Főtér

- Túl öreg vagyok én már ahhoz, hogy higgyek a hősi felbuzdulásban, meg az önzetlenségben... - recsegte a vénember egy egészen leheletnyit talán bizonytalanabbul, az mindenesetre jó jel volt, hogy még nem a katonáiért üvöltözik.
Ekkor szólt közbe a mindeddig csak az asztallapon a hegyén dobókését pörgető Egy Dobás csendesen, de határozottan, némileg mindenki meglepetésére:
- De a becsületben még hiszel Fehér Féreg, nemde? - morogta. - Mindenki szép meséket mondott. Nekem is van egy, ez se randább a többinél. Talán megértesz egyet s mást. Ha most odamész a Zárványba és pincétől padlásig kisöpörtetsz mindent, akkor se találsz ott annyi értéket, amiből akár csak pár napra felfogadhatnának egy zsoldos kompániát a hegyes fülűek. A Fagyszablyák, köztük én is, mégis ott meresztjük a seggünket és ha úgy adódik, oda is ütünk a helybeliek nevében. Mert ez nem erről szól. A Veszedelemnek nevezett tánc alatt ugyanis mi is itt verekedtünk ezek alatt a sáncok alatt a fene essen bele. Ha éppen tudni akarod, volt szerencsém látni, ahogy jó apám elevenen ég el egy csesznye küldött nyűves varázstüzében. Pedig nem sok okunk volt itt már pengét villogtatni. A mi vezérünk Loghain volt. Neki esküdtünk fel és soha a büdös életben nem is gondoltunk volna úgy arra a nyálas, tejfölös szájú Alistair őfenségére mint vezérre. Nem őt követtük. Soha. Ami azt illeti két dolog tartott itt minket. Az egyik a társaink. Mert volt itt pár fickó, aki mindenféle értékeket hagyott ebben a tetves városban. Apróságokat. Tudod anya, feleség, szerető, esetleg egy-két kölök. A másik dolog Loghain volt. Valamiért biztosak voltunk benne, hogy ha a háború közepén megyünk el innen, akkor az öreg kikaparja magát a föld alól is, előássa a koponyáját meg azt a bazi nagy kardját és számon kéri rajta az eskünket, amit ő előtte, de erre a nyavalyás országra tettünk. Úgyhogy maradtunk. Amíg az úri népek, nevezzék most őket arlnak, bannak, hősnek vagy akár földre szállt angyalnak, teszek rá, szóval amíg a fényes vitézek bementek hepajkodni, mi tartottuk azt a hevenyészett barikádot pár hasonszőrű hullarablóval, akit jobb napokon zsoldosnak vagy szabad harcosnak neveznek. Szerintem bármelyikünk szívesen leköpte volna a sírját annak a vadbaromnak, aki a legnagyobb szükség idején azzal van elfoglalva, hogy lenyakazza az Öreget, de a rossebb egye meg, ha azok a dögök keresztültörnek rajtunk a hátukba, elég sok fickó szekerezik el az Enyészetbe, nem csak azok. Na meg, akkor az utolsó rothadt reménysugár is odaveszett volna. Szóval küszködtünk. A zárványbeli elfek meg velünk együtt futamították meg az utolsó két rohamot. A magunk erejéből ugyan nem bírtuk volna. Az egyik pengefülű lány három csorlak nyilat húzkodott ki belőlem. Egy begőzölt kölyökre én erőltettem rá egy döglött csesznyéről lehúzott bőrvértet. Megnéztük a békés, győzedelmes országot és beintettünk az eskünknek. Ezért a Fereldenért már biztos nem kaparja ki magát az Öreg. Szóval tovább állunk. De tudod azon a bizonyos estén találtunk egy harmadikat okot is verekedni. Azoknak az elfeknek a tekintetét, akiket kutyába se vettek se a denerimi polgárok, se az arlok és bannok, de a veszett kutya módjára védték amijük van. Egy omladozó házat, egy élet munkájával összekuporgatott vagyonkát, vagy pár rongyokban didergő kölköt. Tartozunk nekik azért a két rohamért. Azoknak a kurafiknak, akik ácsbaltával meg szabókéssel mentek neki azoknak a fattyaknak mellettünk. Meg talán még a régi eskünknek is, amit Loghainnek tettünk. Fene tudja. De tartozunk ennyivel. Na így érted-e, Fehér Féreg? - dünnyögte.
