A denerimi főtér

                                                                                                         ***


A Denerim északi részén található főtér, a királyi palota kapui előtt található. Legfőbb pontja a piactér, aminek közepén, egy kör alakú ponyva alatt az utazó kereskedők kaptak helyet, de a mellettük lévő épületek több üzletet is rejtenek, úgyis mint a kovácsműhely, mellette a mosást vállaló Goldanna otthona, valamint kicsit arrébb a Thedas kincsei nevet viselő bolt, ahol elsősorban a mágusok számára hasznos ritkaságot kínál.

                                                                                                         ***

Ez a mai nap sem volt más mint a többi, ezen a reggelen is sebtében öltöttem magamra az előző napi ruháimat, hogy aztán elhagyhassam a kastélyt, mielőtt annak újra rádöbbenne, mennyire visszaéltem vendégszeretetével. Szerencsére sosem látott bejönni, így mikor cipőim újra Denerim poros utcáit tapossák, már biztos lehetek benne, hogy újfent sikerrel jártam, a délre kijózanodó nemes pedig sosem fog emlékezni rá, ki volt az a segítőkész úr, aki hazakísérte, és akit volt olyan kedves, és meghívott...lássuk csak...mennyi pénzt is adományozott nekem a tudtán kívül? Majdnem ötven ezüst, és néhány réz érme??? A smucig disznó!!! Mindegy, ma még eltengődöm rajta valahogy, estére pedig biztosan akad majd valaki, aki szívesen kisegít majd egy ilyen hozzám hasonló, jó vágású úriembert.

A tömeg közt járkálva úgy tűnik rá is lelek arra, akire tökéletesen ráillik ez a leírás. Épp a pecsenyés helyben sütött húsait vizsgálom meg nagy szakértelemmel, mikor a tekintetem megakad egy előkelő lila kelmét viselő hölgyön. Először csak a szemem sarkából szórom ki az élénk színt, de gyorsan arra za elhatározásra jutok, hogy érdemes őt jobban megvizsgálnom. A ruházata alapján olyannak tűnik, akivel érdemes foglalkoznom, és akitől akár még aranyra is szert tehetek, az arca pedig olyan, mintha márványból faragták volna ki belőle a szépség istennőjének szobrát, így olybá tűnik, hogy előkelő szórakozás is lesz majd ez a simlis játék. Az, hogy ő is keresi a tekintetem csak tovább növeli az önbizalmam, és amikor egy idő után szinte véletlen találkoznak szemeink, kedvesen mosolygok rá, aztán dobok pár ezüstöt a boltosnak, mint akit annyira érdekel mit szórt ki a kezéből, mintha értéktelen kavicsok lennének, és máris átvágok a tömegen. Mire odaérek finom kezei már a majdnem olyan finom selymet simogatják, így mellette érkezem, aztán óvatosan érintem meg a csuklóját, és emelem fel kissé kézfejét, hogy aztán meghajoljak előtte, és finom csókot leheljek a kézfejére.
-Hódolatom úrnőm. Kérem engedje meg, hogy bemutatkozzam. Az én nevem Enrico Savelli, Antiva lovagja, és nagykövete.
Közben felegyenesedem, és magabiztosan mosolyogva beszélek tovább.
-Most pedig, megtudhatnám e szépségnek nevét, kinek két szemének ragyogása egy szívdobbanás alatt bearanyozta e borús napomat?

