Amaranthine

-Nem kétlem - felelem egy fanyar vigyorral az arcomon. Sajnos azonban abban is biztos vagyok, hogy még napnyugta előtt meg fog változni erről a véleménye, ha megkóstolhatja, az eredeti, több száz éves recept alapján készülő Warden szörpöt.
-Nos, nem kell aggódnod, hamarosan ha szeretnéd sem tudnád elfogadni a búcsúajándékukat - jegyzem meg, jót mosolyogva azon, mennyire lazán álla  dolgokhoz ez a lány. Tényleg egészen kezdem megkedvelni.
-De azért ne bízd el magad, nagyon szívesen felfalnak élve is ezek a mocskok.
Arra kérdésre viszont, hogy hogyan jutunk ki innen már nekem is meg kell vakarnom a tarkómat. Na igen...
-Kell, hogy legyen egy másik kijárat, nem hiszem, hogy ők arra mentek ki...vagy legalább egy létra valahol.
Tekintetem a járat felé vándorol, a munkásosztály néhai vezetőjének holtteste mögött. Első ránézésre úgy tűnik, még lejjebb vezet a járat, de ki tudja. Más felé úgysem tudunk menni, szóval puff neki, valami csak lesz.
-Nem fázol amúgy? Eléggé nyirkos idelenn, és a talárod is kezd...nos lassan elég lyuk lesz rajta, hogy egy százlábú is kényelmesen viselhesse.
Közben meglátom a fényt az alagút végén, és a létrát is. Tudom, hogy általában a hölgyeké az elsőbbség, de jobbnak látom, ha most én mászom fel először. Idelent már mindent megöltünk ami árthatna nekünk, viszont ki tudja, mi vár ránk a csapóajtó túloldalán, ami a plafont díszíti, és ritkás deszkái közül soványka napfény szivárog be ebbe a sötét verembe. Nos, néhány fok, és kiderül, hogy semmi...az égvilágon semmi, csak napsütés, kék és, és rengeteg, RENGETEG...
-Kukorica...
Pislogva húzom le magamhoz az egyik gigantikusan magasra nőtt növényt, ami bőven a fejem fölé ér.
-Normális, hogy ez ekkora? Én csak megenni szoktam...Na mindegy...
Lenyúlok a lukba, hogy segítsek Ismel-nek kimászni, aztán pedig fejemet vakarva nézek körbe a kukorica rengetegen, és az egyik irányba mutatok.
-Erre lesz a farm. Szóval...még mindig nem gondoltad meg magad?

Kicsit meglep, hogy meg fogok menekülni a kicsit sem vágyott fertő őrülettől, de ha jobban belegondolok, éjfattyakat fogok aprítani, az pedig vérrel fog járni. És ha a Wardenek nem lennének védve tőle, akkor gyorsan fogynának, az biztos. A kérdés az, hogy ezt hogy csinálják? Mármint, mi védi meg őket? És miért titkos a dolog. Elég ideje vagyok mágus ahhoz, hogy tudjam, ha valamit nem akarnak nyilvánosságra hozni, annak többnyire komoly oka van.
- Ó, ettől kevésbé félek. Ha más megoldás nincs, nagyon gyorsan tudok futni. És nagyon jól tudom lassítani az üldözőim. - ó, hát mégis volt értelme és haszna a hosszú ideig tartó bujkálásnak és templár elől menekülésnek? Ez majdhogynem szívmelengető. Hát mégsem veszett kárba a vadonban töltött idő!
Követem Alistairt az egyetlen megmaradt irányba, az igazán fel sem tűnik, hogy talárom kicsit szellős lett, és néha csak-csak libabőrös leszek. Jobban leköt, hogy figyeljek, nehogy egy esetlegesen naplopó őrült vagy alkalmi bányász mégis előbukkanjon valahonnan.
- Öhm, hát igen, azt elfelejtettem mondani, hogy új viseleteket is szoktam tervezni. Túra kollekció. Nem lesz a legnépszerűbb, de aki eleget sátorozik sátor nélkül, az bátran merné viselni.
