Denerimi sikátorok

                                                                                                         ***

A főtértől messzebb kígyózó, zegzugos, kisebb-nagyobb sikátorok banditák és más törvényen kívüliek fészke, ezért még fényes nappal sem feltétlenül biztonságos ezeken az utakon közlekedni. 

                                                                                                         ***

Az egész délutánom szabad, csak estére van programom, így a nap nagy részét lustálkodással töltöm, pedig lenne mit tennem, de minek fordítsak olyan felesleges dolgokra időt, mint a rendrakás? Majd valamelyik kezdő kis lotyó kitakarítja a szobámat, így szokott ez menni. Kikészítettem estére a ruhámat, ennyire telik tőlem jelenleg, munkám itt véget ért. Az öltöző paraván mögött állok egy szál bugyiban, az új fűzőmet próbálom éppen, mikor halk neszt hallok az ablak felől. A rohadt életbe! Katasztrofális a környék, de egy kupleráj, legyen bármennyire is elit, nem lehet egy gyönyörű úton, a sikátorok romlott világába van száműzve. Hányszor megfogadtam már, hogy inkább megsülök a szobámban, de nem hagyom nyitva az ablakot, mert túl könnyű zsákmányt jelent ez a besurranó tolvajoknak. Hiába sikítanék a testőröknek, mire ide érnének, nekem a szépséges nyakam bánná, egy hullát meg már lehetetlen megmenteni...
Kikukucskálok a paraván mögül, éppen csak egy kicsit, hogy lássam a betolakodót. Egy nő? Pofátlan csitri. A tőröm ott van egy ruhakupac tetején, tapasztalatból tartom mindig magam mellett, elérhető messzeségben. Ráfonódnak a markolatra az ujjaim, nesztelenül emelem magamhoz és lépek ki a paraván mögül. Biztos, hogy észrevett, de olyan helyzetben van, hogy ha esetleg tapasztaltabb is a közelharcban, mint én, erőfölényét nem tudná kihasználni, előbb vágnám belé a kést, mintsem megmozdulni tudna.

Egy cseppet sem zavar, hogy úgy legelteti rajtam a szemét, mintha a piacon lenne. Igazából azon se ütközöm meg, hogy egy nő teszi ezt, nem idegen tőlem az efféle munka sem, a szemérmet meg már réges rég kidobtam a kukába. Hátrál, de nem hibáztatom érte, én se lennék ebben a helyzetben, amiben éppen ő van. A hangja az, ami összezavar; egyrészt abszolút nem női tónusa van, másrészt pedig ez a modor nem egy közönséges tolvajhoz illik. Érdeklődve vonom fel a szemöldököm, sok emberrel volt már dolgom, de ilyen hibriddel még sosem. Hogy őszinte legyek, nem tudtam eldönteni, hogy ő most egy nőies fiú, vagy egy férfias lány. Mindenesetre érdekelt a nem várt jövevény, de ezt egy pillanatig se kötném az orrára, arról nem is beszélve, hogy jobb egy fokkal fagyosabbnak lenni, mint kedvesnek ezen a környéken.

A sült bolond új értelmet nyert számomra. Mit képzel ez a jöttment? Bemászik a szobámba, idióta megjegyzéseket tesz, és még meg is akarja húzni magát nálam. Fejemet az ablak felé fordítom, de a tekintetemet le nem venném a kölyökről. Hallom az őröket, sietve teszik a dolgukat, kutatnak a magukat ártatlannak valló rossz fiúk után, amelyekből az egyik éppen velem szemben áll. Csodálatos, még csak az hiányzik, hogy belekeveredjek valami balhéba, hogy egy bűnözőt rejtegetek a szobámban.
Nem igazán hat meg a gyenge poénja, belőlem ugyan nem nézik ki, hogy öltem már embert, és én se nézem ki belőle, hogy érintett már nőt. Ebből kiindulva pedig lehet, hogy van tapasztalata, de ez a délután a szexmentes szieszta ideje, bár a nyugalmamat kétségtelenül megzavarták.
- Nem hiszem, hogy azt a fél órát meg tudnád fizetni - vetem oda lenézően, de kicsit lazítok a tartásomon, valami azt súgja, ez az idegen valóban nem akar balhét. A szoba másik végébe hátrálok előle, megtartottam a három lépés távolságot vagy négyszeresen is. Fő a biztonság. A falnak dőlök, leengedem a tőrömet, és érdeklődve figyelem őt.
- Becsületes, persze. Gondolom az is félreértés volt, hogy bemásztál hozzám rejtekhelyet keresni, mert bújócskáztál a városi őrökkel. Hagyjuk a mellébeszélést, mit tettél?