Bár tagadhatatlan, hogy az előbb pont ugyanazt a színészkedést adtam elő, mint bárkinek, kinél pénzt sejtek, attól még minden szavam igaz volt, hisz valóban bearanyozza  napom ez a  szépség. Ugyanakkor, valami óvatosságra is int, bár pontosan nem tudnám megmondani mi az, ami miatt ezt érzem vele kapcsolatban.
-Még csak két éve, de mégis, néha úgy érzem, túl rég óta. - Felelem, s közben úgy teszek, mint aki nosztalgiával gondol Antiva-ra. Hát hogyne...
-Őrök? Ugyan kérem, mire jók azok? Nincs szükségem rá, hogy a széltől is óvjanak, most pedig még akadályoznának is benne, hogy kettesben lehessek önnel.
Az, hogy máris belém karol kissé meglep, de annyi baj legyen. Ha elveszettnek érzi magát, ebben az idegen országban, akkor most a lehető legrosszabb emberbe fekteti a bizalmát, ha kedves neki az erszénye, de annyi baj legyen.
-Ó, biztosíthatom benne, hogy az élete biztonságban van a társaságomban - felelem, a pénzére, és a jó hírére viszont már nem tehetek ígéretet.
-Kegyed nagyon kíváncsi - jegyzem meg kuncogva, miközben a tömegen átvágva próbálok egy csendesebb hely felé törni, ahol magunk lehetnénk. A csámcsogó nemes ezen a korai órán még zárva tart, akár a többi fogadó, így ötletem sincs egyenlőre, hova vezethetném, de idővel úgyis ki fogok találni valamit.
-Be kell valljam, a fereldeni asszonyok nem valók kedvemre, az otthoniak pedig távol vannak innen, így nem, nem vár engem asszony, sem pedig gyermek. Ami a várost illeti, ezer örömmel körbe vezetném, ám ilyenkor aki teheti az többnyire még alszik, márpedig akivel rajtam kívül itt érdemes találkozni, az megteheti, így félek várnia kell egy kicsit, amíg elkezdődhet az érdemi része a körsétának. Mit szólna, ha inkább megreggeliznénk együtt, és addig kegyed mesélne magáról valamit?

-Nos, biztosíthatom róla, hogy semmiképpen sem panasznak szántam ezt a megjegyzést - jelentem ki vigyorogva, és újra elcsodálkozom azon, hogy ez most mennyire természetesen jön, és nem feltétlenül azért, mert tudom, mennyire meg fogom kopasztani szegényt reggelig. Na persze, az is benne van a dologban. Ha csak fele annyi arany lapul az erszényében, amibe ez a ruha került, vagy az út ide Tevinterből, akkor még az is lehet, hogy ezzel a fogással fiatalon nyugdíjba vonulhatok, és a szélhámosság helyett belefoghatnék valami tisztességes foglalkozásba. Nyithatnék bordélyházat például Amaranthine-ban.
-Ha rám hallgat, és a gyomrával sem szeretné összerúgni a port, a Fereldeni konyhaművészetet messzire elkerüli. Az itteniek szakácskönyve eléggé...szegényes....leginkább beledobálnak mindent egy üstbe, és addig főzik amíg egyenletesen szürke, és ehetetlen lesz a végeredmény. Én pont ezért szeretek Denerim-ben élni. A fővárosban sok a külföldi kereskedő, akiknél normális ételt is lehet kapni, illetve ha szereti a húst, a törpök hihetetlen jól tudnak sütni, főleg ha valami normális, "fenti" állathoz juthatnak hozzá.
Azon viszont, hogy Denerim nyugis hely lenne, jóízűen kacagok fel.
-Kérem, ne sértődjön meg, de ez nagyon viccesen hangzott. Kora reggel valóban túl álmos még ez a hely, hogy megmutassa az igazi arcát, de ne aggódjon, gyorsan magához fog térni. Mondjuk, azt el kell ismernem, rendet csinálni nagyon tudnak. Nehéz elhinni, hogy néhány éve ezt a várost majdnem elpusztította  a veszedelem.
Közben megérkezünk az egyik eldugottabb kisütőmesterhez, ki saslikot árul, és pár ezüstért mi is hozzájuthatunk egy egy ródhoz. nem épp a legkönnyebb reggeli, de ha te nem kényezteted magad, más sem fog, nem igaz?
-Nos, de elég belőlem, amikor jelen van valaki más is, aki sokkal elragadóbb. Önről mit szabad tudni kedves Mandori?

