Harcosbérc

Szokás szerint elég sokat forgolódom éjszaka, annak ellenére, hogy sokkal kényelmesebb ez az ágy, mint a másik Amaranthine-ben, a földre terített szőrménél pedig a sátramban mindenképpen, de azt hiszem távol van még a nap, amikor meg tudom szokni, tényleg nem fog senki az életemre törni reggelig. Nem is csoda hát, hogy olyan korán kelek, hogy a reggeli nap alig éri el az égbolt....közepét???
~Ó BASSZUS!!!~
Kapkodva öltözöm fel, s csak néhányszor torpanok meg büszkén, amiért immár egyszer sem ejtem a lábamra a páncél egyik darabját sem. Mikor már minden porcikám fényes, és harcra kész, megindulok, hogy végre találkozzam a társaimmal, és persze Genetivy-vel is, ki már most vitatkozik mindenkivel, akivel csak összefut, pedig még csak a későbbi indulásról tud, de nem sokkal azután, hogy megérzi súlyos kezem a vállára nehezedni, máris újabb oka van felháborodni.
~Ha bárki másról lenne szó, most azt mondanám, menjen csak, de akkor egyedül kell megtalálnia az utat le a hegyről, de mivel az én öreg barátom elég őrült ahhoz, hogy tényleg megpróbálja, inkább mással próbálkozom:~
-Testvér, amit tudtál, segítettél, most azonban félre kell állnod, hogy ők ketten minél előbb a napló nyomára bukkanhassanak, és elintézhessék azokat a tetveket, akik ezt tették. Nagyon jól tudom, milyen érzés kimaradni ebből, de hidd el nekem, jelenleg csak hátráltatnád őket, és nem szeretnéd, ha kifutnának az időből miattad nem igaz?
-Igen de...
-Semmi de. Velem jössz Redcliffe-be, Eamon úgyis régóta szeretne találkozni veled.
-Én...
-Tudod ugye, hogy elférsz ebben a zsákban? Magammal viszlek, akár így vagy úgy, szóval készülj. Rögtön jövök.

Ezek után Marcus-hoz, és Leliana-hoz sétálok, hogy most már tényleg elbúcsúzzam tőlük.
-A testvér beleegyezett, hogy vigyétek el a lovakat. Titeket jobban szorít az idő. Sok szerencsét, és vigyázzatok magatokra. Most pedig indulás!
Ahogy elhagyják a kastélyt, fanyarul vigyorogva rázom meg a fejem, a mögöttem motyogó testvér méltatlankodása hallatán.

Mivel jól ismeritek a barlangrendszert mindketten, egyikőtöknek sem lesz gond kijutni innen. Az óriáspókok nyugton maradnak a többi rémséggel együtt, és a szabadba érve, még mindig érzitek a  bőrötökön a nap utolsó sugarait. Nincs más hátra, mint előre!
Ugyanakkor, valamiért az az érzés kerülgethet titeket, hogy valaki a nyomotokban van. Semmi jelét nem találjátok ennek persze, de mégis...
Közben beesteledik, lehet ideje lenne tábort verni az éjszakára.

Hiába a pihe-puha ágy, már úgy látszik annyira megszoktam, hogy a szabadban alszom, hogy most is korán, kakasszóra ébredek.
~ Kakasszó? Jah……Harcosbérc! ~ ülök fel hirtelen, ahogy az eszembe idézem az előző napot.
De már pattanok is ki és a szobában lévő mosdótálban felfrissítem magam. Felöltözöm és felszerelkezem, aztán tettre készen robogok le, hogy megnézzem, minden rendben van-e.
Gondolom Marcus-t sem kell ébreszteni, a Szürke Kamarások sem a jó alvásukról híresek.
Mikor megjelenik Alistair, rámosolyodom és az csak még szélesebb lesz, ahogy elmondja, mit intézett Genevivi-vel.
- Gratulálok! Nem lehetett könnyű menet, de hát nem hiába te vagy a nagy Démonölő! – cukkolom egy kicsit, de tényleg hálás vagyok neki, hogy levakarta rólunk az öreget és még a gyors haladásunkat is biztosította.
- Kösz Alistair! A Teremtő legyen veled! – ölelem meg még egyszer, aztán ha a lovak már fel vannak málházva, indulunk is.
Sosem volt kedvenc helyem a barlangrendszer, még nappal sem, de most, hogy jó társaságom van, nem olyan hátborzongató……Na jó, egy kicsit még így is, de szerencsére most simán kijutunk belőle, igaz, már éppen alkonyatra csak.
- Jó lesz valami helyet keresni, ahol éjszakázhatunk. – nézek körül, de igazából Marcusra hagyom a dolgot, csak jobban ismeri a helyet.
Én viszont azon agyalok, hogy miért van olyan kellemetlen érzésem, hogy valaki figyel, a hátamban érzem a tekintetét. Ez olyan megérzésféle, de életmentő lehet.
De ezt majd megosztom Marcussal, ha letáboroztunk.