Az antivai csendesen elgondolkodott a zsoldos szavain, magam is elmerengtem. Tekintetem a múltban járt, az időkön amit Loghain vezérlete alatt töltöttem, na meg a denerimi csata mélyén. Tudtam, hogy Lelianának kellemetlenek lehetnek a fiatal késelő szavai, de hát előre megmondtam, ezek a fickók Loghain emberei voltak. Annyi esze biztos van, hogy a vénemberre gyakorolt hatást ne rontsa le. Meg is lett az eredménye, a kalmár lassan megszólalt:
- Úgy hiszem értem és... ez egyszer bízom bennetek - recsegte halkan. - Sokat tudok. Sokkal többet, mint szabadna tudnom. A kezem messzire elér. Orzammar törpéivel is üzletelek, az én kapcsolataimnak hála tudta kieszközölni Antiva, hogy vásárolhasson a líriumból, megtörvén ezzel hivatalosan is a Káptalan monopóliumát. Hogy ez mekkora felháborodást keltett egyházi körökben és mekkora üzletről is van szó, abba nem mennék bele részleteiben, szerintem el tudjátok képzelni. Orzammari kapcsolataim szerint valaki rálelt egy ősrégi és már régen elzárt tárnajáratra. Lírium van benne. Sok. Évekig tarthat a kitermelése. Nem tudják pontosan a helyét, de aki rátette a kezét... vagyonos embernél sokkal többé válhat. A törpéken kívül senki nem bírja el hosszú távon a lírium közelségét. Téboly, kórságok, majd... kínhalál az osztályrésze. De megfelelő... hmm... feláldozható bányászok esetén... Bárki is az elindította az üzletét, egyelőre kicsiben. De a megfelelő vevőkör megvan. Az országban sokfelé rejtőzködnek egy laza szektát alkotva vérmágusok. A mágia tudorainak pedig a lírium többet ér a gyémántnál is. Hogy akár vagyonban, akár politikai erőben mit jelenthet valakinek a vérmágusok támogatása... had ne ecseteljem. Mindenesetre... K... Hmm... Efelől csak találgatni tudok, de talán bann Kolgent jelöli. Nagyon felszaporodtak az emberei a városban az utóbbi hetekben, bár a hírek szerint ő ingyenkonyhával meg ruhaosztással segíti az elfeket. Ha utána akartok nézni, könnyű felismerni az övéit, a címere jellegzetes: szikomorfa felett ugró agancsos szarvasbika... Öhmmm... Történt valami? - vonta fel a szemöldökét döbbent arckifejezéseink láttán.

Az arcom nem mutatta az elkeseredését, ahogy meghallottam a Fehér Féreg visszautasítását, bár mintha nem lett volna teljesen határozott benne, így talán még…….
Gondolat menetemet a hozzánk csapódott Egy Dobás hangja szakította félbe, akire meglepődve néztem fel, de aztán nem szólaltam meg, míg be nem fejezte, ahogy senki más sem, még az öreg Ramaz sem. Erről az egyszerű késdobálóról nem feltételeztem, hogy ilyen előadást fog ide varázsolni, ami viszont megérinthette minden igazságszerető, becsületes harcos szívét és ahogy láttam, megtette a hatását a mesterre is.
