Denerimi sikátorok

- Azt hiszem jobban járunk mind a ketten, ha az eredeti mesterségünknél maradok. Úgy biztosan több aranyat látok naponta, mintha nőként vennék másokat a számra. - Még a gondolat is meg borzongat. Helyette inkább bele karolok a kezébe mint a fiatal asszonyok, és a szerepem kedvéért szégyenlősen félre kapom a fejem az egyik városőrről. Persze jön a bók rögtön, hogy adjak neki csókot, és még sok más illetlen dolog.
- Csak azért mert a férfiak disznók! Ezt minden rendes lány tudja. - Mondom neki, miközben próbálok nem is figyelni az engem kereső városi őrökre. Bár nem bírok magammal, és azt az őrt aki szemtelenül kihasználta a sikátor szűkösségét meg szabadítom az erszényétől. Neki nem fog hiányozni. És ez pont elég fizetség azért, hogy a mocsok meg fogdosta a fenekemet. Mikor magunk mögött hagyjuk a kutató csapatot, el engedem Psyche kezét és a tenyerébe csúsztatom az erszényt. - A városi őrség hozzá járulása a mi kis sétánkhoz. Téged is folyton le taperolnak a mocskos disznók?

//Aldwin Snowdonnak//

Tartok tőle, elég randán eláztam. Márpedig nem az esőre gondolok, ami napok óta pár órán át folytonosan ömlött a maradék időben meg szemerkélt. Ilyen az ősz, ez rendben van, főleg itt a tenger közelében. Én konkrétabban a sikátorok mélyének kétes hírű italmérésében, a Belezett Macskában találtam túlságosan sokat felhajtani Curzon mester hírhedett pálinkájából. Íze után azt mondhatnánk, megtanulta miképp kell erős szeszt főzni romlott halból és döglött macskából, de az árai olcsók, az étele meleg, az itala üt, más mi kellhet? Időnként persze előkerül az ököl meg a bicska, de ez már csak a hely velejárója.
Mostanra kezdtem józanodni. A falnak támaszkodva igyekeztem rendezni a gyomorműködésem, lévén ennél többet egészen biztosan nem tudok már kihányni mint az elmúlt fél órában. A képemen csorgott az égi áldás, legalább valamelyest felfrissítve elnyúzott képemet, lassanként a lépteimbe is visszaköltözött a régi erő. Na jó... Nagyjából már egyenesen tudtam egymás után pakolni őket. Nagyjából...
Két-három szűk utcán botladoztam végig vértezetemben zörögve, hátamon emberes kalapácsommal, mire nagyjából kezdett derengeni hol is vagyok. Mármint hogy nem tudom hol is vagyok. Ezt a részét nem ismertem még a sikátoroknak. Persze élő embert találni az utcákon ebben a takony esőben... Főleg aki szóba is áll egy vértes-fegyveres alakkal. Aha... És lehet mégis szerencsém lesz!
Ugyanis magamhoz hasonlóan szépszál legény tűnt fel, nagyságrendekkel rendezettebb megjelenéssel. Nehéz penge, címeres pajzs. Utóbbit biztosan láttam már, se egyszer, se kétszer, de annyi nemes úr katonái mellett meg ellen verekedtem én már, hát nem vagyok egy heraldikus, nah. Egy pillantásból nem ismertem fel, de majd eszembe jut idővel, ha sokat töröm rajta a fejem. Amit nem fogok, mert a rossebet se érdekli, csak az utat tudja, remélem. Felé léptem, most már (szerintem) stabil léptekkel:
- Hejhó bajtárs! - szólítottam le sebesen. - Mondjad csak, helybeli volnál? A piactér melletti nagy templomot keresném, a templáriusok szállását, hogy pontos legyek. Útba igazítanál? - érdeklődtem.
Na persze pont a szent lovagokra tettem magasról, de Curzon halászléje után kellett volna valami normális étel, ami meg is marad a gyomromban és a templommal kb szemben ott a Csámcsogó Nemes. Csak relatíve kisebb az esélye, hogy elhajtanak a bánatba, ha a templomot keresem, mint a kricsmit. Ez egy ilyen világ, az őszinte alkoholizmust kevesen tisztelik.