Szórakoztat az ostobasága, egyáltalán nem képes felmérni a helyzetét. Talán eddig nem esett le neki, hogy hol is van; szavaiból ugyan kiderült, hogy rájött mesterségemre, de az már látszólag nehézséget okoz neki, hogy továbbgondolja a dolgot. A folyosókon az esetleges problémás kuncsaftok miatt őrök állnak, akik szívesen az illetőre rúgják az ajtót, hogy megmentsék a kupleráj portékáját, vagyis engem. Szerintem rosszabbak a városi őrségnél is, de ez nem az én bajom.
- Márpedig, ha itt akarod meghúzni magad drága, akkor fizetni fogsz, de nem azért, amiért te olyan naivan és nagyképűen gondolod. - Fogalmam sem volt, ki ez a kölyök, de hogy bottal sem érnék hozzá, az is biztos. Büszkeség is létezik a világon, saját magam válogatom meg, hogy kivel bújok ágyba és egy teli erszény, meg pár szép szó a meggyőzésemre nem elég.
Figyelem, ahogy a szoba másik végébe sétál, és megvető mosolyra húzom a szám. Az ostoba, hát nem az ajtóhoz áll közel? Elég egy sikoly, és máris érezheti megint, ahogy a gyomrába vágódik egy emberes bakancs. Magabiztosan állok karba tett kézzel miközben beszél. Ilyen unalmas történetet már régen hallottam, de nem szakítom félbe, higgye csak, hogy érdekel a csinos kis beszéde. Rendben van, a modora nemesemberre vall, de akkor is tolvaj... apropó, itt hiba van.
- Azt mondod, meglepődnék azon, hogy mit is tudnál te kifizetni, de éppen az imént vallottad be, hogy loptál azért, hogy ne halj éhen. Igazán... eredeti történet, mit ne mondjak - kuncogok, mert mindezek ellenére nem nehéz kitalálni, hogy egy lecsúszott nemesről van szó, aki rablásból tartja fent magát. Milyen bájosan szánalmas, hát még ahogy a nőkről beszél.
- Robert? Asszonynak hittelek, bár tudom, a név semmi. Én is hívhatnám magam például Martinnak, attól még nő maradok. És nem, nem takarom el magam, de ajánlom, hogy ne engedj a hülyeségednek, mert egy apró kis sikoly tőlem és rosszabbat zúdítok rád a városi őrségnél.

Mennyi nyűgje van! Türelmetlenül sóhajtok egyet, ha ennyire akarja, hát felöltözök szívesen. Tekintetem a nadrágjára téved és ha csak nem valami szemfényvesztő mágus az illető, akkor valóban egy férfi áll előttem. Heh... Nem kezdek el kotorászni a szobában ruha után, azért ennyire ostoba nem vagyok, hogy hagyjam, elterelje a figyelmemet. Az első kezembe kerülő rongyot megfogom, egy ing volt; egyszerű, férfias, bő. Ezt vajon ki hagyta itt? Mindegy is, sebtében összegombolom magamon, örüljön az idegen, lohadhat a kényelmetlensége.
- Ami azt illeti, remek példa állt előttem, anyám is szajha volt, szóval nem igazán úgy képzeltem el a jövőmet, mint egy királykisasszony, bár kétségtelen, hogy most úgy élek - felelem egykedvűen, mert azért nem minden szavam volt igaz, de erről a kölyöknek nem kell tudnia.
Nem tudom miért, de a szavai valahogy meghatottak, bár nem ez a legmegfelelőbb kifejezés, talán a szánalom jobb. Egyikünk élete sem volt kifejezetten fényes, és ha úgy vesszük, mind a ketten a testünkből élünk meg. Ő a kezét használja tolvajlásra, én meg a mellemet a gazdagok lehúzására. Kezdem azt is megérteni, miért fektet olyan nagy hangsúlyt arra, hogy mindenáron eldicsekedjen vele, miszerint ő a nők kedvence. Állítólag. Nehéz lehet ezzel az arccal élni, nem az a tipikus kisfiús, hanem kifejezetten nőies. Szánom őt, igen, ez a megfelelő szó.
- Tudod, azért nem olyan nagy katasztrófa a kinézeted. Nem is tudnád, hány perverz él a városban, ha esetleg munkát váltanál, én a szárnyaim alá vehetlek - mosolygok rá csintalanul, magam sem tudom, miért piszkálom őt. Elég indok lenne persze az az aprócska kis tény, hogy betört a szobámba. Jól gondoltam a tisztes távolságot tőle, a szavaiból rájöttem, hogy bizony, ha kard lenne a kezében, vagy bármi más, megszívnám.
- Hogy mit kérek? Tőled? Ugyan, kérlek... fizess, és maradhatsz, más nem kell. Vagy szórakoztathatsz is, de ha hozzám érsz, sikítok. Amúgy Psyche a nevem - mutatkozom be én is, és érzem, ezzel némileg lazult köztünk a feszültség. Már nem tartok ettől az embertől, persze óvatos vagyok vele, de nem nézem ki belőle, hogy bármi rosszat akarna. Szerencsétlen valóban csak rosszkor lehetett rossz helyen. Biztatóan mosolygok rá, hogy jelét adjam az oldódó fagyosságomnak.