Bár párszor szíven döfött a fiú keresetlen szava, hiszen nem tudhatta mi vezetett az általa hőn szeretett és tisztelt Loghain halálához, amit én a saját két szememmel tapasztaltam, de pont ezért nem is róhattam fel neki, azokat a tiszteletlenségeket, melyeket a csapattal kapcsolatban megfogalmazott. Bántott, de egyrészt nem voltak illúzióim, azzal kapcsolatban, hogy még hányan gondolkoznak így akik ismerték a régi Ferelden Hősét, másrészt most a mi ügyünk sokkal fontosabb volt, min hogy leálljak ezen vitatkozni. Ami volt elmúlt, ami megtörtént megtörtént, ha tetszik nekünk, ha nem. Ezek az emberek nem hibáztathatók semmiért, sőt hálásak lehetünk nekik, hogy még ezek után is teszik a dolgukat. Viszont ez azt is jelenti, hogy jobb, ha maradok a névtelenség homályában, ha csak a Fehér Féreg nem leplez le egy elszólásával.
Mikor Egy dobás befejezte, sűrű, nehéz csend telepedett a szobára, melyet aztán Ramaz hangja tört meg. Megtört a jég!
Innentől csak figyelni kellett, méghozzá erősen, mert az öreg nem volt semmi! Olyan kapcsolatai és információi voltak, hogy megnyalhattam, mint a tíz ujjam tőle.
~ tehát ebben is, mint olya sok mindenben a gátlástalan meggazdagodás vágya a ludas! És persze, hogy a lírium! ~
- Ezek szerint azért rabolnak el elfeket, hogy a bányában dolgozzanak? – Hiszen ők még annyira sem bírják ott, mint az emberek. – csóváltam meg a fejem.
Még jobban aggasztott a vérmágusokkal való kapcsolat, mert ha többen is vannak, cudar dolgokat tudnak összehozni, és most hiába érzi valami nagykutya, hogy a kezében tartja őket, ha elszabadulnak…….na, akkor lesz itt csak rossz világ!
Mikor aztán Ramat mester azt is elmondta, hogy kire gyanakszik, ki lehet az a titokzatos „K”, majd, hogy mi a címere, hát akkor már tudtuk, hogy nagyon is jó nyomon járunk.
- Erről beszélt! – sziszegtem önkéntelenül. – Az a szerencsétlen elf, akiről meséltem, - tettem hozzá értetlen tekintetét látva, - összevissza beszélt, nem volt magánál, de többször is említette a szikomorfát és, hogy ne bízzunk a szarvasokban. Akkor nem tudtuk mire vélni, de most már kezd világos lenni az összefüggés. Szóval Kolgent! – ismételtem meg a nevet hidegen. – És merre található a birtoka vagy a háza ennek a bann-nak? Lehet tudni?

Fehér Féreg gunyoros mosollyal csóválta a fejét:
- Megmondani éppen meg tudom, de mire mész vele? - érdeklődött hidegen. - Lehetsz akármilyen hőse Fereldennek, semmi bizonyítékod ellene, legfeljebb az elfek szava. A Zárvány egészének tanúságtételét is lemosná az asztalról a neve és a címe, anélkül, hogy szóra nyitná a száját. A hájpacninak amúgy van egy kis villája a főtér közelében egyébként, ott, vagy valamelyik nagyúrnál lehet megtalálni. Na meg a Csámcsogó Nemeshez címzett tavernában. Mesélnek róla ezt-azt. Mióta a felesége meghalt nem nősült újra, mondják sok a kérdőjel az asszony halála körül, de ez nem az én dolgom. Három kölke van, két fiú, egy lány. A nagyobbik fiú az örököse, a kisebbik a Káptalan szolgálatába szegődött, bár úgy hallani nem az elkötelezett hit mintaképe, na de ez lehet, hogy csak pletyka. A lányt beházasította valami másik családhoz, jó messze délen, az most aligha releváns. Bann Kolgen felette gazdag ember, mondják a bőre alatt félig emésztett étkek mellett csak aranypénzek vannak és higgyétek el, az alá a bőr alá sok elfér. Futja belőle jó kardforgatókra, jó felszerelésre és bizony néhány körmágusra is, már csak a baráti kapcsolatok okán is. Oda be nem juttok. Még ha