A sötét jóslatom, miszerint nem találunk kijáratot, vagy valami trükkös ajtó vár minket, hála a Teremtőnek, nem jött be. Csak egy létra és egy csapóajtó. Nem kezdek kardoskodni, hogy előreengedjenek, első és legfontosabb mágus szabály, hogy biztonságos távolban maradunk, ami többnyire a hátult jelenti. Kis lemaradással követem Alistairt, a segítségért még hálásan el is mosolyodom. Aztán meglepődöm a kukorica erdőn.
- Nos, tudtam, hogy nem nőtten annyira magasra, de ez azért túlzás... - nézek szét, hiába nem megyek sokra vele. Mindenhol kukorica meg kukorica, és még ha pipiskednék is, a látvány ugyan az maradna.
- Falun születtem, ott ki lehetett látni a levelek fölött, amint kinőtte az ember a gyerekkort. De nézzük a dolgok jó oldalát. A termési is nagy lehet. Már ha nem terjeszt valami gyilkos kórt vagy varázst. - óvatosan leszakítok egy levelet, amit magammal vihetek. Biztos ami biztos, inkább megpróbálom kideríteni, mitől nőttek ezek ekkorára, merthogy ez nekem nem természetes, az biztos. Legfeljebb tévedek, ami megint csak örömteli dolog lenne.
- Hah, elég csökönyös vagyok ahhoz, hogy kitartsak a döntésem mellett. Mit nekem néhány száz vagy ezer emberevő szörnyeteg?

-Szerintem nagyon jól néz ki, bár tény, hogy aki pénzt költ a ruhára az inkább a hercegnő kinézet felé kacsintgat, de na...
Megköszörülöm a  torkom, és elfordulok. Arccal előre, megindulok tovább.
-Szóval jól áll na.
Mondjuk, ez a búza valóban elég fura, de a fene tudja. Ha azt jelenti, hogy emiatt senki sem lesz idén éhes...az csak jó nem? Ja, várjunk, nekem kell itt Grófot játszani, még szép, hogy jó!!! Más Éjfattyat nem érzek a közelben, úgyhogy jobb híján a következő módon próbálom kideríteni, hogy jussunk ki innen.
-OGHREN!!!
-MIVAN???
Megkönnyebbülten mosolyodom el, és fordulok vissza Ismel felé egy másodpercre, mielőtt arrébb söpörnék pár szál búzát az útból.
-Majd én töröm az utat, gyere.
Hát nem mondom, ez a gaz nem olyan ádáz ellenség, mint amit megszoktam, de messze idegesítőbb mindegyiknél. Kegyetlenül viszket a páncélom alatt, miután rám esik egy s más, viszont hamarosan rátalálok egy már eleve kitaposott ösvényre, innentől pedig már nem tart sokáig, amíg újra nem látjuk a szekeret, a rajta ülő, nyakát nyújtóztató törpével.
-Á, hát itt van Felséged! - Szól a törp, mire én csak rosszallóan forgatom meg a szemeim.
-Az egyik rajongód idáig követett.
Erre már felvonom az egyik szemöldököm, és oldalra tekintek, ahonnan mint kiderül, egy futárt hallok érkezni. A bőrpáncélt, és Redcliff-i címert viselő hölgy letérdel előttem.
-Parancsnok! Grófnő! - Itt Ismel felé biccent. - Eamon Gróf egy héten belül Amaranthine városága látogat majd, a szokásos évi zarándoklat keretében. Azt szeretné tudni, számíthat-e rá, hogy jegyesével együtt otthon találja?
Bírom ezt a futárt, csak egyszer kellett rávennem, hogy mindössze a lényeget olvassa fel, a kisregény helyett amit a nagybátyám írnoka költ nekem ilyenkor.
-Persze.
-Pompás. Át is adom.
Ezzel el is viharzik a hölgy, én pedig csak ez után fogom fel, hogy valamit elfelejtettem mondani.