Szeretnéd tán, ha egy csendesebb helyre vonulnánk? - Kérdem mosolyogva, én ugyanis nagyon szeretném. Fel sem tudnám sorolni, mennyi mindent tudnék kezdeni egy ilyen gyönyörű nővel, ha csak magunk lehetnénk egy nyugodt, és főleg kulcsra zárt szobában.
-Ó, fogadja őszinte részvétem. Én magam sosem ismertem a szüleim, így el sem tudom képzelni, mit érezhet most, ám a tény, hogy ilyen magasztosan viseli e tragédiát valósággal lenyűgöz engem. Hihetetlen, milyen erős kegyed ez gyönyörű, és törékeny álarc alatt.
Közben az én rudamra felszurkált étel elfogy, és bár annyira nem teltem meg, mint amennyire ő gondolom, azért elég volt egyenlőre, és neki is ahhoz, hogy megússzuk ezt a városnézést.
-Mit szólna, ha pihenésképpen benéznénk abba a fogadóba, ahol a nemesemberek szoktak megszállni, mikor messzi földről látogatnak ide? Amire odaérünk pont ki fog nyitni. Persze ilyen korán nem lesz ott más rajtunk kívül, de részemről ez nem probléma. Amúgy, ha még nem talált szállást, talán nem is ártana most már benézni oda.
Ha elfogadja a felvetésem, már vezetem is a csámcsogó nemeshez címezett fogadóhoz, ami bármilyen meglepő, valóban a város egyik legjobb hírnek örvendő vendégháza, s mindhárom kiadó szobája megfelel még egy magasabb nemes igényeinek is, bár ők úgyis inkább a király kastélyában szállnának meg. Nekem viszont tökéletesen alkalmas, hisz ma este itt szállok meg, és talán reggelizni is itt fogok, ezzel a tündérrel közösen, ha minden jól megy.
-Szóval, említette, hogy az apja üzletfelei után kutat. Ismerhetem esetleg egyiküket?

A bennem élő kapcsi ember, kire bőrömet mintha rá öntötték volna már dörzsölgeti a tenyerét, mikor a lány igent mond, és épp tervezgetni kezdem, hogy a fogadóban milyen csellel csaljam be a szobámba, mikor egy apró elejtett megjegyzése valamiért romba dönti az egész tervem, akár egy kártyavárat. Na jó, valójában nem a megjegyzés az, inkább csak az ötlet, ami szikraként pattan elő, és amit ő ihletett meg.
-Bokor szobrok? - Kérdem sejtelmes hangon, és a hölgy kecses nyaka mellett elnézve pillantok egy hatalmas kapura, ami mint rendesen, most is zárva áll, hisz a bent lakó nem akárki, de nem ám.
-Nos, ha rá tudom venni kegyedet egy kis kalandra, láthatunk valamit, ami érdekesebb annál a fogadónál, és egészen biztosan csendesebb is.
~És mellesleg, ha rajta kapnak, bitófára kerül ami marad belőlünk.~
-A város sajnos nem arról híres, hogy oda lenne a művészetekért, ám mégis létezik egy kert, amit érdemes látni. Fájdalom, de ez ennek ellenére keveseknek adatik meg, még egy nagykövetet sem engednek be oda, bármennyire szépen kéri. Szerencsére én Antivai nagykövet vagyok, így nem szoktam hozzá, hogy kérjek.
Rá kacsintok, aztán egy félreesőbb sikátor felé vezetem őt, messze az erősen őrzött kaputól. Út közben akad még kérdése persze, de a téma nem túl kellemes, és egyébként sem szoktam az ilyesmit megosztani másokkal, így inkább csak a vállaimat vonom meg.
-Aki épp ráért. Szóval főleg a dadus igen.
A magas fal mentén a szolgák bejáratához vezetem a lányt, majd az egyik fal mögött lapulok meg, és intek neki, hogy ő is így tegyen.
-Russeph? Hmm...ismerős...nem volt neki egy ezüst medálja, rajta egy aranyból kiöntött sárkánnyal?
~A hangsúly a "volt"-on van természetesen. Sajnos ellopták azt az ékszert....~
-Előfordulhat, hogy ismerem...minden esetre három hét múlva lesz valami gála épp ebben a  palotában. A királynőnek próbálnak megint férjet találni. Reménytelen próbálkozás, ismerve a korábbi kérők sorsát, de biztosan mindenki ott lesz, aki akár csak be tud csúszni a fal repedésein. Erről jut eszembe...
Az őrök súlyos léptei elhaladnak az ajtó másik oldalán, az én kezemben pedig megcsillan az álkulcsom hegye.
-Tudom, merész kérés, de problémát jelentene, ha figyelne egy kicsit, hogy ne lephessen emg senki, amíg beengedem magunkat?

