valahogy. A tőreim meg is tarthatja, majd veszek másikat! Mindegy, csak innen jussak ki! Soha többé nem hagyom el Denerim-et! Ott legalább az őrök megvédenek az ilyen őrültektől!!!~
-Öhm...használhatnám a mosdót? Az előbb kicsit elragadtattam magam és...inkább megkíméllek a részletektől....viszont sürgős lenne. Kérlek?
~Legyen ablak a fürdőszobában! Add hogy legyen, és kiférjek rajta, teremtőm!!!~
Ha igent mond, úgy pattanok fel az asztaltól, mintha legalábbis hasmenésem lenne. Ha megtalálom azt az ablakot, egy percig sem késlekedem, még csak nem is könnyítek magamon szökés előtt, inkább hazaviszem, csak el innen. El innen!!! Kicsit persze hangosabban távozom, mint azt megszokhatták tőlem, akik nem veszik észre, amikor betörök, de ez van, kicsit bepánikoltam na...

Nem tűnt túl kommunikatívnak, de ezt a sokk számlájára írtam, hogy olyan váratlanul győztem le. Belőlem mondjuk ez eufóriát és megbocsátást váltott ki, hiszen amellett, hogy fel voltam tőle dobódva, kezdtem lassan elhinni, hogy tényleg nem akar bántani, akkor meg akár még a lecsukatásától is eltekinthetek. Sőt, akár gyötörnöm sem kell tovább.
-Ott jobbra - mutattam a megfelelő irányba.
Nem egészen értettem, hogy mit akart ott, hiszen abban a fészernyi kis helyiségben csupán a mosdó dézsa volt, meg pár törölköző és tisztálkodó szer (az ilyesmikre igen kényes voltam), ha könnyíteni akart magán, akkor ahhoz az udvarra kellett volna kimennie, mint minden tanyasi háznál. Ezzel ő is nyilván tisztában volt. A bögréjére tekintettem. Biztosra vettem, hogy volt benne tea is, hiszen láttam, amikor kiöntötte, csak éppen már nem lehetett észrevenni, annyi cukrot lapátolt bele. Ennyire nem lehetett édesszájú. 
Gyanakodva követtem a tekintetemmel.
-Itt akarsz hagyni?
Odakint még esett, úgyhogy a pokrócot a fejemre borítottam, de nem fogtam össze alul, hogy könnyebben mozogjak. Nem voltam számonkérő, sem ellenséges, sem fenyegető. Inkább csalódott és szomorú. Fél lába már kilógott az ablakon, ami előtt én álltam, miközben kérlelőn néztem rá.
-Most nem hagyhatsz itt. Neked sem lenne biztonságos, és egyébként is... nem szívesen maradnék most egyedül. Tudom, hogy téged is legyőztelek, de attól még nem hiszem, hogy mindenkinél jobb vagyok. Legközelebb már lehet, hogy nem lesz ekkora szerencsém. Naaa! Kérlek. Ne hagyj egyedül! Mi lesz, ha megint megtámad valaki?

Igen, igen, IGEN! A szabadság édes, nedves szellője már az arcomat éri, mikor a tomboló vihar hangján át meghallom az ő sipító orrhangját, és látom meg a csalódott arcát, amivel most úgy néz rám, mint egy megbántott ártatlan kislány, akinek a szülinapi ünnepségéről próbálok elszökni.
-NEEEM! - Kiáltom, aztán egyensúlyomat vesztve zuhanok előre, egyenesen a lábai elé, a sárba. Reménykedve emelem fel a fejem, de még mindig ott áll előttem, én pedig tartva az őrült gyilkos bosszújától megköszörülöm a torkom, és vidámságot erőltetve a hangomba válaszolom:
-Úgy értem, nem, dehogy! Csak gondoltam levegőzöm egy kicsit!
Aztán elkezdi sorolni, miért nem hagyhatom is, és komolyan mondom...én ettől a nőtől félek. Nem tudom, mit tervez velem, nem tudom, hogy játszhatja meg ilyen élethűen az ártatlan falusi lányt, amikor egyértelműen nem az, és nem tudom, miért nem szaladok csak el simán, de képtelen vagyok rávenni magam.
-Ha megint..megtámad valami? Gondolom...ő lesz a desszert?
Gondolkozz! Valahogy biztos meg tudsz lépni előle!
-Mond...nincs kedved bújócskázni egy kicsit idekint az esőben? Megengedem, hogy te bújj el először...
Aztán szép lassan feltápászkodom, leporolom magam, és mélyet sóhajtva megindulok befelé. Sosem jutok ki innen élve, ez már egészen biztos. Megpróbálhatnám persze megint zavarba hozni, de félek nem volna semmi értelme. Csak megint úgy csinálna, mint aki elpirul, de most talán még csak nem is smárolnánk. Kár, az egészen felemelő élmény volt...
-Szóval...ha eljön a reggel...mi a terved velem? Akkor elengedsz?