Pár szobával, folyosóval arrébb Leliana nem tévedett sokat a kelési szokásaimmal kapcsolatban. Viszonylag hamar ébren voltam, teljesen kipihenten. Ahogy elnéztem a plafont elgondolkoztam rajta, vajon mikor lesz legközelebb lehetőségem ilyen körülmények között pihenni. A természetes közeggel nem volt semmi bajom, elvégre volt időm hozzászokni a Veszedelem alatt. Meg aztán jött a másik tényező: lesz-e egyáltalán esélyem rá? Vidám gondolatnak tűnhetett így közvetlenül a küldetés előtt, de sajnos számolni kellett velem. Hiába voltam Warden, az éjfatty vér nem tett halhatatlanná. Ugyanúgy meghalhatok egy baki miatt, mint bármelyik halandó. Másrészről sokan próbálták már elérni ezt, mégis itt vagyok, szóval erről ennyit. Néhány perc plafonfixirozás után kimásztam az ágyból és rendbe szedtem magam. Teljes felszerelésben hagytam el a szobát és indultam el kifelé. Útközben elkaptam az egyik Drydent és megkértem rá, hogy kézbesítse a válaszlevelet Fort Lupusba... meg persze tudtára adtam, mi vár rá, ha véletlenül lába kelne az üzenetnek. Mire kiértem az udvarra, már ott vártak minket a felkantározott lovak... meg egy morgolódó tudós, de őt Alistair elég hamar leszerelte, előttünk pedig zöld lett az út. Igaz, az egyik lóra nem volt szükség, hisz nekem ott volt a szürke ménem, Hidalgo, kivel ide is eljöttem. Indulás előtt ellenőriztem a felszerelést, de úgy láttam, minden megvan, amivel egyrészt idejöttem, másrészt szükség volt rá.
- Biztonságos utat Redcliff-be, parancsnok - búcsúzom el Alistairtól én is, mielőtt kilovagolnánk és megkezdődik az utazás.
Az első rangosabb helyszín a barlangrendszer volt, de ezen viszonylag simán átmentünk. Igaz, a lovakat időnként meg kellett nyugtatni, elvégre ezeket lovaglásra és nem bányamunkára tartották. Mire viszont kiértünk és úgy ahogy eltávolodtunk a hegytől, már jelentkezett is az idő a maga módján: esteledett. Nekem pedig valami bizsergette a tarkómat, valami figyelmeztető jelzés... Leliana felvetésére elgondolkozok.
- Nem messze innen van az előző táborhelyem... ha jól emlékszeeem... arra - fordítom menetirányba a lovamat.
Nem tellett bele pár perc és meg is érkeztünk egy kisebb, erdőszéli tisztásra, melyet egy tó tarkított. Még az előző tűzhelyem is itt van, persze minden használható fa nélkül.
- Megfelel?