Amíg bájos bűntársam a tömeg segítségét kéri a borzalmasan veszélyes láthatatlan patkányok elintézésében, én már meg is támadom a zárat, és pár ügyes csuklómozdulattal el is érem, hogy megadja nekem magát a szerkezet. Az egész mindössze fél percet vesz igénybe, de valójában menne is gyorsabban, ha nem pillantgatnék minduntalan a rögtönzött emelvényen álló nő felé. Hiába no, könnyedén el tudja terelni az ember figyelmét az biztos. Ahogy megérkezik, szélesre tárom előtte az ajtót, és a kezem nyújtom felé.
-Kérem kövessen szép hölgy.
Kicsit meg is hajolok előtte a teljes hatás kedvéért, aztán nem is egyenesedem fel, hogy az alacsony bokrok még takarni tudjanak minket, miközben mélyebben hatolunk be a kertbe. A külső rész sem néz ki rosszul sőt, ám ezért még nem törtem volna be ide, ám ahogy tovább osonunk, a rétnek is beillő hátsókert felé, egyszer csak elérünk a királynő titkos kertjébe, melyet egy sereg, köré ültetett fűzfa takar el a külvilág, de még a falon belül lévők szeme elől is. Ezen a területen csak őfelsége, és nagyon jó ismerősei járhatnak, meg persze a kertész, aki ezekért a furcsa lovakért felelős. Mikor már minket is takarnak a fűzfák, és magunk vagyunk a csillogó víztükör partján, széttárom a karjaimat.
-Nos, ez lenne az, remélem elnyerte a tetszését.

Lám, úgy tűnik valóban érdemes volt inkább ide vezetni a hölgyet a fogadó helyett, hisz ennél jobban, ilyen rövid idő alatt aligha tudtam volna bevágódni nála. Ahogy a ligetben sétálunk, folyamatosan őt figyelem, és sugárzó mosolyát, de persze azért a kérdését is meghallom:
-Valójában három hét múlva, de ne aggódjon, az olyan csekélység, mint a hét nap gyorsan elillan ebben a városban, ha az ember jó társaságban tölti az idejét.
Aztán leülök én magam is a padra. Persze nem túl közel, isten ments! Illem is van a világom. Engedélyt ugyanakkor nem kérek rá, mert nem szeretném, ha nyálas nemesnek nézne.
-Nagyon szívesen. Megérte azért, hogy mosolyogni láthassam - felelem, és fejem kicsit megdöntöm előtte.
-És valóban nem először járok itt. Néha, ha csendre vágyom, szeretek itt leheveredni a fűben, és csak bámulni az eget. Megvan ebben a helyben a nyugalom ígérete, ugyanakkor a kockázat megadja neki azt az ízt is, amire egyszerűen szükségem van, hogy igazán érdekeljen...lényegében bármi.
Ezek után a nő felé fordulok, és bár még hihetetlen, szinte kartávolságra van tőlem, úgy tervezem, ezen hamarosan változtatni fogunk.
-A bálra azonban nem hivatalos mindenki sajnos. Szigorúan csak a helyi nemességet hívták meg, és néhány nagyra becsült külföldi vendéget. Jómagamat is csak szívességből hívtak meg...