Kételkedve vonom fel a szemöldököm, mikor a "tisztességes tolvaj és csaló" kifejezést használja. Nagyképű önámítás, semmi több. Én is tisztességes asszony vagyok, aki mellesleg pénzért (majdnem) bárkivel ágyba bújik. Tisztességes... majdnem olyan tisztességes, mint a szűz kislány, aki tizenévesen hozzámegy egy férfihez, odaadó társa lesz és sosem kúr félre. Tök hasonló a kettő. Tisztességes, bah! De higgye csak, hogy ő makulátlan lelkiismeretű kis tolvaj, ha így jó neki.
- Aha... te, mint a férjem - egy pillanatig gondolkodok csak el rajta, aztán kirobban belőlem a nevetés. - Már meg ne haragudj itt nekem, de még az öcsémnek se néznélek, hát még a férjemnek. De ha balhét akarsz, hát legyen.
Megvonom a vállam, végül is jobb a kaland, mint a szobában unatkozás, és a kölyök tényleg nem tűnik veszélyesnek, inkább szerencsétlennek.
- Legyél a húgom, akit megbecstelenítettek. Az viccesebb - mosolygok gúnyosan, de az ötlet tetszik. Igazából bármi, csak ne a férjem, hiszen azt úgysem hinné el senki, hogy egy ilyen kis nyápiccal, jaj bocsánat! A nők kedvencével házasodtam össze.
A labdát tartó kezére csupán csak egy lapos és gyors pillantást teszek, ha azt hiszi, hogy leállok vele játszani, mint valami pótanyuka, hát rettenetesen téved. Bár igaz, én mondtam neki, hogy olyat találjon ki, amiben nem ér hozzám. Legalább humora van a gyereknek, azt értékelem.

Szinte biztos voltam benne, hogy ezzel a külsővel kapott már hideget-meleget egyaránt, de ez még nem tart vissza attól, hogy egy kicsit gúnyolódjak vele. Elvégre ő zavart meg, hát én miért ne piszkálhatnám kedvemre? Gunyoros mosollyal hallgatom őt, nem igazán tudom kivenni, mi is áll a szavai mögött: dac, nemtörődömség, szórakozottság, ki tudja. Nem ugrott nekem, mikor a nőiességével hecceltem, nekem meg valahol ez a lényeg, elvégre csak az idióta keresi magának feleslegesen a bajt. Bármennyire is kezdem megkedvelni ezt a kis tolvajt, azért nem árt vigyázni vele, okoztak már meglepetést nekem az ilyen kis nyikhajok.
- Nem erőlteted a női szerepet, de adjak ruhák neked? Csipkés-fodros-szalagos? Hát érdekes egy jószág vagy, mit ne mondjak - kuncogom, és ellököm magam a faltól. Ha asszonyi ruhát nem is adnék rá, valami lányosat, amolyan zavarba ejtően elgondolkozósat igen; értem ez alatt, ha ránéz az utca embere, nem lenne könnyű első pillantásra megállapítani, hogy a mellettem lévő tolvaj fiú e avagy lány.
- Jó, keresek neked valamit, de én is veled megyek. Szórakozni akarok - közlöm vele könnyedén, mintha már el is felejtettem volna, hogy egy nyavalyás idegen csupán, aki bemászott az ablakomon. A szekrényhez lépek és túrni kezdem, hátha akad a kezembe valami tűrhető ruhadarab a számára.