Az éjszaka csendes, és egyre csendesebbé válik, ahogy a nap utolsó sugarai is messzebb vidékekre térnek. Senki, és semmi nem zavarja meg az idillt, még a tücskök sem ciripelnek hallótávolságon belül, csupán egy közelben lévő kis patak csobogását hallhatjátok, ha nagyon hegyezitek a fületeket. Órák telnek így, teljes nyugalomban. Ha közben szeretnétek csinálni valamit, senki sem zavar meg, ám egy idő után az érzés, hogy valaki figyel újra visszatér, Marcus számára kicsit erősebben, hisz ő emellett hallja is azt a nem e világi sunyorgást, ami az ellenség közeledtét jelzi.
Látni persze ezúttal sem látsz semmit, a vészjelzés pedig jóval halkabb, mint szokott, és csak néhány pillanatig tart minden esetben. Néha persze felfigyelhetsz pár megmozduló ágra, de ezek annyi zajt sem csapnak, mint egy mókus tenné, így valószínűbb, hogy csak a szél műve, és nem egy éjfatty ugrándozik az ágak közt.
Ha szeretnéd kinyomozni, mi történik, a táborhely elhagyásával a hangok felerősödnek, de aztán újra semmibe foszlanak, mintha a rém elmenekülne előled, ami nem jellemző rájuk, még akkor sem, ha egyedül vannak. Azt minden esetre meg tudod állapítani, hogy ami előled bujkál az egy süvölvény. Egy nagyon szégyenlős süvölvény.
Ha nem mész utána, hanem inkább vacsoráztok, fürödtök, vagy a fene tudja, akkor ő is békén hagy titeket, egyenlőre.

- Jó lesz! – bólintok a tisztást szemügyre véve és leszállok a lovamról, hogy azt leszerszámozva, egy olyan helyre kössem ki, ahol van lehetősége bőven legelni, miután megitattam.
A tűz kihűlt helye mellé leteszem a holmikat és mivel valamivel tüzet is kell gyújtani, elindulok, hogy szedjek gyújtóst és pár vastagabb ágat, hogy sokáig tartsák a parazsat később.
- Jó kis elemózsiát pakoltak össze az embereid Marcus. – helyezem aztán kényelembe magam, mikor már pattog a tűz. – Pár napig nem lesz gondunk az étkezésekre, így gyorsabban haladhatunk. – mondom elégedetten, miközben jóízűen falatozom.
Mikor befejezem, csak jó ideig, bámulok a tűzbe szótlanul, vagy ha esetleg Marcus kérdez valamit elmélázva válaszolgatok, de élvezem a még viszonylagos nyugalmat.
Később azonban megint megszáll az az érzés, ami az úton is, hogy valaki figyel minket.
Semmi jelét ne adom ennek eleinte, csak igyekszem minden idegszálammal kitalálni, hol lehet aki követ minket, de nem tudok rájönni. Semmi jelét nem látom, csak érzem!
- Marcus! – szólalok meg végül halkan. – Te nem hallasz semmit? Meg mernék rá esküdni, hogy valaki szemmel tart minket. – bököm ki végül, de alig hallhatóan, mert nem akarom felhívni erre az esetleges kém figyelmét.
Elég régen járom már az erdőket és a mezőket ahhoz, hogy hallgassak az ösztöneimre, így most sem gondolom azt, hogy csak a képzeletem játszik velem, de kíváncsi vagyok Marcus mennyire érzi ugyan ezt.
- Talán nem ártana körül nézni egy kicsit, mielőtt nyugovóra térnénk.