-Aha... levegőzöl... - ismételtem halkan, és elszontyolodva guggoltam le elé, hogy a pokróc csücskével letörölgessem egy kicsit az arcát.
Kérlelésem nem éppen azt a reakciót váltotta ki belőle, amiben reménykedtem, hiába igyekeztem a tudomására hozni, hogy tényleg örülnék neki, ha maradna. Azért a desszertre nem tudtam nem elmosolyodni, de igyekeztem nem ragadozóként, nehogy azt higgye, meg akarom támadni.
-Azt hittem, a mézes puszedli a desszert - kacsintottam, és segítettem neki felállni. - És nem, nem akarok bújócskázni, ennyire azért ne nézz hülyének. 
Végül megadta a végső döfést, ami kimondottan fájt. Hát ennyire szörnyű lennék?
-Jaj, ne nézz már ilyen rémülten! Kezded elrontani az örömömet. Úgy örültem neki, hogy legyőztelek, de most meg itt rettegsz tőlem, ami pocsék érzés. Nem akarom, hogy rosszul érezd magad miattam. Tőlem akkor mész el, amikor akarsz, én csak kérlek, hogy maradj. Neked is jobb lenne, ha nem szeretnél tüdőgyulladást kapni. Szerintem várj reggelig, pihend ki magad, addig az eső is biztos eláll. És én sem lennék egyedül. Elég félelmetes volt ez az éjszaka. Tudod, rám törtél, meg minden. 
Kérdőn intettem a ház felé.
-Nem jössz vissza? Fürödhetnél egyet, van víz a dézsában. Öntök hozzá egy kis forró vizet, és akkor egész kellemes lesz. Amíg meg ázol, csinálok vacsorát. Na, mit kérsz még, hogy ne kelljen egyedül maradnom egy betörés után? Nem lehetsz ennyire lovagiatlan.

-Én is azt hittem... - jegyzem meg pimaszul mosolyogva, de aztán inkább lemondóan sóhajtok.
-Kár, sosem kóstoltam ennél finomabbat, még a fővárosban sem.
Való igaz, a gyöngyben sem csókolt jobban senki, ám ezt a "bókot" inkább megtartom magamnak. Félek nem értékelné, és ki tudja, tartogat-e fegyvert a pokróc alatt. Aztán a kérésére egy széles, teli fogas mosolyt erőltetek magamra, és közben próbálom dekódolni, mit mondhat.
~Na várjunk...lehet...komolyan gondolja ezt? Ha kedves vagyok vele, ő is kedves lesz velem? Hát, érdekes egy hozzáállás, de mit veszíthetek?~
-Khmm....érdekes felfogásod van a lovagiasságról...de aztán lehet csak nekem tűnik érdekesnek, mert semmit sem tudok róla. Ugyanakkor, egy fürdő kifejezetten jól esne, és amikor épp nem akarod a szemem kiszúrni, elképzelni sem tudok nálad jobb társaságot...
Aztán előre nyúlok, és óvatosan megfogom a kezét. Nem kulcsolom át az ujjaim az ujjaim, csak úgy megfogom gyengéden.
-Szóval...ne aggódj, nem engedem, hogy bárki bántson. És most...mi lesz az a vacsora?

-Ó... én... Ne már! - löktem rajta egyet finoman a vállainál, de még zavaromban sem tudtam visszatartani egy szégyenlős mosolyt a bókra.
De legalább már beszélt. És mosolygott. És kedves volt. És nem akart bántani. Hát lett volna okom a méltatlankodásra? Persze, hogy nem, éppen ezért még inkább tudtam értékelni, hogy végre összeszedte magát, és felfogta, hogy nem akarom megölni.
-Ha nem akarsz bántani, akkor nem látom akadályát, hogy jóban legyünk - vontam meg a vállamat. - Akkor pedig illik megvédenünk egymást, ha valamelyikünk bajba kerül, nem? Én elrejtelek a városi őrség meg a tüdőgyulladás elől, te pedig biztosítod a nyugalmamat éjszakára. 
Aztán méltatlankodva vágtam ugyan csípőre a kezem, de azért vigyorogtam én is teleszájjal.
-Hé! Azt hittem, az első adandó alkalommal, miután kiélted magad rajtam, meg fogsz ölni. Persze, hogy védekeztem. Ha nem akarsz ilyen helyzetekbe kerülni, ne kompromittáld magad ennyire elővigyázatlanul. Hadd emlékeztesselek rá, hogy te vagy az, aki rám támadt. De fátylat rá, még sosem volt ilyen izgalmas kalandban részem. 
Miután végre beleegyezett, hogy visszamenjünk, és ő is maradjon, sokkal oldottabb hangulatban borítottam a forró vizet a dézsában álló már inkább langyos fürdővízhez, utána pedig elővettem az ebédről megmaradt sült húst, sajtot, némi bort, és a kenyér is éppen kisült, ezért aztán az teljesen friss volt. Amíg rá vártam, még varrogattam egy kicsit a megrendelt ruhán, de ha megjelent, félretettem, és invitáló kézmozdulattal intettem az asztal felé, ahova én is visszaültem, hogy együtt vacsorázzunk. 
-Még most se bízol bennem annyira, hogy eláruld az igazi neved, Húsgolyó? - kérdeztem pimaszul, miután látványosan beleharaptam mindenbe, amit a tányéromra szedtem, végül leöblítettem egy korty borral, hogy lássa nem mérgeztem meg egyiket sem.