Kicsid csodálkozom a kijelentésén, és ezt szóvá is teszem mosolyogva:
-Régen volt része kalandban? Bocsásson meg, de ezt nehezen tudom elképzelni, kegyed egyáltalán nem kelti egy olyan hölgy benyomását, aki szívesen ülne otthon, és ezt nem csak azért mondom, mert át kellett utaznia minimum a fél kontinensen, hogy idáig eljuthasson.
Aztán érdeklődve figyelem, ahogy elfekszik a fűben, és bizony sok kedvem lenne nekem is pontosan oda feküdni, épp csak egy kicsit módosult testtartásban. Gyönyörű ez a nő, és szinte elveszi az eszem, ezért kisebb csoda, hogy végül csak mellé heveredek le. Mikor felém fordul, és is az oldalamra dőlök, és a távolság köztünk már nincs fél méter sem.
-Lebuktam - ismerem be nevetve.
-Valóban nem kimondottan engem hívtak meg, csupán tudom ki az, aki nem bánja, ha helyette és a felesége helyett jelenek meg, de nem tehetek róla, képtelen lennék ellenállni az ilyen alkalmaknak.
Aztán rosszallóan rázom meg a fejem, és még a homlokom is összeráncolom.
-Na de kérem, pont magának kéne odakint várnia a hidegben? Ezt még sem hagyhatom! Ha ennyire fontos, hogy találkozzon azzal az úrral, ragaszkodom hozzá, hogy tartson velem! Persze, ez esetben a feleségemnek kell tettetnie magát, de remélem ez nem jelent problémát, egyetlen éjszakára...vagy ameddig a bál tart.

-Ó...nem is tudom igazán...annyira sajnos nem jó ismerősöm, és nem is elég fontos ahhoz, hogy feltétlen tudjak minden lépéséről. Minden estre Gwaren-ben lesznek még a bál alatt, hacsak nem növesztenek szárnyakat.
Az, hogy elkezd gondolkodni az ajánlatomon bizakodásra ad okot, és nem tudom miért, de amikor igent mond, valami arra sarkall, hogy ezek után tényleg lopjak egy meghívót arra az eseményre, ahelyett, hogy csak simán meglépjek előle reggel, miután átszerelmeskedtük az éjszakát, és elloptam a pénzét. Az egyik lusta nemes valóban Gwaren-ben rontja a levegőt, azt hiszem nála kell kezdeni a keresést...
-Remek. Ez esetben viszont ha ilyen rövid időn belül álházasok leszünk, akkor most minimum áljegyesek vagyunk, így talán ideje lenne tegeznünk egymást, nem igaz, álkedvesem?
Aztán homlok ráncolva kezdek gondolkodni, mégis mi az, amire nem válaszoltam, aztán már csapok is a homlokomra, amikor rádöbbenek, hogy igaza van.
-Milyen igaz...Bocsánat, de elvonta a figyelmem valami sokkal kecsesebb, és lélegzetelállítóbb még az óriásoknál is - felelem, kihívóan mosolyogva.
-De egyébként igen, valóban talált. Tényleg őket szoktam nézni. Egyszerűen...
Léptek zaja. Egyenlőre a távolban csak, és nem hiszem, hogy közel jönnének, hisz takarásban vagyunk, de azért elhallgatok, és csendre intem a társam is, majd suttogva figyelmeztetem.
-Visszaért az őrség. Nem szoktak bejönni ide, de azért...jobb az óvatosság.

-Igen, erről én is hallottam - felelem, és hangomból könnyen ki lehet találni, hogy akkor fogom magázni a valódi feleségemet, amikor majd kezet csókolok a macskámnak.
-Szerintem viszont, tegeződve is lehet valaki nagyon tisztelettudó, legfeljebb csak annyi változik, hogy nem törik bele a nyelve, amikor megfogalmazza, hogy milyen elképesztően bájosnak tartja a vele szemben lévőt. Ugyanakkor, abban egészen biztos vagyok, hogy a legtöbbet éppen magázódva tiszteletlenek az emberek. Kedves szavak mögé a legkönnyebb elrejteni az álnokságot. Az őszinteség pedig nem tiszteletlenség...így ha a jövőben hosszú, unalmas monológba kezdek, ahelyett, hogy élveznék egy ilyen szép napot, kérlek szólj rám nyugodtan, nem fogok megsértődni.
A nőre kacsintok, aztán elég is a papolásból, úgysem szeretek szónokolni.