mellétek is adnám a legényeim, legfeljebb ha ő maga fogad titeket. Mellesleg: Kolgenről mindenki tudja, hogy azt se tudja melyik végén fogjon meg egy kardot. Gyáva cenk. Kétlem, hogy egymaga állna egy ilyen horderejű ügy mögött. Félreértés ne essék: esze van hozzá. De bátorsága... aligha. Valaki, akiben sokkal több akaraterő és keménység van mint a hájpacniban, aki meggyőzi, hogy segítse az aranyaival, a befolyásával, meg a flottájával. Ja igen. A pénze kereskedelemből van. Vagy hetven hajója szeli az óceánt, ha benne van, akkor a líriumot csendben kijuttatni sosem lehet probléma. A zászlaja már magában gyémánt értékű garancia minden kikötőben, az ő gályáit egyetlen horgonymester se vizslatja át Fereldentől Antiváig sehol - ismertette a helyzetet a Fehér Féreg. - Kolgen birtokai délen vannak, közel a Korcari vadonhoz, de északra még Lotheringtől. Évente két napra megy haza a szokásos féléves törvénynapot megtartani, egyébként magasról tesz az ősi birtokra. Neki lételeme a nagyvárosi nyüzsgés, a nemesi estélyek, a lakomák. Sok mindent hallani felőle persze, de ezekért senki sem kezeskedhet, pletykák mindenkiről vannak. Mondják perverz, aki kislányokat vitet az ágyába. Legtöbbek szerint ez csak pletyka. Én tudom az igazságot, lefizettem a gyógyászt, aki kezeli. A pletyka nem igaz. Ebből a szempontból rég biztonságban van tőle ember s állat, legyen az férfi, nő vagy kölyök, ilyen értelemben már nem férfi, ha értitek mire gondolok. Viszont vannak vele kapcsolatban aggasztó hírek is. Az a gyógyász jól érti a szakmáját, egyike a pénzen kapható legjobbaknak. Ő maga mondta, semmi dolga sem neki, sem más felcsernek vagy papnak a bannal, immár öt esztendeje. Akkor el kellett volna jöjjön az élete vége. Az az ember mérhetetlenül el van hájasodva, a szívének réges-régen fel kellett volna adnia. Úgy nézett ki így is lesz. Ágynak esett, szenvedett. Mindent megpróbáltak, de már nem volt segítség. Aztán egyetlen éjszaka alatt felépült a bajából és azóta is remekül van. Semmilyen orvosi kezelésre nem szorul. Senki nem értette a dolgot, végül a Káptalan egyik vezető papnője, miután igen komoly anyagi jellegű hálaadományt küldött az oltárra bann Kolgen kihirdette: gyógyulása a Teremtő akaratából volt nyilvánvalóan, s azt földi elme nem értheti. Ezzel az ügy el is lett felejtve. De az biztos, hogy a viselkedése a nemesnek megváltozott. Régebben havonta látogatta a Káptalan házat, de már évek óta egyetlen misén vesz csak részt, amúgy a házi kápolnában imádkozik saját papjánál. Arról az egyházszolgáról nem sokat tudok, de a szerpapok egytől-egyig régebben egy rablóbanda tagjai voltak, vérdíj a fejükön, régóta sodri nekik a kötelet a hóhér... A templáriusok számára fényűző rendházat építtetett a régi helyett saját birtokán ahelyett, ami ott állt a villája közelében. A rend az adományt elfogadta köszönettel, át is költöztek. Csak vagy jó negyven mérföldre kerültek ezzel a nagyúrtól. Ráadásul az ő birtokai istenverte menedékek is. Még az ükapja kapta valami hadi hőstett jutalmaként, de mindenesetre: a Kolgen család korlátlan ideig, indoklás nélkül zárva tarthatja a kapukat akár még a Káptalan vizsgálói vagy a királyi család tagjai előtt is. Ez királyi kegyük. Nyugodt szívvel elzavarhat onnan törvényszolgát, templáriust, vagy akár a Főanyát személyesen, még csak indokolnia sem kell. Persze a te neved biztosan megnyitja a kapuit, de maximum mint vendég előtt - nézett Lelianára. - Másra maga a Teremtő se kötelezheti.