-Most mi van? - Kérdem kacagva, és közben bosszúból én is megbökdösöm a lány oldalát, reménykedve, hogy ott nagyon csikis, és nem varrt oda gyűszűket. Valamiért olyannak tűnik, akit sokat csikiznek, és illet volna felkészülnie erre...
-Olyan jó veled csókolózni, hogy szinte bűntudatom van,a miért nem hoztam virágot. Na, de most már leállok, hogy a tűzifa is fűthessen valamit a lakáson, ne csak te.
Azért komolyan kezdek elérzékenyülni a szavaitól. Olyan aranyosan ecsetel mindent, főleg, hogy megvédjük egymást, hogy egy ideig el is felejtem, hogy egy veszélyes sorozatgyilkossal van dolgom.
-Rendben van, de ha nyugodtan szeretnél aludni, talán az lenne a legokosabb, ha én is ott aludnék veled az...jó jó! Abbahagytam! Ez volt az utolsó! Tényleg!
Aztán megvonom a vállaim. Szerintem nem voltam annyira ijesztő...legalábbis a legtöbb lány nem ijed meg, ha megpróbálom elcsábítani, igaz olyankor kellemesebb környezetben próbálkozom, és fel sem merül bennük, hogy ki fogom rabolni őket. Pancserek...
Aztán végre tényleg megfürödhetek, én pedig nem pazarlom az időt, és már vetkőzöm is, hogy aztán nyugodtan ázdogáljak, amíg el nem kezd kihűlni a víz. Aztán felöltözöm, és csatlakozom hozzá az asztalnál, ha már így előkészített mindent.
-Azt a...volt már szerencsém nemesi házak asztalához, de ez...nem semmi!
Aztán összeráncolt homlokkal villantom felé haragos szemeimet a húsgolyóért, de utána mosolyba lazulnak arcizmaim, és én magam is hátradőlök a székben.
-Bocs Puszedli, de ha jobban belegondolsz, ha most válaszolnék is, honnan tudnád, hogy igazat mondok-e? És, egyébként is, mit értesz igazi alatt? Amit a szüleimtől kaptam, vagy azt, ahogy ebben az országban ismernek? Nem...félek maradnod kell a húsgolyónál..vagy egy másik becenévnél, egy másik becenévnél, EGY MÁSIK BECENÉVNÉL!
Közben hozzálátok én is a vacsorához. Meg sem fordult a fejemben, hogy meg akar mérgezni, de azért kedves tőle, hogy előre kóstolt mindent. Mondjuk, nem hiszem, hogy ne tudna megmérgezni így is, ha nem akarna.
-Mesélj inkább magadról. Hol tanultál meg így varrni? Azok a sárkányok...és a kis manus a karddal...nagyon élethű! Pont úgy néz ki, mint egy valódi mestermű...nem gondoltál még rá, hogy hamisíthatnál is? Aztán idővel csinálhatnál igazikat is persze...

-Ne mááááár! - kacagtam fel én is, és félreugrottam a csikizés elől, miközben a kezét is arrébb toltam. - Pedig már kezdtem azt hinni, hogy nem is vagy olyan elvetemült bűnöző.
Következő bókjára már szinte nem is reagálok, mivel ennél jobban már nem tudok elpirulni, úgyhogy csak még mélyebben lehajtottam a fejem, és csak akkor emeltem fel ismét, hogy a szemébe nézhessek, amikor végre másra terelődött a szó. Na, persze, az sem volt semmi, de abból már sokkal inkább kiéreztem a bohóckodást.
-Ha így folytatod, csak egy tűpárnát kapsz ágyneműnek - fenyegettem meg a mutatóujjammal.
A fürdést nagyon nem kapkodta el, de nem akartam sürgetni, nehogy azt higgye, hogy ellenőrizni akarom, hogy ott van-e még, benyitni meg aztán főképp nem állt szándékomban, noha volt egy sanda gyanúm, hogy azért talán még nem harapta volna le a fejem. De mindent jóvátett a lelkesedésével, ahogy hozzálátott a vacsorához. Szerencsére sok barátom volt a faluban, úgyhogy sokszor láttam vendégül másokat az asztalomnál, úgyhogy ők már nem is fáradtak az udvariaskodással. Annál jobban esett Rico dicsérete, mert már régen áradozott valaki a főzőtudományomról. Pedig elég egyszerű ételeket tettem elé.
-Hát ha nem adsz nekem semmit, félek, tényleg maradnom kell a Húsgolyónál - ingattam a fejem tettetett szomorúsággal. - Nekem ez marad a hivatalos neved. Hús Golyó. Szóval, Husi, hacsak nem mondasz egy másik nevet, én sem tudok más becenevet rád aggatni, csak, ami ebből következhet. Mi legyen, Csülökcsont? Maradjon ez az igazi, és kezelhetem becenévként a születési nevedet, esetleg, amit ténylegesen használsz, vagy rám bízod a választást? 
Most már tényleg tudni akartam az igazi nevét, de nem akartam túlságosan kimutatni, mennyire fúrja az oldalamat a kíváncsiság. Nem is annyira amiatt, hogy hogy szólítsam, hiszen azt eddig is megoldottam. Inkább a titokzatossága miatt. Miért nem szabad tudnom róla? Talán hallottam már róla? Észre sem vettem, hogy egész felsőtestemmel közelebb hajoltam hozzá, hogy még hamarabb jusson el hozzám a hangja, mikor beavat ebbe a hétpecsétes titokba. 
-Ne tereld a témát - ráztam a fejem. - Varrónő vagyok, dögunalom, nem lehet mit mesélni róla. Mit gondolsz, miért szórakoztatom magam sárkányos meg lovagos motívumokkal? Mert még én is unom. Ha tetszik, annak örülök, bár Denerimben sokkal szebb árut kaphatsz, de itt legalább nincs nagyon konkurenciám. Szóval. Ki vagy? Ha elárulod, előveszek egy körtebefőttet - vigyorodtam el. - Áll az alku?