Kiráz a hideg, mikor azokra a szerencsétlenekre gondolok, akik kiszemelik a kölyköt, letépik róla a ruhát és, hát... csalódnak. Meglepetésnek meglepetés, de nem biztos, hogy erre számítanak. Szegény kis párák. Én mindig azt mondom, tegyük egyértelművé, amit árulunk és amit nyújtani tudunk. Akarva vagy akaratlanul, de megtéveszteni az embereket szexügyben, ez nem derék tett. Nem, erőszak esetén sem, szóval helyes, ne erőltesse a női szerepet.
- Nem akarok fodros ruhákat, de egy visszafogottabba benne vagyok - mondom mélázva, miközben egy fekete szoknyát nézegetek fehér csipkeszegéllyel. Aranyos, ez jó lesz a srácnak. Felsőnek egy kis ujjatlan inget, meg egy kis kabátot dobok oda neki, magamnak hasonlóan szép, egyszerű, gyerekes ruhát kotrok. Valahogy úgy nézhetünk majd ki, mint a gyerekkorból kilépett tinik, akik máris felnőttek akarnak lenni, épp csak nem megy nekik.
- Abban biztos vagyok - értek egyet azon állításával, miszerint több férfit hozna zavarba, mint én. - Ha a cuki kis pofiddal előhalásznád a szoknyád alól a farkadat, valószínűleg sokan meglepődnének.
Nekem az emberi test nem több, mint élvezeti alapanyag, a kölyöké pedig olyan semmilyen volt. Szálkás, szépen kidolgozott, de nem férfias. Mondjuk ahány ember, annyi ízlés. Van, akinek még én sem vagyok vonzó, mert a laposat szereti, a szőkét, a teltebbet, stb.
- Na, öltözz már! Nevetni akarok, a felsőtested nem okozott meglepetést, nyilván nem méteres, kidomborodó izmokat vártam. Amúgy biztos van, akinek ez vonzó, nyugi.

Nem akarok rákérdezni, de a rutinból, ahogy felöltözött és ahogy a mellrészét tömte ki a ruhának, valahogy az a gyanúm, hogy már nem először tesz ilyesmit. Végül is nem az én dolgom és kicsit viccesen hatna, ha éppen én helyteleníteném azt, hogy mindenki arra használja a testét, amire akarja és amiből előnye származik. Gondolom nem először menti meg az irháját a külseje megváltoztatásával.
Felöltözök, ő is így tett, már majdnem tökéletesek voltunk, azonban volt egy kis hiba. Rajtam egy szende kamaszhoz képest túl sok, a srácon pedig semmi smink nincsen. Orvosolni kell a problémát.
- Majdnem jó - hagyom annyiban, és a tükrös kis asztalhoz hívom. Kicsit feszélyez a közelsége, de már nem először látom be, hogy ha bántani akart volna, vagy valami ilyesmi, már rég megtette volna. Kihúzom neki a puffot, amire ráülhet majd, és elkezdem összeszedni a sminkhez szükséges kellékeket. - Jó tudni, hogy megvédesz, ha rossz fiúk támadnak meg, gondolom behúzol egy ablakba, vagy valami ilyesmi... Mindegy, egy kis smink rád fér és felőlem mehetünk is. Ha visszautasítod, szomorú leszek... - Ó, azok az ártatlan bociszemeim.