Sokat megéltem már a Veszedelem alatt és sok csatában vettem részt, de azzal is tisztában vagyok, hogy sokak szemében, még ott a tojáshéj a fenekemen, hiszen Hrothgar is simán valami csitrinek nézett. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy még bőven van mit tanulnom. Nem tartom magam sem tévedhetetlennek, sem valami nagy harcászati szakértőnek. Jók a reflexeim és biztos a kezem, jó tanítóim és oktatóim voltak, de ettől még elfogadom, ha valaki jó tanácsokkal lát el. Ahogy most is figyelmesen hallgatom végi a Ramaz mester által elmondottakat, hiszen sokkal jobban ismeri ezt a Kolgen bann-t és sokkal jobban tisztában van annak a városban betöltött szerepével.
És egyáltalán nem tetszik, amit hallok! Nagyon úgy néz ki, hogy a nemed nyakig benne van a dolgokban, de olyan magasan áll a ranglétrán, és olyan sok pénze van, hogy szinte érinthetetlen……legalábbis a felszínen.
Ami még jobban nem tetszik az, hogy a nagybeteg hirtelen makk egészségnek örvend és ezt mindenki simán tudomásul vette, mert egy papnő ezt kiprédikálta!
Megborzongtam a gondolatra, hogy milyen démoni mágia van e mögött és, hogy a Káptalan is érintett a dologban, de hát bárd vagyok, miért is kéne nekem meglepődni bármilyen politikai intrikán, ami a pénzről és a hatalomról szól?
Hosszasan hallgattam, mikor a Fehér Féreg befejezte a nagyon is aprólékos felvilágosítását, ami nem sok jóval biztatott minket, hiszen nem állt mögöttünk sem egy hadsereg, sem a király jóváhagyása, bár ezek szerint még azzal sem mentünk volna sokra.
- Mindenképp körbe kéne szaglászni a birtokán, hiszen ha tilosban jár, akkor a legvalószínűbb, hogy ott ténykedik és ezek szerint ő talán csak a hasznot fölözi le, más irányítja a szálakat mögötte. A szikomorfa és a szarva túlságosan is sokat bizonyít ahhoz, hogy elmenjünk mellette. S ezek szerint csak magunkra számíthatunk, senki másra. – néztem a két társamra, hogy mit szólnak hozzá, még ezek után is hajlandók a fejüket a hurokba dugni?
- Köszönöm Fehér Féreg! Nagyon sokat segített ezekkel az információkkal. Legalább tudjuk, hogy mire számíthatunk és főleg kire nem. Talán ha szerencsém van, akkor tényleg bejuttat oda a nevem.
Csak úgy kell időzíteni, hogy a törvénynapon érkezzünk, mert különben elég kevés az esély, hogy bejutunk a birtokra.
- Lehet tudni mikor szokott elutazni a bann? – kérdeztem még mielőtt búcsút intettem volna ennek a kőkemény embernek.

Egy Dobás vállat vont a lány felé:
- Sajna ránk csak Denerimben számíthattok, amíg megjön a hajónk Anderfels felé - felelte. - Itt mellettetek vagyunk, de délebbre már nem megyünk. Fereldennel leszámoltunk már - rázta a fejét.
Ez mondjuk nyilvánvaló és érthető is volt, így részemről egy szavam nem volt a zsoldos felé, inkább az újfent a szót magához ragadó Fehér Féregre kaptam a tekintetem:
- Persze lehet. Nyár elején, meg a tél vége felé - felelte lakonikusan. - Nagyjából három holdhónap még - válaszolta, erősen lehervasztva a mosolyt a lány képéről. - Akkor viszont szinte az egész csürhéjével megy, a háza majdnem üres marad, bár nagyon kétlem, hogy hagyna itt bármi kompromitálót. Sok mindent el lehet róla mondani, de nem ostoba alak.
