Redcliffe kastély

Esküdni mernék, hogy részvétüket nyilvánítják a pillantásukkal a katonák, mielőtt távoznak. Na igen, ha tényleg feleségül kéne vennem, én is sajnálnám magam. Bőven elég tényező van az életemben, ami gondoskodik róla, hogy ne ágyban párnák közt haljak meg, nem hiányzik még egy...bár ha jobban belegondolok, nincs 10 perce, hogy meg akart fojtani eggyel, szóval ki tudja, lehet vele mégis összejönne ez...
-Őh... - felelem döbbenten az engem ért "becsmérlő" szavak hallatán, és talán még jobban elpirulok, mint amikor megcsókolt, bár azt is felemlegeti, szóval nem csoda.
-Hát...tudd meg, neked meg gyönyörű fényes hajad van, és szép selymes bőröd! Ami rossz mert...csak... Ráadásul vicces vagy, és bátor...
Itt már a fejem vakargatom. Nekem valamiért nem megy, hogy hozzá hasonlóan úgy mondjam ki ezeket, mintha szitokszavak lennének.
-Ó, és a veszedelem óta nem éreztem ilyen jól magam mint veled...és ez nagyon nem jól jött ki...Letennéd már azt a kardot? Nem sokkal könnyebb nálad, és tudom, hogy úgysem szúrsz le...
~Túlzottan élvezi, hogy kínozhat...~
-ÉS AZ CSAK PUSZI VOLT!!! Nem csókolóztunk! Mármint...ugye nem? Nem lehet, hogy az csak ilyen...semmilyen...
Közben azért elkezdek öltözni, ha másért nem is, mert hideg van. A ruháim fölé viszont magamra kapom a páncélomat is, elvégre mit várhat az ember egy olyan naptól, ahol már a reggel ilyen? Mikor ott állok előtte teljes harci díszben, kiveszem a kezéből a kardot, hisz a páncélba bújtatott kezem legfeljebb megkarcolhatja, bár azt sem hiszem. Ez után felé nyújtom másik karom, hogy belekarolhasson.
-Hölgyem? Indulhatunk?

Ahogy megpróbált engem ,,sértegetni", egyre feljebb szaladt a szemöldököm. Persze valahol jól estek a szavai, de mégis csak az ő szájából hangzottak el, aki lehet, hogy talán a legkevésbé volt alávaló az emberek között, de hogy a legidiótább, az egyszer biztos. Ezt mutatta az is, ahogy a kedves szavakkal szerencsétlenkedett, hogy azok nyílvesszőként fúródjanak belém, de hát nagyon nem volt gyakorlott gonoszkodás terén. Talán ezt is jó pontnak kéne elkönyvelni nála, de azért ilyen gesztusoktól még távol álltunk. Így aztán inkább tettetett fájdalommal kaptam a mellkasomhoz, és enyhén meggörnyedve, panaszosan nyögtem fel:
-Jaj, ne! Oda rúg, ahol fáj.
Annyit azonban megtettem cserébe, hogy szó nélkül megfogadtam a tanácsát, hogy tegyem le a kardot, mert a kezem már tényleg remegett egy kicsit. Oda se nézve löktem arrébb, amitől fémes csattanással vágódott végig a padlón, én pedig bujkáló mosollyal néztem Alistairre, ahogy kifakadt amiatt az aprócska, intim megnyilvánulásra, amikor pár pillanatra találkoztak az ajkaink. Nem egészen tudtam volna eldönteni, hogy tényleg felháborodást hallottam a hangjában, amiért túlzásokban estem, amikor csóknak neveztem, vagy esetleg csalódást, amiért nem volt az, d nem is érdekelt. A lényeg, hogy kellőképpen felzaklattam, aminek még mindig érezte a hatását, hiszen éppen ez volt a lényeg. Csak éppen nem tehettem róla, nagyon aranyos volt, ahogy próbálta kibogozni, hogy tulajdonképpen mit is csináltunk. Le sem tagadhatta volna, hogy még szűz. Emiatt még önmagában senkit nem néztem volna le, de egy embert alapjában véve lenéztem, úgyhogy igazából bármit csinálhattak, ami nem nyilvánvaló jótétemény, és az máris csak és kizárólag negatívumként lehetett elkönyvelve nálam. 
De ezt most nem tudtam felróni neki. És ennek igazán semmi köze nem volt ahhoz, amiket rólam mondott!!! Egyszerűen csak megesett rajta a szívem.
-Azért érezted semmilyennek, mert nem a szerelmeddel művelted - magyaráztam neki türelmesen, lassan lépkedve felé, felkínált karját figyelmen kívül hagyva. - De csók volt. Aprócska, személytelen, de csók. A következő lépcsőfok persze az lett volna, ha a szánkat is kinyitjuk, és használjuk a nyelvünket, de a folyamatos süketeléseddel már bebizonyítottad, hogy azt jobb elkerülni. Meg azért van egy határ, hogy meddig vagyok hajlandó elmenni, hogy téged idegesítselek. Ha viszont szeretnéd - susogtam neki, mikor már közvetlenül előtte álltam, és az egyik kezem finoman a tarkójára siklott - nagyon szívesen megmutatom, milyen egy igazi csók.
Felfelé ágaskodva hajoltam a szája felé, miközben az enyém már résnyire nyitva volt, a szemem pedig félig csukva, miközben a másik kezemmel lágyan végigcirógattam az arcát. Hacsak nem állított meg az ajkaink olyan közel kerültek egymáshoz, hogy más csak egy fűszál fért volna el közöttük, és az is bajosan. Már éreztem a bőre melegét, a lehelete csiklandozását, de szinte még a szapora szívverését is hallottam.
És akkor hirtelen, széles vigyorral elfordultam, és az ajtóhoz penderültem.
-Ugyan már, ezt te sem gondolhattad komolyan! - nevettem jóízűen, majd szélesre tárva az ajtót, most én nyújtottam felé a karomat. - Hölgyem? Indulhatunk?