Szajha vagyok, ne szépítsük: észreveszem az érzelmeket az embereken, legyen az kuncsaft, vagy barát, vagy jelen esetben ez a kölyök. Nem kerülte el a figyelmemet az erőltetett mosolya, amit akkor varázsolt magára, mikor az ablakkal hecceltem, hogy vész esetén majd behúz oda. Igen, említette, hogy ha lett volna fegyver a kezében, szükségtelen lett volna a menekülés, de nem vettem száz százalékosan komolyan. Biztos jó harcos, fürge, ügyes, de ezek akkor is csak szavak. A sértődöttségét mindenesetre megértem, én se lennék túl boldog, ha kételkednének az ágybeli tudományomban.
- Jól van, elhiszem, hogy meg tudnál védeni - mosolygom rá a szavakat, elvégre épp elég vicces a kinézete, nem kell a tehetségéből is gúnyt űznöm. Megvárom, míg leül a tükör elé, egy kicsit megállok a smink cuccok rendezésében, majd tovább folytatom az előkészületeket. - Nem csinálok bohócot belőled, csak egy kicsit kihangsúlyozom az amúgy is nőies vonásaidat.
Nem hazudok neki, tényleg csak nagyon szolid festéket kenek rá, a púderrel is spórolok, a helyzet az, hogy neki alig kell smink a lányos külsőhöz. Egy kicsit a szemét kihangsúlyozom, egy kis rózsaszín rúzs, visszafojtott nevetés, hogy éppen egy nagyszerű harcost festek ki, és voilà, kész is van.
- Amíg csodálod magad, én kicsit lemosom magamról a sminket, rám ez egy kicsit sok - közlöm és már törlöm is le egy nedves kendővel a sok festéket. Így natúr arccal sincs velem semmi baj, de utálom, ha smink nélkül látnak, szándékosan úgy fordulok a tükörhöz, hogy Robert ne lásson engem.

Semmiből sem tart kisminkelni magam, pár perc az egész, elég gyakorlott kezem van a dologban. Halkan felnevetek a szavaira, vajon engem így képzelt el anyám? A családi vállalkozás folytatójának, egy szakadt, ámde annál tehetségesebb ribancnak. Biztos nem csalódott.
- Menjünk - bólintok, és követem őt ki a szobából. A kulccsal babrálok, mikor egy jól ismert hang üti meg a fülem. Áh, a Madame. Arcomon széles mosoly terül szét, imádom, ahogy az emberekkel beszél. Felé fordulok és mint valami kislány (csak hogy illjen az öltözetemhez) körbependülök előtte, szoknyácskám suhogva meglebben.
- Szerinted így öltöztetnék fel egy új lányt? - kérdezem csintalan csillogással a szememben, arra célozva, hogy sokkal nőiesebb döggé varázsoltam volna a kislányos viselet helyett. - Szabadnapom van, ő pedig az egyik ismerősöm, elkísér beszerezni pár cuccot.
Hát igen, igen nagy előnye van az embernek, ha a kupleráj főasszonyának a kedvence lehet, én pedig az voltam. Tudtam, hogy nyert ügyem van, de azért egy kis móka sosem árt.
- De gondolkodik rajta, hogy beáll közénk, de olyan kis szégyellős - nevetek huncutul, és oldalba bököm a srácot, hogy eszébe ne jusson ellenkezni, mert akkor bizony könnyen lebukik. - Mit gondolsz? Van esélye?

Alig bírom ki nevetés nélkül, ajkaimat muszáj összeszorítanom, hogy ne robbanjon ki belőlem a kacagás. A Madame mindig is őszintén bánt a szavakkal, nem finomkodott, megmondta a véleményét, kimondta, amit gondolt. Nem történt ez másként most sem.
- Ugyaaaan - nyávogom játékosan az öreg hölgynek. - A társalgóba jó lenne, ha térdel, kit érdekel a csípője, és ha az arca kellemes... - Nem folytatom, csak kacsintok egyet. Tudom, hogy úgyse fog belemenni a Madame, ez nem az a kupleráj, ahol mindenkinek van helye, azért merem győzködni őt. Az öreg nő megvetően horkant egyet, szemét forgatva legyint a kezével kecsesen, majd magunkra hagy.
- Nem vagy olcsó drágám, csak nem nőnek öltözve kellett volna látnia. Ha olyan külsővel mutatlak be, mint amivel bemásztál hozzám, hidd el, egyből ajánlatot tett volna, hogy dolgozz nála. - Rákacsintok, de nem a jó szándék vezérel, hanem a gúny, persze csak mértékkel, elvégre nem megalázni akarom, azt megtette az öreg hölgy.
Kilépve a sikátorra, megcsap a szűk utca bűze, a mocskot nem igyekszenek itt eltakarítani, bár ezt nem is kifogásolja senki. Nem leszek ideges, mikor egy csapat városi őr mellett sétálunk el, őket a melleken kívül más nem igazán érdekel.
- Látod, nekik tökéletes lennél és még csak nem is matrózok...