Nyugodtan töltött magának a teájából, majd vállat vont:
- Ha akarjátok a tintanyalóim átnézik a jogi lehetőségeket, biztos van valami ódon törvény, amivel valahogy megkerülhető a királyi mentessége, de ez napokba telhet. Ha megvárnátok de addig szaglászni akartok, akkor a Zárvány környékén, meg a nyomornegyedekben állnak a bann ingyenkonyhái. Az ő emberei osztják az ételt, meg a ruhát, hogy tudnak-e bármit is... azt nagyon kétlem. Megszerezhetem a villája alaprajzát titokban, de most szólok: az egy Teremtő verte erőd. Vagy ha kérdésetek van még, állok elébe...
Lehajtott fejjel törtem a kemény koponyámat, szinte éreztem, hogy biztosan tudnánk még fontos kérdésekre választ kapni tőle, amiről most ő se gondolja, hogy lényegesek, de semmi épkézláb ötlet nem jutott eszembe... Egy Dobás is merengőnek tűnt.

Egy dobás közbe szólása hirtelen eszembe juttatja, hogy természetesen őket sem vehetem bele a számításomba, már így is többet tettek, mint a városőrségből akárki és ezért is csak köszönet járhat nekik, még ha továbbra is sajnálom, hogy nem változtathatom meg a nézeteiket.
Mikor Ramaz mester elmondja, hogy még sok idő lenne, amikor a bann elhagyja a városi lakhelyét és a vidéki birtokára utazik, akkor viszont hirtelen elszáll belőlem minden lelkesedés, hiszen egyik ötletem a másik után lyukad ki, mint a kipukkasztott birkahólyag.
- Nem köszönöm, már így is sokat tett értünk. – hárítottam el az ajánlatát. – Bár az alaprajz az nem rossz ötlet, ha meg tudja szerezni, az biztos jól jöhetne még.
Mindenki hallgatag lesz ezek után, hiszen semmilyen újabb javaslattal sem tud előrukkolni senki, ezért bár nem szívesen megyek egyenest az oroszlán barlangjába, még sem látok más lehetőséget.
- Talán tényleg az lesz a legjobb, ha megpróbálunk egy audenciát kérni a bann-tól, így könnyen körülnézhetünk odabenn, meg aztán esetleg más is kiderülhet. – vonom meg a vállam kissé bizonytalanul, aztán felállok.
- - Köszönöm, hogy áldozott ránk az idejéből Ramaz mester. – hajtottam meg a fejem az idős férfi felé tisztelettel. – Kár, hogy senki nem tudja, milyen sokat tesz a városért és főleg az elfekért, de az én tiszteletem az Öné. – búcsúztam el az idős embertől, hogy távozásunk után majd megvitassuk, hogyan tovább.

A Fehér Féreg kimérten biccentett:
- Azért ráuszítom a jogi kódexekre a fiskálisokat is, ártani nem fog, ha találnak valamit - vonta meg a vállát. - Az alaprajzot holnap itt átvehetitek tőlem. Köszönnöd nincs mit. Még nem halott ez a vénember, még ha sokan szeretnénk is.