Feleletére megvonom a vállam. Ezen a nőn még annyira sem könnyű kiigazodni, mint a többin.
-Nem, nem volt csók! És erről nem nyitok vitát. Most pedig...hé...mi...
Zavarba ejtően jól esik az érintése, s ahogy teste hozzásimul a páncélomhoz, az is megér egy misét, hiába nem érzem a vastag fémen keresztül. Szívem egyre hevesebben ver, ahogy közeledik hozzám, de ennek nem dőlök be még egyszer! Finoman lököm arrébb, és még az arcomat is elfordítom tőle, biztos ami biztos.
-Inkább ne. A végén még varanggyá változtatsz vagy ilyesmi, és akkor mehetek az üstbe. És ha még egyszer hölgyemnek szólítasz, esküszöm a hajadnál fogva húzlak vissza toronyba.
Aztán a kezét arra kényszerítem, hogy belém karoljon, és csak azért is kivonulunk a várból. Odakint jut csak eszembe, hogy a levélről teljesen elfelejtkeztem, de üsse kő, majd megírom otthonról, nyugodt körülmények közt. Egészen a határig vonulok ezzel a boszorkával, és amikor már nincs senki a kötelünkben, eleresztem, és odébb lépek tőle.
-Hát, ez egészen...borzasztó volt. Mindegy, ég veled. Ó, és csak, hogy tudd: ha nyugton maradsz, én sem beszélek majd rólad, és akkor mindenki azt hiszi majd meghaltál. Nem te lennél az első kamarás újonc, aki nyomtalanul eltűnt. Viszont, ha bárhol felbukkansz, azt hiszik majd elszöktél tőlem, és megint vadásznak majd rád. De persze ez már a te bajod.
Ezzel elfordulok tőle, és távozni készülök. Minél előbb annál jobb...