Megvakargatom az állam, hogy úgy tegyek, mint aki komolyan gondolkodni kezd az ajánlatán. Persze eszem ágában sem lenne alapból elárulni  neki az igazi nevemet, de még egy hamisat sem, amit használni terveznék a jövőben, de olyan aranyos, ahogy kíváncsiskodik, és a csillogó tekintetét az enyémbe fúrja, hogy nem tudok nem kortyolni egy hatalmasat az előttem lévő kupa borból, és kellemesen hümmögni. Nem a legjobb persze, amit valaha kóstoltam, de ez van. Kétlem, hogy jogom lenne panaszkodni, azok után, hogy betörtem hozzá.
-Husi? Ez egészen ígéretesen hangzik.
Hangom persze most is komolytalan, ő viszont tovább győzköd, én pedig hozzá hasonlóan közelebb dőlök hozzá az asztal felett, és pimaszul mosolyogva jegyzem meg:
-Hogy áll e az alku? Nos, ügyes próbálkozás az biztos - jegyzem meg sejtelmesen, majd még közelebb hajolok az asztal felett, hogy amit ez után súgok, azt is könnyedén hallhassa:
-De sajnos annyira nem vagyok oda a gyümölcsökért. A süteményt jobban szeretem.
Aztán Puszedlire kacsintok, és visszadőlök a székem háttámlájára.
-A függönyeid mintázatát meg készíthetted akár emlékezetből is. Ha ugyanolyan jól forgatod a kardot, mint a serpenyőt, az a kis lovag ott biztosan örült volna a társaságodnak, vagy lehet örült is, Ser Puszedli.

-Jól van, akkor titkolózz csak - rántottam meg a vállamat, meg sem próbálva leplezni a csalódottságomat. - Rám törsz, megtámadsz, halálra rémítesz, és akkor még a nevedet sem mondod el. Hát igazság ez?
De nem feszegettem tovább a témát. Ha nem akarta elárulni a nevét, nem erőltettem, bár természetesen nem ellenkeztem, ha hirtelen rátört volna az őszinteség. Nem is haragudtam rá, amiért ennyire nem volt hajlandó tisztességesen játszani, elvégre bűnöző volt, mit várhattam volna tőle? Sőt, még a játszadozásába is belementem, és sokat sejtető hunyorgással hajoltam én is közelebb hozzá, hogy ajkaim lágy mosolyra kanyarítása után halkan felkuncogjak.
-Én sem vagyok oda a gyümölcsökért - susogtam egészen közel az arcához. - Nekem húsra van szükségem. 
Hogy is volt az, hogy nem erőltetem a témát? Áh, már elfelejtettem. Nem is érdekes. Az a minimum, hogy megtudjam, kit győztem le. Így aztán szórakozottan intettem a függöny felé a villámmal, miközben le nem vettem a szemem Húsgolyóról.
-Arra gondolsz? Hát igen, eredetileg eladásra készült, de úgy megszerettem, hogy inkább megtartottam. De most, hogy így elnézem, a kis vitéz, aki elbánik a sárkánnyal, egészen hasonlít rád. Nos, akkor egy ilyen hőstett után az a minimum, hogy lovaggá üsselek.
Felemeltem a késemet, és remélve, hogy ettől nem fog maga alá csinálni, kétszer a vállához érintettem lapjával, egyszer az egyikhez, aztán még egyszer a másikhoz.
-Mostantól lovagi címmel rendelkezel, Ser... Ser...?

-Az élet igazságtalan, puszedlim - felelem gonoszul vigyorogva, bár azt el kell ismernem, hogy ez az édesség után elnevezett lányka közel sem olyan piskóta, mint a süti...ami gondolom abból van...a lényeg, hogy mások általában irulnak, és pirulnak a szavaim hallatán, ami végső soron nála is teljesen rendben van, és meg is történik, ahogy azt elvárhatja az ember, az viszont, ahogy ennek ellenére is tartja a frontot, és visszavág szinte mindig, sőt, még ő próbálja húzni az én idegeimet...
A gond az, hogy nem is sikertelenül. Ahogy ő is közelebb hajol hozzám, nyelek egyet, és kedvem lenne megadni neki azt a húsit, sőt igéző barna szemei hatására legszívesebben lesöpörnék mindent az asztalról, hogy rávágjam őt, aztán...
~Nyugalom...~
Mély levegőt véve dőlök hátra, azt pedig gyanakodva figyelem, ahogy kis késével lovaggá üt, a kérdésére pedig felvonom a szemöldököm.
-Nagyon diszkrét. Tényleg csak egy sárkánybogyónyin múlott, hogy nem kotyogtam ki a nevem véletlenül, becsszó. Viszont, most, hogy csókoddal illettél, és tisztes harcban kerekedtél felül, neked is jár a cím!
Ezzel felemelem a villám, és in megérintem az ő vállait.
-Ser Puszedli!
beszéd közben természetesen folyamatosan a szemeit figyelem. Azokat a szép, mélybarna szemeit, amiknek rezdüléséből talán meg tudom állapítani, ha szúrni készül. Egyenlőre azt hiszem, nem készül ilyesmire...
-Szóval...hol is lesz az én fekhelyem? Vaaagy...van kedved játszani, és a szerencsére bízni ezt a kérdést? - Kérdem, sejtelmes hangon, és szabad kezem már nyúl is a zsebemben rejtőző orléz kártyapakliért.