// Hrothgar Lenk //

Sosem kedveltem túlságosan a városnak ezen részét, legalábbis abban az utóbbi három évben, ameddig vissza tudtam idézni emlékeimet. Denerimnek megvolt a maga gyönyörű és elbűvölő, de az utálatos, visszataszító oldala is. Sajnálatos módon, az emberek, akik nem tudtak jó lakást találni maguknak a város belsőbb részein, vagy bujkálniuk kellett a törvény elől, azok eme helyeken kutattak menedék után. Az már más kérdés volt, hogy találtak-e, avagy szomorúbb sorsra jutottak. Éppen elegen tűntek már el nyomtalanul a sikátorokban, legtöbbjük sosem került elő. Talán eladták őket, ám az is lehet, elmetszették torkukat, majd vagyonaik elkobozása után a csatornába vetették tetemüket. Normális esetben nem fordultam volna meg errefelé, csakhogy olyan pletykákat hallottam, miszerint bizonyos alakoktól hasznos információk birtokába juthattam volna a származásommal kapcsolatban. Óvatosan, mégis kissé sűrű léptekkel haladtam előre a szakadó esőben, melytől egy sötét csuklyával védtem a fejemet. Mellesleg, az arcomat sem volt rossz döntés eltakarni, nem akartam, hogy megjegezzenek. Egy bátor pillantást vetettem az ég felé, melyet elborítottak a szürke, sötétlő felhők. Olykor egy nagyobb mennydörgés is megcsapta a fülemet. Nehéz volt manőverezni a pocsolyák között, amik a város mocskának, valamint az esővíznek keverékei voltak. A csapadék még inkább felelevenítette a szagokat, s ennek az orrom látta kárát. Oldalra tekintve, egy földön ülő, szakadozott taláros alakot véltem felfedezni, aki valamit mormolt magában, de túl halkan tette, ezért nem értettem belőle semmit. A másodperc erejéig pillantásunk egybe fúródott. Az íriszei láttán rémes érzés kerített hatalmába. Tovább sétáltam, kis idő múltán pedig ösztönösen magam mögé néztem. A korábban említett illető már két lábon állt, és utánam bámult, viszont nem mozdult el a helyéről. Reflexből szorult rá tenyerem kardom markolatára, habár a férfiú nem tett semmiféle fenyegető cselekvést.
~ Micsoda környék!~ gondoltam magamban, aztán jobbra fordultam. Néhány méterrel előttem, egy támolygó fickót véltem felfedezni, aki erejét összeszedve elém állt, megszólított. A templommal kapcsolatban érdeklődött. Testes ember volt, harcos alkat. Páncélja kicsit kopottnak bizonyult, hátát pedig egy méretes kalapács díszítette. A leheletén éreztem nehézkes járásának okait, én is voltam hasonló helyzetben a múltban. Ezen megmosolyogtam.
- Üdv cimbora!- köszöntem neki vissza barátságos hangnemben, eztán leemeltem a fejemről a csuklyát, nem szándékoztam udvariatlan lenni.
- Te aztán rendesen eltévedtél, nemde? Van egy olyan rossz előérzetem, miszerint pontosan az ellenkező irányba indultál el, mint amerre szándékoztál. Csak annyi a dolgod, hogy megfordulsz, és az első két kereszteződésnél balra, a harmadiknál meg jobbra kanyarodsz. Onnantól már csak egyenest.- jelentettem ki, mialatt próbáltam a helyes irányba célozgatni mutatóujjammal.
- Egyébként, már ne is haragudj, de mi dolgod neked azzal a sok szentfazékkal?- érdeklődtem, csakhogy pillanatokon belül gyanús neszekre lettem figyelmes, valamint egy ismerős emberi morajra.
- Te is hallottad?- kérdeztem, majd azon kaptam magam, hogy már megint a kardomat szorongattam.