-Gyorsan tanulsz - vigyorogtam rá elismerően, igaz, nem vittem túlzásba, nehogy még elbízza magát.
A gondolat, hogy nemsokára megszabadulok tőle eléggé felvillanyozott ahhoz, hogy tűrjem, amikor a kezemet a karjára szorította, visszautasítva úriemberi ajánlatomat, hogy majd én vezetem. Hát, Teremtőm, ha ez kell ahhoz, hogy végre elváljanak útjaink, még ezt is lenyelem. Úgy végképp könnyebb volt elviselnem, hogy tudtam, neki sokkal többet kellett lenyelnie, mint nekem. Mondhatni sikeres este volt. 
Út közben nem sok emberrel találkoztunk, hiszen a legtöbben aludtak még, elvégre ők tovább maradtak a mulatságon, mint mi. Aztán ki tudja, mit hittek, mit csináltunk Alistair szobájában, de emiatt nekem semmiképp nem kellett, hogy fájjon a fejem, elvégre engem továbbra sem ismertek fel, a pletykák engem nem fognak megemlíteni, csak ezt az ostoba Alistairt, meg a kimondhatatlan nevű kisasszonykát, akinek kölcsönvettem a ruháját és a meghívóját erre az alkalomra. Gyötrődjenek ők, a legkevésbé sem érdekel! Meg is érdemlik.
-Máris mennek? - szólított meg az egyik nő, akire már alig emlékeztem tegnap estéről.
-Sajnos igen - bólintottam nagy sajnálkozva. - A varangyom hiányolja az üstjét.
Csilingelő kacagással cirógatta meg Alistair karját, majd közelebb hajolva búgva odasuttogta neki:
-Igazán kár, reméltem, hogy lesz alkalmunk egy kicsit közelebbről megismerkedni.
Nem tudom, hogy a túl sok ember körülöttem, a közvetlen veszély, aminek egész éjjel ki voltam téve, Alistair irritáló társasága, vagy valami más, de úgy éreztem, vége, eddig bírtam jól nevelten, most meg már úgyis megyünk el, úgyhogy vesztenivalóm nincs. 
-El a kezekkel, trampli - ütöttem félre az ujjait, amelyek egyre csak simogatták Alistair karját, miközben a legkevésbé sem erőltettem meg magam, hogy diszkréten lejjebb vegyem a hangomat. - Ha arra vágyik, hogy gerincre vágják, van még itt ízlésficamos férfi bőven, akik elég alacsonyra tették a mércét, hogy még magát is bevállalják, de Alistairt elfelejtheti.   
-Na, de kérem, ez igazán példátlan - sápítozott fejhangon. 
-Dehogy példátlan - legyintettem könnyedén, majd Alistair felé böktem a fejemmel. - Ő sem egy észlény, de ő legalább próbálja leplezni. Na, persze így akár még össze is illenének.
-Ezt mégis hogy képzeli?!
-Hát úgy, hogy mindketten idióták - magyaráztam lassan, hogy a már idegrohamközeli nő is megértse. - De ő legalább letett valamit az asztalra, magának meg nincs nagyobb gondja nap napi után, hogy egyre szűkebbre szabassa a ruháit, miközben kilóra számolja a kérőit. Szóval Alistair egy körömfeketényit jobbat érdemel még ha csak egy éjszakára is.
A nő még egyszer végigmért minket, miközben látszott rajta, hogy nagyon hozzánk vágna valami frappáns sértést, de a végén csak nagyot fújtatva elviharzott az ellenkező irányba.
-Na - biccentettem elégedetten, mint aki jól végezte dolgát, és folytattam az utat kifelé a kastélyból. - Most már kvittek vagyunk. 
Odakint, mikor igen szívhezszólóan elbúcsúzott, még egyszer vigyorogva a vállába bokszoltam, aztán szó nélkül búcsút intettem neki, hogy visszatérve Bella kocsmájába visszabújjak a saját ruháimba, és még aznap felszívódjak onnan. Közben pedig teljes odaadással rimánkodtam a Teremtőhöz, hogy most egy ideig mentesek legyenek a napjaim az idiótáktól, mert az én határtalan türelmem sem olyan határtalan.

//Köszönöm a játékot. Nagyon élveztem  //

-Nem eléggé... - vetem oda morogva, de aztán a sorsomba beletörődve menetelek vele az oldalamon kifelé a várból. Hát, legalább a kaja jó volt, és aludtam is egy jót...
~Már csak pár lépés, és kijutunk, már csak pár lépés, és kijutunk, már csak pár lépés és...FRANCBA!!!~
Fel nem tudom fogni, mit akar tőlem ez a nő, és miért jó neki, hogy a páncélom kesztyűit karistolja a kezeivel, de úgy vagyok vele, hogy udvariasságból várok még pár másodpercet, és csak aztán kérdezem meg, hogy mégis ki a fene ő, de mielőtt még kedvesen és - lássuk be, szégyenlősen - megszabadulnék tőle, mintha bomba robbanna mellettem úgy fakad ki az én arám, onnantól kezdve pedig én csak egyre kerekedő szemekkel figyelem az előadást. Aztán a végén gyorsított tempóban indulok el vele kifelé, mintha attól félnék, hogy ezek után a nő testőreinek egész serege támad majd ránk. Amennyire tudom ez a szőke trampli még az Orléz császárnő is lehetett, bár nem valószínű, hogy ő ide dugná a képét a serege nélkül. Mikor aztán kiérünk Redcliffe várának árnyékából, és a híd is messze van már tőlünk, nem bírom többé magamban tartani a döbbenetem, és szembe Fordulok Melira-val.
-Te NEM VAGY NORMÁLIS! - Kiáltok rá. - Ha Eamon ezt meghallja, soha többé nem hívnak meg minket ezekre a bálokra! Ez...tökéletes! Köszönöm! Köszönöm!!!
És ezzel megragadom a vállainál, közelebb rántom, és egy hatalmas, cuppanós puszit nyomok a homlokára, majd mindkét orcájára, mielőtt még elválnánk.
-Tudod, az összes kibírhatatlan nőszemély közül te vagy a leg...áh... -legyintek vidáman, hisz madarat lehetne fogadni velem, és ha nem tartana a földön fél mázsa sárkánycsont, most még ugrálnék is. Azért párszor vidáman bokszolok a levegőbe, amíg sebesen távozom, végül pedig egy arra járó szekérre is felpattanok. Fogalmam sincs merre tart, de nekem jó lesz.

//Köszönöm. Én is teeeeee   //