A hely megfelelt, szóval lepakoltunk. A lovamat odavezettem a tóhoz, hogy szomját tudja oltani és majd intézi magának az élelmet is. Ugyanakkor nem kötöttem ki. Hidalgo már pár éve a társam volt, jól tudtam, hogy nem fog elcsászkálni. Miután lepakoltam róla a felszerelést láttam, hogy Leliana eltűnt az erődben, valószínűleg gyújtósért. Jogos volt, hiszen néhány égett fadarabbal meg szénnel nem lehet tüzet gyújtani. Gondoltam egyet és elindultam az ellenkező irányba én is, ám a tisztás szélén megálltam. Egy ideje már furcsa hangokat hallottam a fejemben... olyanokat, melyeket már jó pár éve nem. Régi, évekkel ezelőtti történet volt és örültem, hogy azóta kiveszett a tudatomból a dolog... de most újra felelevenedett... és nem volt kétséges, hogy milyen teremtménytől jött. Az éjfatty vér nem teszi lehetővé számomra, hogy másfajta élőlényt is érzékeljek, így elég hamar eldőlt a kérdés. Nem messze érzékeltem a dögöt és a fejemben keltett hangok alapján azt is meg tudtam mondani, hogy milyen típusú. Ha odafigyel az ember, észreveszi. Az érzésre beromboltam az erdőbe és már futtomban indultam volna a kreatúra felé, amikor megtorpantam. Menekült, a hang pedig távolabb került. Én meg csak pislogtam. Mi a fene... oké, hogy olyan kreatúra, amilyen, de ez még tőlük se volt számottevő. Inkább visszamentem a táborba az új információk birtokában... meg közben főtt a fejem, hogy Lelianának kellett összeszednie a gyújtóst. De nem mertem a felszerelésünket magára hagyni... ki tudja, hátha az kell a lénynek, vagy erre téved egy kisstílű tolvaj... szóval míg Leliana visszajött, kitakarítottam a tűzhelyet... meg persze figyeltem a lényre, mely elég távol állt meg a tisztástól. Kíváncsi lennék, mit akarhat. Leliana hamarosan visszajött, a tűzhely elkészítésért meg már azért én csináltam. Beletelt némi időbe, de lobogott a tűz, mi pedig megvacsoráztunk.
- Lehet kicsit szó szerint vették, amikor azt mondtam nekik, hogy egy kisebb csapat is életben maradhasson rajta pár napig - jegyzem meg a falatozás közben.
Az étkezés után csend telepedett ránk. Leliana is elvolt magában, meg én is... mondjuk, én csak testben voltam itt. Lehunyt szemmel rajzolgattam magam elé a porba, miközben figyeltem a lényre. Még mindig ugyan ott volt, vagy ha közelebb jött, akkor nem számottevően. Mi az ördögre készül? Lehet, hogy csak egy megfigyelő és várja az erősítést. Ezt viszont kétségbe vonom, hiszen ezen a terepen viszonylag jó a közbiztonság, az ellenőrzés. Ha egy-egy fatty képes is átcsúszni a járőrökön, valószínűleg egy nagyobb csapatot már észrevennénk. A merengésemből Leliana rángat ki.
- Sajnos nagyon is hallok valamit - sóhajtok, miközben rá emelem sárgás tekintetemet. - Még a lovon kezdődött, de amikor elmentél az erdőbe, akkor lett csak erősebb a dolog. Valószínűleg egy süvöltő van a közelünkben. Ne haragudj, hogy nem szóltam előbb, de úgy tűnik, még nem vagyunk veszélyben. Amikor meg akartam keresni, elmenekült és azóta nem mozdult el a helyéről - kis hallgatás. - A süvöltők a lopakodás és a csendes gyilkolás mesterei, de még ilyen háttérrel is nagyon furcsa a viselkedése. Cserkésznie kellene, keresnie a rést, de ez csak áll és bámul.
Amikor felveti, hogy keressük meg, nézzünk körbe, megrázom a fejem.
- Én nem mehetnék anélkül a közelébe, hogy megérezzen és valószínűleg csak tovább menekülne, mint az előbb. Egyedül kellene menned és... ne értsd félre, nem becsüllek alá, de a szokottnál veszélyesebb lehet. Főleg egy ilyen... szokatlanul viselkedő példány esetén... ám... mi se hagyhatjuk, hogy csak úgy a környékünkön lófráljon.

Miután Marcus megkergeti a lényt, az még óvatosabban közelít a tábor felé, körbe-körbe járva azt, aztán amikor meggyújtjátok a tűzet, teljesen felszívódik.

Ha akarjátok, megpróbálhatjátok megkeresni, ám annyira közel sosem merészkedik többé, hogy a szürke megérezhesse a jelenlétét, akár csak egy pillanatra is. Azzal persze nem foglalkozott a lény, hogy a nyomait elfedje, így láttok arra utaló jelet bőven, hogy itt járt, és követhetitek is egy darabig, de a nyomok végül a közeli kis pataknál véget érnek, és a part körül semmi jelét nem látjátok, hogy újra kezdődnének. Az éjfatty, bármilyen furcsa, de elmenekült előletek.
Ismét csak magatok vagytok. Hogy elhiszitek-e ezt, már csak rajtatok áll persze, de ezen az elhagyatott vidéken más izgalom nem vár rátok reggelig.


Mikor a nap első sugarai huncut mód a másik irányból közelítik meg a tábort, mint amerre eltűntek, akkor már 8 órája nem hallottatok semmit arról, aki követett titeket. Amint útnak indultok, nem is fogtok többé, hisz lovaitoknak sosem fog a nyomába érni ez a rémség.

//Folytatás: Dérhát Hegység //