-Szerintem is - értettem egyet simlis félmosollyal. - Hát van értelme még nekünk is tetézni. 
Esküdni mertem volna, hogy valami halvány kis pírt láttam a lovagom arcába szökni, de nem lehettem biztos benne, hogy azt nem csak a kandalló közelsége okozza. Nem is törődtem vele tovább, inkább azon ügyködtem, hogy ne látszódjon, mennyire élvezem, hogy ilyen ódzkodással fogadja a lovaggá ütést, ami, ugye, azzal járt, hogy egy fegyvernek is beillő tárggyal közelítettem a nyakához, még akkor is, ha eszem ágában sem volt bántani.
-Na, majd akkor legközelebb még diszkrétebb leszek! Elvégre az ember a varrónőjének mindent elárul, nemde? - kacsintottam rá vidáman, miután vigyorogva hagytam, hogy ő is lovaggá üssön. Ser Puszedli! Ez nagyon jó!
A hangulat amilyen váratlanul, olyan hatékonyan oldódott fel, már nyoma sem volt a feszélyezettségnek, amiért esetleg meg akarna ölni. Vagy még rosszabb. Legalábbis az n részemről, hiszen ahogy elnéztem, lehetségesnek találtam, hogy ő még mindig nem bízik bennem. De hát jól is tette. És bár sajnáltam, hogy már sosem lehetünk legjobb barátok, azért valahol kicsit talán öntelt örömmel töltött el, hogy ennyire a markomban tartottam. Erősnek éreztem magam tőle, és rettenthetetlennek. Vajon hányan hinnék el a faluban, ha elmesélném?
Kérdésére már épp válaszolni akartam, hogy tőlem aztán szabadon választhat a padló és a fotelek közül, amikor előkerült a kártyapakli. Felcsillanó szemmel húztam ki magam, majd az utolsó falatot is a számba tolva, gyorsan arrébb pakoltam a tányérokat az asztalon, hogy legyen helyünk játszani. 
-Na, mutasd mit tudsz - intettem lezseren, miután még lezserebben próbáltam megropogtatni összefont ujjaimat, ami persze nem sikerült. - Aki nyer, az fog téged betakargatni az általa választott fekhelyeden. És reggelit is csinál holnap a másiknak. Kezdhetjük?

-Én csak a méreteimmel kapcsolatban szoktam egésze őszinte lenni - felelem teljesen őszintén - és megjegyzem, ahhoz, hogy az én varrónőm legyél, varrnod kéne nekem valamit, egyenlőre viszont csak engem akartál bevarrni valami hűvös helyre. Apropó, erről egészen biztosan letettél már ugye?
Mondjuk, furcsamód kezdek kételkedni benne, hogy tényleg ártani akarna nekem. Olyan...aranyos ahogy nevetgél, és úgy általában valami hihetetlenül vidám a helyzethez képest, meg amúgy is. Egyenesen tündéri, ahogy csillogó szemekkel kapja a fejét a kártyák felé, én pedig el is kezdem megkeverni a paklit, ha már ennyire tettszik neki az ötlet.
-És jó éjt puszi? - Kérdem pimaszul vigyorogva, elvégre ha már fogadunk, legyen valami normális tétje a dolognak. Más kérdés, hogy sok újdonság nem lenne a dologban természetesen, de annyi baj legyen. Ha csak egy kicsit elpirul a feltételezéstől, mielőtt nemet mond, már megérte.
-Ezek szerint akkor nem most játszol először? Már bocsánat, csak nem tűnsz nagy zsugásnak.
Kérdés közben befejezem a keverést, és az orléz szabályoknak megfelelően a legszebbnek osztok először, aztán leteszem magam elő is az öt lapot, és hümmögve mélyedek el a lapjaim között.
-Mit szólnál mondjuk 5 menethez? Aki a legtöbbet nyeri, azé a fődíj.
Nincsenek egyébként jó lapjaim. Csupán egy hármas, egy király, egy négyes, egy hetes, és egy tízes került a kezembe, ráadásul kettőt kivéve mind más színű, szóval puff neki. Annyi baj legyen, az első körben úgysem terveztem még lerohanni, a végén még arra gyanakodna, hogy csalok, vagy ilyesmi...
-Hármat cserélek - jelentem ki, és a királyt, meg a tízest kivéve bedobok mindent. A helyzet most sem lett sokkal rózsásabb, de legalább van egy hármas párom. Francért kellett dobnom a másik hármast...

