A denerimi főtér

Tényleg belevaló ez a csaj. Lehet más hölgy is a legyezője után nyúlna egy ilyen hajsza tán, ám a tapasztalatim szerint ők kicsit többet sápítoznának azért, mert fel akarta darabolni őket egy páncélos lovag nem sokkal ezelőtt, és egész biztosan nem azt mondanák, mennyire jól érezték magukat.
-Egy ital jól esne ezek után, az biztos - jelentem ki, és már nyújtom is felé a karom.
-Viszont, inkább azt javaslom, máshova menjünk. Az arcunkat biztosan nem látták, de ha mégis keresnének, amiben szinte biztos vagyok, tuti ez a ragyogó ruha lesz az, amire emlékezni fognak, úgyhogy először nem ártana átvenni valami kevésbé feltűnőt...vagy legalább más színűt.
Elgondolkodva nézek körbe, majd a piactér felé mutatok.
-Mi lenne, ha bevásárolnánk egy kicsit? Ha egy finom úri hölgyet keresnek, biztos vagyok benne, hogy nem egy páncélba bújtatott amazont szúrnak majd ki. Akad is egy kovács pont itt. Nála átöltözhetünk. Azt hiszem én is inkább bőrpáncélba bújok a kocsmatúrára.
Ha beleegyezik a hölgy, már indulunk is, hogy beszerezzük az álruhát, én pedig a magam részéről a pénzt és az álkulcsot kivéve kidobok mindent, mást úgysem tároltam a zsebeimben. Az átöltözés egyébként gyorsan megy, még félre sem vonulok, had nézzen, ha szeretne közben. Ha viszont ő vonul félre...szomorú, de kivételesen nem próbálom meglesni, félek itt könnyen lebuknék.

Tudom, hogy nem tud ellenállnia  kísértésnek, hogy vessen pár pillantást, amíg én "megfeledkezem róla", hogy mások is vannak itt rajtam kívül, öltözködés közben, de annyi baj legyen. Az új bőrpáncélom egyébként egészen jónak tűnik, mintha rám öntötték volna! Ennek ellenére később kiderül, hogy fele annyit sem fizetek érte, mint Mandori a kislánynak, pusztán azért, hogy segítsen neki átöltözni. Amíg ők ezzel vannak elfoglalva, én a folyosón kapok szépen lassan idegbajt, amiért képtelen vagyok rést találni az ajtón, ahol legalább egy pillanatra megleshetném a hölgyet. Tudom, tudom, nem szép dolog, de ki ne tenné a helyemben, ha találna egy kis rést? Na ugye?
-Azt a... - jelentem ki elismerően, amikor meglátom őt kijönni.
-Szóval, Tevinter-ben végre rájöttek, hogyan állhat jól valakinek egy páncél...vagy ezt csak veled tudták megcsinálni?
megint felé nyújtom a karom, és ezúttal egy egészen hangulatos kis kocsmába kísérem őt. Nem a csámcsogó nemesbe, ott állandóan balhé van, és van egy gyanúm, hogy most rólunk szólna a balhé. Kétlem, hogy bárki felismerne minket, de jobb az óvatosság. Ha az őrök magukkal hurcolnak valakit, aki látott minket kijönni, kész a baj. Ezen a helyen, viszont nem fenyeget ez a veszély, még én sem találok ide minden nap, pedig az egyik kedvenc helyem, az őrség biztosan távol marad majd. Nem a legelegánsabb hely, és egy ilyen hölgynek talán rangon aluli is, de álruhában viszont éppen, hogy tökéletes, és a törzsvendégek nem emlékeznek majd ránk.
-Nos, egészségedre - mondom, és leteszek elé egy kupa bort, a másikkal a kezemben pedig helyet foglalok, egy hatalmas kacsóval pedig az asztal közepére teszek a vörös nedűből.
-Szóval...megtudhatom miért szeretnéd megtalálni ezt az urat, akinek már el is felejtettem a nevét? Már csak ezért sem tűnik érdekes alaknak...

-Ó... - felelem csalódottan, aztán indulás előtt mg gyorsan ellenőrzöm, késő lenne-e már taktikát választani, és inkább vágydémonoknak álcázni magunkat, de van egy olyan érzésem, hogy úgy a tervünk, hogy kerüljük a feltűnést némileg problémásabb lenne.
-Szegény harcosok. Nem tudják, mit veszítenek.

Viszonzom a gesztust, és én is emelem poharam, aztán jő ízűen öntözöm meg a borral torkomat, de persze csak lassan kortyolgatok innentől kezdve, hisz semmi kedvem ahhoz, hogy az asztal alá igyon ez a hölgy, bármilyen gyanúsan otthonosan mozog ebben a páncélban. Mellesleg, a fickó nevét sem ártana végre megjegyezni.
-Russeph...na igen, valóban hallottam már ezt a nevet. Ő is Tevinter-ből jött igaz? Akkor egészen biztosan ismerem...bár nem mondhatnám, hogy mostanában találkoztunk, de azért felismerném.
Beszéd után óvatosan kortyolok, és bár félig sem ürítettem ki a kupám, most mégis a kancsó felé nyúlok, hogy újratöltsem, aztán pedig amint a hölgy is leteszi a saját kupáját az asztalra, neki is töltök gazdagon. Úgy tűnik ízlik ez neki, hát nem sajnálom tőle.
-Csak amikor üldöznek, és nem mehetek a törzshelyemre - válaszolok vidáman, annak ellenére, hogy van ebben némi igazság. Na jó, rengeteg igazság.
-Azt a helyet jobban szeretem, könnyebb rátalálni azokra, akikre szükségem van a munkámhoz. Na persze, van, hogy a hátam közepére kívánom őket. Ilyenkor jól tud jönni egy ilyen nyugalmas hely.
Elgondolkodva nézek körbe, és kortyolok bele az italomba. Valóban elég csendes ez a hely, de ki jár ilyenkor kocsmába? Meglepően sokan, ebben a  korai órában ami azt illeti, de még így is mi tesszük ki a vendégek harmadát itt, szóval nem annyira reménytelen ez a város, mint a szülőföldem.
-Szóval, az apád minden ismerősét fel fogod keresni, vagy ez a férfi különleges valamiért? Egyébként, azt hittem tisztáztuk, hogy most már tegeződünk, vagy tévedtem, "drágám"?

Közben kinyílik az ajtó, és újabb páncélosok jelennek meg a csehóban, igaz ezek sokkal szervezettebbnek tűnnek, és az egyikük ismerős is. Csak futólag láttam a kertben, és kétlem, hogy felismerne, de minek kockáztatni.
~Francba, ezek nem tudják, mi áll a férfi kódexben? Épp csajoznék, hogy a teremtő rakná beléjük!~
Gyorsan közelebb hajolok asztaltársaságomhoz, hogy arcom szinte az arcát érintse, és súgom a fülébe:
-Azt hiszem ezek nem adják fel. Jobb, ha szétválunk egy időre. Találka holnap este a város kapunál?
Aztán ha igent mond, meghajolok előtte, majd feltűnés nélkül távozom innen. Ígéretes hölgy, remélem tényleg eljön majd...

//Köszi a játékot, és még találkozunk //