Az őrök elmennek, én pedig felszabadultan sóhajtok fel, és mosolyogva fordulok vissza Mandori felé. Már éppen megjegyezném, hogy fölösleges aggódni, nem szoktak idejönni, hacsak...ám ekkor újabb léptek kezdenek közeledni. Ezek már jóval könnyedebb lépek, nyilván mert a lábak gazdája nem kínozza magát azzal, hogy páncélba bújtassa őket, a vele tartó 2 testőr viszont már más tészta, igaz ők távolról követik csak, hogy könnyebb legyen őfelségének tudomást sem venni róluk.
-Na...most futunk - jelentem ki halkan, aztán az előző őrjárat után tekintek.
-Helyesbítek, elbújunk az egyik fűzfán. Gyere.

Eleinte úgy tervezem, hogy a nőt emelem fel, de látom rajta, hogy nincs kedve mászni, ezért inkább gyakorlott mozdulattal én pattanok fel a törzsre, és kapom el az egyik ágat, hogy ezzel felhúzzam magam, majd visszahajolva őt is valamivel később. Miután elhelyezkedünk, lélegzet visszafolyva figyelem, ahogy Anora helyet foglal a padon, és csak akkor nyugszom meg, mikor már biztos vagyok benne hogy sem ő, sem pedig a kísérete nem fedezett fel minket. Természetesen nagyon vigyáznunk kell, hogy ne essünk le, ezért egyik kezemmel a fölöttünk lévő ágba kapaszkodom, a másikkal pedig Mandori-t ölelem magamhoz szorosan, biztos ami biztos. Tudom persze, ez mennyire illetlen, de pokolba vele, ha lezuhan valamelyikünk...na abba jobb nem belegondolni.
-Gondolod gyakran lesem meg? - Kérdem komolytalanul, aztán vetek egy futó pillantást az előkelő szőkeségre, de aztán megrázom a fejem.
-Attól függ. Ha csak adóügyek, legfeljebb pár óra.  - felelem, szembefordulva vele, majd örömmel nyugtázom magamban, hogy a jelek szerint sikerült nagyon közel kerülnöm hozzá, még ha nem is egészen így terveztem. Az arcomon érzem minden óvatosan elszuszogott lélegzetvételét.
-Akkor igen - felelem halkan, meglehetős vidámsággal, hisz tettszik, hogy a jelek szerint nemhogy nem pánikol, de mintha még fel is dobná ez a helyzet valamelyest. Belevaló nő az biztos.
-Egyenlőre meg kell lapulnunk.
Itt elhallgatok egy kicsit, amíg az egyik testőr elhalad a fánk mellett.
-Ha ez a kettő elment, megpróbálhatunk meglépni, de az rizikós. Ha elkapnak...félek nem kapnánk közös cellát.

-Miért, én el tudnék itt üldögélni addig - jegyzem meg mosolyogva, aztán a pad felé biccentek.
-Persze, közel sem olyan kényelmes, mint odalent.
A nő egyetért velem, én pedig csak bólintok. Tényleg el tudnék itt lenni még egy jó darabig, de igaz ami igaz, eléggé meg tudja nehezíteni a szélhámosságot az, ha a királynő köröztet, szóval egyenlőre inkább megtartanám az inkognitóm előtte. Miután lejutunk, átkulcsolom ujjaim társam ujjai közt, és úgy húznom őt szinte magma után. Szerencsére a királynő nem hallja meg, ahogy lehuppanunk, bár egyszer mintha megütné valami nesz a fülét, és elkezdene hátra fordulni. Egy pillanatra megáll bennem az ütő, de aztán csak valami madarat néz ki magának, mi pedig szökhetünk tovább előre.
~Ez az, mindjárt megvan, mindjárt....
-HÉ! KI VAN OTT?!
-Francba...
A hang mögülünk érkezett, az egyik őr szájából, aki már vágtat is utánunk. A testőrök szerencsére inkább Anora-hoz sietnek, őket ugyanis félek nem tudnánk lehagyni, ezt a bádogembert viszont még talán. Szorosabban fogom meg Mandori kezét, és úgy rohanok vele a kapuig, amit egy rúgással tárok ki előttünk, hogy így juthassunk ki az utcára. Ott már viszonylag gyorsan el tudunk vegyülni a tömegben. Mikor valamivel később már nem látom sehol a katonát, fáradtan dőlök hátra az egyik falnak, és zihálva döntöm hátra a fejem.
-Nos...remélem a hölgy is elég kalandosnak találta a kertet...