-Kaptál tőlem ruhát, vagy nem? - emlékeztettem rá, tekintetemmel végigpásztázva a rajta feszülő ingen és nadrágon. - Ha csak kölcsönbe is, úgyhogy vigyázz rá. De lehet róla szó, hogy varrjak valamit, elvégre ez a munkám. Csak mond, hogy mit szeretnél, mik a méreteid, én meg majd mondok egy árat. De tényleg üzletről akarsz most beszélni?
Hihetetlen, mennyire bizalmatlan volt még mindig, ami bár tovább növelte az önbizalmamat, kicsit már kezdett zavarni.
-Hát nem derült ki már eddig, hogy ha akarlak, könnyűszerrel legyőzlek? - mondtam, mintha csak egy megszeppent kisfiút vigasztaltam volna.
Aztán végre másra terelődött a szó, még akkor is, ha nem éppen abba az irányba, amerre szerettem volna. Most azonban sikeresen uralkodtam a zavaromon, és egy gyors torokköszörüléssel ide-oda fészkelődtem, hogy összeszedjem magam, majd pimasz mosollyal felszegtem a fejem.
-Miért ne? Nagyot, cuppanósat.
Az ellen sem volt semmi kifogásom, hogy öt menet legyen. Annyi alatt talán még a szabályokat is megszokom. Mármint a szabályokat ismertem, de ha kétszer játszottam életemben!
-Ha elmondanám, mennyire vagyok jó játékos, akár a lapjaimat is megmutathatnám - mosolyogtam sejtelmesen, egyre csak azt a sok ászt nézve a kezemben. 
Kellenek azok nekem? Mondjuk szép sorminta, én mint varrónő tudtam értékelni az ilyen esztétikai értékeket, de nem emlékeztem rá, hogy mennyit is ér egy ilyen leosztás. Végül arra jutottam, hogy több, mint a semmi, úgyhogy csak egyet cseréltem. Aztán eszembe jutott, hogy ez igen felesleges volt, hiszen ötödik ász úgysincs a pakliban, ezt pedig már nem lehet mivel kiegészíteni. Elgondolkodva vakargattam meg a halántékomat. Nekem most örülnöm kellene? Bár úgysem tudom, mi van a másiknál, úgyhogy bármennyit is érnek a kezemben tartott lapok, mindenképpen van egy kicsi esélyem a győzelemre. Onnantól kezdve, hogy van valamim biztosan, hiszen lehet, hogy nála nincs semmi. Bár lehet, hogy nem éri meg ilyen rossz leosztással bajlódni. Talán be kéne dobnom?
-Bedobok egy csésze teát a reggelihez - húztam be a bögrémet az asztal közepére. - Két cukorral szeretem, és mézzel.

-Nem, tényleg nem - vonom meg a vállam, annak ellenére, hogy eredetileg "üzleti ügyben" jöttem ide. Nem tudom mi van velem, de az, ahogy végigmér a nagy huncut szemeivel...eszembe jut hirtelen pár érdekes dolog az biztos, és semmi köze a varráshoz egyiknek sem.
-De...könyörtelen egy desszert vagy te, ugye tudod?
Mondjuk, ennek ellenére belemegy a jó éjt pusziba. Érdekes egy nő, az biztos. Aztán belemerül a lapjaiba, én pedig próbálom kitalálni, mennyire lehet ügyes. Az biztos, hogy nagyon taktikázik...lehet megpróbálja számolni a lapokat? Vagy....jól látom, hogy úgy néz rá, mint aki azt próbálja eldönteni, hogy tényleg kártyákat adtam a kezébe, és nem öt kiskanalat?
-Állom - Felelem, és betolom én is a csészémet.
-Mit szólnál, ha most felfednénk a lapjainkat? Első körnek elég ennyi izgalom is.
Közben tovább szemezek a mellettem lévő paklival,a mikor épp nem látja. Ha ő így, akkor én is így...rossz duma, eredetileg sem terveztem becsületesen játszani ilyen komoly tétek mellett, de na, most már aztán pláne nem veszthetek. Utálok a padlón aludni.
-Íme az én lapjaim. Egy pár.