Odakint aztán elköszöntünk Lelianától, ez a besurranósdi az ő terepe volt, mi Egy Dobással elmentünk megkeresni a Keselyűt és meginni mi is egy pofára valót. Csak később mesélte el a lány, hogy mi volt. Jó negyedórás sétával odaért a kúriához, ami valóban egy kisebbfajta erődítménynek is beillett. Három méter magas, vaskos kőfala elfedett befelé minden látványt. Vagy tucatnyi fegyverest számlált meg különösebb nehézségek nélkül, de persze ösztönei jól jelezték, hogy vannak még bőven, akiket nem lát. Amint az őrkatonának megmondta a valódi nevét, 5 percen belül egy hajlongó, libériás inas vezette be, bár udvariasan, de a látható fegyvereit azért elkérték. Gönyörű mozaikpadlók, méregdrága szőttesek, antik vázák, elképesztő szobrok, megragadó festmények váltakoztak a szemei előtt, mire az épülethez viszonyítva is óriási fogadó terembe vezették, ahol már várta bann Kolgen. Nem volt magasabb a lánynál, de közel két mázsát nyomott. Nehézkes szuszogással állt fel a lány közeledtére és illendően csókolt kezet neki. Drága, míves ékkövekkel díszes ruházat, bársony, selyem, gyakorlatilag költeménynek mondhatjuk inkább, mint ruhának. Nyakában, csuklóin és az ujjain annyi (és olyan!) ékszer, hogy egy falu ára kitelne belőle. Bár már erősen kopaszodott a férfi, sok jel nem utalt a korára, a rendkívül kövér emberekhez hasonlóan kortalan, pufók csecsemőarca volt. Szederjes ajkai, elsötétedett nyelve, elsárgult szemfehérje egyaránt nagyon beteg emberre utaltak, akárcsak a kovácsfújtató szerű levegővétel, mégsem tűnt különösebben rossz állapotban lévőnek. Sőt! Testsúlyához képest meglepően könnyedén (bár persze még így is lassan, tohonyán) mozgott. Arcán széles mosoly ragyogott fel:
- Óh, hisz ez csodálatos! Számomra óriási öröm és megtiszteltetés, hogy Fereleden legnagyobb hőseinek egyikét, magát a csodálatos, a Teremtő glóriájával övezett Sárkányölő Lelianát fogadhatom vendégként - kezdte behízelgően. Leliana azonnal levonhatta a következtetést, ez a fickó nem ma kezdte a diplomácia tudományát. Talán született tehetsége van a talpnyaláshoz, de nem lebecsülendő esze és műveltsége is lehet...

Szavai ellenére még egyszer megköszöntem a segítségét, hiszen nagyon is sokat tett azért, hogy egyrészt kivívja az elismerésemet, másrészt, hogy tovább segítsen minket az utunkon.
Mikor már ismét az utcán voltunk, megbeszéltük a társaimmal, hogy ezúttal egyedül megyek és próbálok szerencsét a bann-nál, mert így valószínűleg nagyobb az esélye, hogy megtudok valamit és még gyanakodni sem fog.
Bár nem szívesen éltem vissza a hírnevemmel, most nem volt más választásom és ahogy az öreg amaz megjósolta, hamarosan már Kolgen bann előtt álltam, ahová pompásabbnál pompásabban berendezett szobákon keresztül jutottam, ahol láthatóan nem számított a pénz a gazdagsága megmutatására.
Maga a nemes is olyan volt, ahogy a Fehér Féreg leírta, hájas, tohonya alak, akin viszont egy nagyobb falu ára volt ruhában és ékszerben felaggatva. És az is nyilvánvaló volt, hogy a beteges kinézete és zihálása ellenére, nem úgy viselkedett, mink akivel mindjárt végez a kórság.
- Ó Kolgen uram! Zavarba hoz! Nem vagyok én olyan nagy hős, hogy ilyen fogadtatásban részesítsen és számomra az öröm, hogy megismerhetem Denerim egyik legbefolyásosabb emberét. – viszonoztam a bókot angyali mosollyal az arcomon, miközben a gyomrom kavarodott fel tőle, de hát ez már csak a szakmámmal jár.
Minden esetre örültem, hogy ezt az enyelgést nem kell látnia sem Hrothgar-nak sem Egy Dobásnak.
Ráadásul a szavai és viselkedése nyilvánvalóvá tette számomra, hogy nem lesz könnyű menet kicsikarni belőle valamit, mert az ösztöneim azt jelezték, hogy nagyon is egy ravasz, a politikában és a cselszövésben jártas emberrel akadtam össze.
- A városban van dolgom és gondoltam, ha tud egy kis időt rám szánni, megismerkedhetnénk, de mivel hallottam, hogy időnként meglátogatja a vidéki birtokát, csak reménykedni mertem, hogy épp most itt találom. Meg kell vallanom pompázatos egy kastélya van uram. – kezdtem a társalgást néhány elejtett információval és újabb dicsérettel, tapogatózva, hogy mennyire lehet rá hatni a hízelgéssel.