-Várjunk, ő nem...ó, hogy a...
Zavartan mosolyogva fordulok Ismel felé, aki valóban hasonlít valakire, annak szemében, aki sosem látta azt a bizonyos hölgyet, de Eamon-t tuti nem verné át, és egyébként is...mi értelme lenne?
-Mond, hívtak már meg bálra? Amúgy elnézést az előbbiért...összekevertek valakivel attól tartok.

- Ha elfagynak az éjfattyak, legalább van egy tartalék terv a megélhetésre. Öhm, köszönöm.
A bók annyira váratlanul ért, hogy egy pillanatra meg is torpanok. hát igen, nem a dicsérő szavakat vágták eddig a fejemhez a legtöbb helyen, amit meg tudok érteni. Kivéve, ha fel akartak csípni, de ott meg sok esetben én vágtam valamit a túl lelkes jelentkező fejéhez.
Az újabb váratlan meglepetés már nem ilyen kellemes, Alistair kiáltásától a fülem is cseng. De a válasz nem marad el, és mint utólag megvilágosodom, így már tudjuk, merre is kellene elindulni.
- Rendben. - bólintok rá a javaslatra. Falusi fruska voltam, jártam már búzatáblán, de nem ekkorában. Mármint ahol a növényzet volt ilyen gigantikus. Remélem, a kártevői és a legelni vágyó állatai nem követték a növekedés mértékét. Habár például nagyon mulatságos lenne befogni egy ló méretű tücsköt, és azon szelni át keresztbe-kasul Fereldent.
Végül csak sikerül visszakeveredni a szekérhez, mit ne mondjak, komolyabb kihívás volt, mint amilyennek egy búzatáblán átsétálás eredetileg tűnik. A futárt kíváncsian szemlélem, hát még a grófnőt, akit üdvözöl. De nincs mögöttem senki, mellettem is csak Alistair, Oghrent meg csak nem nézik nemhogy grófnőnek, de nőnek sem. Ó te jó ég, akkor ez nekem szólt? Erre már meglepve pislantok néhányat. Olyannyira ledöbbentem, hogy a rövid beszélgetés lényege csak lassan jut el hozzám, és még lassan ülepedik le.
- Bálba? Nem még nem... mármint bálba?! - zutty. Leesett. - Ó te jó ég... Várjunk csak... komolyan azt hiszik, hogy én a... ó te jó ég... és amikor azt hittem, a Teremtő nem tud már mivel meglepni... - sóhajtok lemondóan. Én egy bálban... alig fogok kilógni a sorból. Főleg a sátortalan sátrazás divatommal. De annyira balga csak nem lesz senki, hogy bárkinek is az arájának gondol? Na jó, egy bálba csak nem viszek mágusbotot, de lerí rólam, hogy, nos, a Teremtő átkozza el azt, aki a közelembe kerül.
- Nem is tudtam, hogy jegyben jársz. Vagyis, kinek kell majd gratulálnom? - sandítok fel Alistairre, miközben próbálom összeszedni maga. És én még azt hittem, az éjfattyaktól kell majd tartanom. Egy bál. Balsejtelmek gyötörnek.

-Ne aggódj a bál miatt - legyintek - ha ma este minden jól megy, a rendhez tartozol majd, tőlünk pedig senki sem várja el, semmilyen körülmények között, hogy ne legyünk felfegyverkezve, szóval...hát a mostani ruhád talán kicsit túlzás, de ha igaz akad a kastélyban pár szép mágustalár, és a botod is hozhatod nyugodtan.
Kedvesen mosolygok rá, remélem ezzel sikerült lelket öntenem bele egy kicsit. Más kérdés, hogy teljesen megértem az aggodalmát. Nekem sincs ínyemre ez az összejövetel, ahogy egyik másik sem, de mit tehetnék? Nem szívódhatok fel csak úgy egy bájos boszorkánnyal mint az elődöm!