-Ó, igen - búgtam sátáni tekintettel. - A pokol legmélyebb bugyraiban készültem egy egész hordányi éjfatty cukrász habverője alatt. Úgyhogy fogadj szót nekem, vagy lesújt a Puszedli átok!
A dilemmámat, hogy bedobjam-e, eldöntötte Húsgolyó mozdulata, amivel az asztal közepére tolta a bögréjét, és szavaival még meg is erősítette, hogy tényleg tartja a tétet. Vagyis biztos nagyon jó lapja vannak, láttam, hogy megrándult az arca az ötletre, hogy esetleg teát kell főznie. A konyhában tüsténkedés nyilván nem a kedvenc elfoglaltsága, vagyis ha mégis állja...
-Áh, hagyjuk, bedob... Ó, rendben, mutassuk meg - sóhajtottam fásultam. 
A simlis mindenit, megelőzött! Most már nem visszakozhatok. 
-Egy pár - nézegettem a lapjai, majd közelebb toltam hozzá az enyémeket. - Nekem négy ászom van. Hmmm... az nagyobb, nem? Mármint nekem kétszer annyim van ugyanabból - nézegettem a lapjainkat elgondolkodva, majd ahogy rájöttem, ez mit jelent, azonnal felvidultam. - Akkor én nyertem. Ez már felér két párral. Két ász párom van! Akkor én nyertem!
Győzelemittasan söpörtem félre a kártyákat, hogy magamhoz húzzam a jól megérdemelt bögréket.
-Na, akkor, ugye, nem felejtetted el? Két cukor és méz. Ez volt a tét. Meg a... a... Szóval két cukor és méz - ismételtem motyogva, és kerülve a pillantását, megkaparintottam a paklit, és kapkodó mozdulatokkal nekiláttam megkeverni. 
Az újabb leosztás már jóval kevesebb szerencsét hozott. Volt négy pikk a kezemben: tíz, kilenc, nyolc, hét, és a legvégén egy kőr hetes. Rémlett, hogy ha sorban van az egész, az már döfi, de ahhoz le kéne cserélnem a hetest, amiből legalább van egy párom. Az biztos. Na, most akkor mi legyen? Hármat cseréljek, vagy egyet? Végül arra jutottam, hogy ha egy betörővel elbántam, mit nekem kockázat!
-Az osztó egyet kér.
Na, remek! Ez ugyan bubi, de mire megyek vele, ha egyszer nem pikk? Csak egy újabb kőr. És ezért áldoztam fel az én jó kis hetes páromat? 
Azért vártam, mit lép ő, mert ha ő dobja be előbb, az lett volna a legjobb, de ha nem tette, megtettem én. Legalábbis nagyon közel álltam hozzá. De talán a blöff bejön. Ha azt hiszi, hogy nagyon jó kártyák vannak a kezemben, talán feladja.
-Kezdek egy rántottával - toltam be a villámat az asztal közepére, ahol eddig a bögréink voltak.
Ha megadta, ne adj' Teremtő, még emelte is, finoman elmosolyodtam, és megcsóváltam a fejem. 
-Hogy sosem tudod, mikor kell feladni! Pedig odafent az ágyban pontosan tudtad - tettem még hozzá gonoszul, majd a villák mellé tettem a szalvétámat is. - Akkor emelem egy ágyazással. 
~Dobd be! Dobd már be!~

Az agyam eldobom, amikor kiteríti elém a második legerősebb kombinációt és magamban káromkodom, amiért ekkora piszok mázlija volt a csajnak.
~Türelem, még hátra van 4 menet! És abból még akármi lehet, ezért jobb, ha nem hagyom, hogy úgy legyen.~
-Nono, a teát a nyertesnek főzik, és ahhoz még meg kell nyerned két játszmát. Tudod hogy van ez, a győztes mindent visz puszedlim. - Javítom ki magabiztosan, aztán a kezem ujjakból épített lábain sétál át az asztalon, a kártyái között.
-És ha már itt tartunk, ez nem csak két pár.
Eddigre elérem a karját, és két ujjal finoman végighúzok rajta, majd megint, és megint.
-Ezt hívják pokernek, és az egyik legerősebb amit csak húzhatsz. És ne aggódj, nem felejtem el, hány cukorral szereted.
A cukor szót kicsit jobban kihangsúlyozom, bár amúgy is elég sejtelmes a hangom, ez után visszahúzódom, és osztás után megnézem a lapjaimat. Ha tényleg csal az osztás közben, ez lehet az a kör, amikor megpróbálja eltitkolni, mert kapásból a kezembe adott 3 bubit, meg két kettest.
-Én nem cserélek, köszönöm. És állom a rántottát is, sőt emelem egy pár sült szalonnával - válaszolok, és középre tolom a késemet is.
-Anélkül nem az igazi, nem igaz? az ágyazás viszont...hajjajj...
Aggódva kezdem a tarkómat vakargatni....
-Hát...ha már együtt gyűrtük össze...nem bánom - válaszolom végül. Tisztában vagyok vele, mennyire félreérthetően hangzik, de ha már az előbb ő is utalt rá, miket művelünk az ágyban, ne maradjon piros arc nélkül ez a kis áfonyás puszedli!
-Hozzátegyünk még egy fürdetést is, vagy fedjük fel a lapjainkat hmmm?

-De eddig én vagyok hozzá a legközelebb - szájalok vissza, ha lehet, még magabiztosabban. 
Az meg egészen felvillanyozott, hogy ezek szerint kimondottan erős leosztásom volt, bár azt eddig is tudtam, hogy nyertem. Legalábbis az első kört. Szóval igazából nem számított, mivel, de azért így is hagyott egy kellemes szájízt maga után, hogy ilyen magas értékű lapokkal döngöltem a földbe az ellenfelemet. Ha a szerencsén is múlott, azért nagyon dobott az önbizalmamon.
-Nos, akkor jobb, ha felkötöd a gatyeszt - szűkült össze a szemem fenyegetően, de a szám vigyorra húzódott. 
Mondjuk a mosolyom halványult egy kicsit, amikor el kellett kapnom a kezét, mert igencsak elszaladt vele a ló. Ujjaim közé csippentve az övéit nyújtottam vissza neki, hogy vegye vissza, ha kell, de nekem nem, az tuti. 
-Rendben, állom a sült szalonnát - bólintottam én is középre tolva a késemet, ami mellé még odacsúsztattam egy kis vászonzsákot is. - És emelem egy vásárlással, amikor a vesztes elmegy a faluba venni szalonnát, mert az nincs itthon. 
Ajánlatára felvontam a szemöldököm. Ennyire jó lapjai lennének? Megéri ez a blöff, hogy azt kockáztassam, hogy esetleg lógni fogok egy fürdetéssel? Bár azt jó lett volna tudni, hogy melyiket díjazná jobban: ha én fürdetném őt, vagy ha ő fürdetne engem. Ahogy belenéztem abba az elbizakodott szemeibe, kezdtem gyanítani, hogy leginkább mindkettőt szeretné egyszerre.
-Jól van - morrantam fel, és odadobtam neki a kártyáimat. - Blöfföltem, nincs semmim. Azt hittem, talán lesz egy rendes sorom, de csak nem pikk lett. Pedig lett volna egy hetes párom. 
Elszontyolodva dőltem hátra, és lemondóan szusszantam fel. De legalább a fürdetést nem vállaltam be. Még csak az kellett volna!

Kezdem élvezni ezt a játékot, annak ellenére, hogy igaza van, tényleg nagyon közel áll hozzá, hogy házi manót csináljon belőlem, még ha csak egy fél napra is. Mondjuk néha megfordul a fejemben, hogy talán ez nem lenne olyan rossz, hisz van valami vonzó abban az alattomos kis mosolyában, és szinte már sajnálom, amikor elhessegeti a kezem magától...és jobb lenne a játékra figyelni, mert vásárolni is el akar küldeni!
-Ha gondolod, szívesen elintézem éjszaka is a dolgot, ha te nyersz. Nekem nem probléma, hogy zárva vannak. Kivéve, ha fejbe vág a szatócs is, és fogva tart...
Fáradtan sóhajtok, de aztán sikerül felvidítania azzal, hogy ennyire zavarba jön a fürdőzős ötletemtől. Persze mutatom némi csalódottság jelét is, amikor visszautasít, hisz szívesen végigtapogattam volna azt a testet megint, de ha nem, hát nem.
-Nocsak, fürdés közben nem tudnád hova rejteni a fegyvereidet Ser? No, de én nem blöfföltem, íme a lapjaim.
Diadalittasan terítem ki őket, aztán összeszedem a szétszórt lapokat, és újra osztani kezdek, de mint a villám. Úgy dobálom ki a lapokat, mintha dobókések lennének, és ha ezzel sikerül elterelnem a figyelmét, akkor amíg összeszedi őket, igyekszem megnézni, mit osztok magamnak, és úgy intézni, hogy most aztán nagyon jó lapjaim legyenek, elvégre nem kispályás tétekkel játszunk már. Ha nincs résen a lány, bizony adok is magamnak két királyt, meg két dámát. Az ötödik lap szabadon választott, így még szép, hogy valami fekete színű négyes lesz.
-Na jó, mit szólnál egy más fajta téthez, csak ennek a körnek a győzteséhez? Mondjuk....mit tudom én, mit szeretnél kapni, ha te nyered ezt a kört?

-Nem, nem - ráztam a fejem nevetve. - Semmi bűnözés. Talán ezt le kellett volna fektetnünk előre, de megszoktam, hogy ez magától értetődik. Nézd el nekem. A fegyvereimet pedig mindig van hova dugnom, bár egy egész dézsa víz szerintem már önmagában remek fegyver tud lenni - gondolkodtam el a lehetőségen. - Mármint... amíg te lebénulsz a meztelen nő látványától, addig én belenyomom a vízbe a fejed, és már... Teremtőm! - sütöttem le a szemem elszörnyedve, és a kártyák mögé rejtettem az arcomat. - Én ezt tényleg kimondtam? Látod, milyen rossz hatással vagy rám?
Zavart szégyenem persze csak addig tartott, amíg megláttam a lapjait. Persze, hogy vitt mindent. Nem volt akkora szerencsém, hogy ő is csak blöfföljön. De végül is az előzőt én nyertem meg, úgyhogy eddig döntetlen volt. Még van esélyem a győzelemre. 
-Mit szeretnék? - kérdeztem vissza, és a mennyezetet nézve gondolkodtam el ezen, de csak pár pillanatra. Aztán lelkes mosoly terült szét az arcomon. - Egy ogre fejét.
Visszabillentettem a fejem, és bár felvettem a nekem kiosztott kártyákat, még nem néztem meg őket, csak a mutatóujjammal a férfi felé böktem. 
-Ha nyerek, magaddal viszel valahova, ahol többet is tehetek, mint csipkét szőni és párnahuzatot hímezni. Izgalmat akarok. Ha nyerek, megadod nekem. És csak akkor kell hazajönnöm, ha tényleg tettem valami... valami nagyot. Mondjuk levágtam egy ogre fejét.
Csak ekkor terítettem szét a lapjaimat a kezemben, mint egy legyezőt. Egy pár. Na, az az ogre egyenlőre biztonságban van. Egyenlőre.
-Na, és te mit szeretnél?