-Ó, a jegyesség az nekem is meglepetés volt - felelem, némi cinizmussal a hangomban. Na jó, nem kevés cinizmussal.
-Oghren, maradj itt a farmon, ha esetleg visszatérne valaki bajt keverni. Ti ketten! Segítsetek neki. Amíg hazaértek, ő a főnök.
Ez után felsegítem Ismelt a szekérre, és magunk mögött hagyom őket. Mikor kettesben maradunk a lánnyal, akkor már nem kell aggódnom, hogy valaki más meghallja mit mesélek, benne meg ugye megbízhatok? Hát, kevésbé tűnik elvetemültnek, mint az én "egyetlenem" az tuti.
-Ez egy hosszú történet. Megismertem egy idegesítő elf varázslólányt, aki megszökött a toronyból és...nos megállás nélkül bajba keveri magát. Egyszer például beszökött egy kastélyba Redcliffe-ben! A városban, ahol nincs 5 éve, hogy majdnem elpatkolt mindenki, mert egy fiatal mágus nem bírt az erejével. A lényeg, hogy ott addig kotnyeleskedett, amíg valaki párbajra hívott a becsületéért, végül pedig elhitette mindenkivel, hogy a jegyesem, én meg...nem mondtam rá semmit, mert nem akartam, hogy baja legyen. Még meg is csókolt az az átokfajzat...mondjuk azt később vissza is kapta, hogy pukkadna meg...
Itt elhallgatok egy kicsit, és elgondolkodva nézek át az előttem bandukoló pacik fejei közt.
-Hát...annyira mégsem hosszú történet ezek szerint. A lényeg, hogy egy bajkeverő a csaj, aki valamiért mindig felbukkan az életemben. Amikor az őrségtől megkaptam a személyleírásod, azt hittem ő jött megint.
Szomorúan sóhajtok, aztán mondok egy gyít a paciknak, hogy siessenek jobban.
-A kezed jól van?

- Hála a Teremtőmnek. - megkönnyebbülten sóhajtok fel. Tehát nem kell valahonnan khm... kölcsönvennem valami megfelelő ruhát, elég lesz egy mágus talár, meg a botom. Más kérdés, hogy az illem oktatás hiányát ezzel még nem küszöböltem ki, de majd meglesem, ki hogyan viselkedik, addig meg csendben virítok a teremben.
- Várjunk, ilyen gyorsan megy az csatlakozás? Ez azért meglepett. Nem mintha nem örülnék neki. - teszem hozzá gyorsan. Ki ne örülne neki, hogy élete hátralevő részére hivatalos szörny irtó, ami miatt végleg búcsút mondhat templár rajongói körétől?
Visszamászom a szekér hátuljába, sérült karomnak köszönhetően ez kicsit fájdalmasabbnak ígérkezik, mint a lekászálódás volt. Alistair történetét mindenesetre csendben, egyre nagyobb érdeklődéssel, és egyre szélesebb mosollyal hallgatom.
- Meglepetés jegyesség... hát, most már ilyenről is hallottam. Igazán talpraesett elf lehet az a lány, legalábbis a hallottak alapján azért feltalálja magát. És ahogy azt a sóhajt hallom, annyira nem is bánod, hogy újra és újra felbukkan. - sikerül olyan igazi gyerekes vigyort is villantanom mellé, de aztán gyorsan észbe is kapok. Azért mégis csak a leendő felettesemmel beszélek.
- Bocsánat. Csak hát... elszoktam már az ilyen beszélgetésektől, és hiányoztak. - hát igen, az élet apró örömei. Amíg bujdostam, nem igazán voltak barátaim, és nem is az idegenek mindennapjairól faggatóztam. Jobban érdekeltek a hírek, híresztelések, templár jelentések. Akik meg a faluban azok voltak, ki tudja, élnek-e még és merre vannak.
- De köszönöm, hogy megszavaztad a bizalmat, és elmondtad. - mosolyodom el. Tudom, másnak apróság, de nekem sokat jelent. Ez is olyasmi, amiről le kellett mondanom, mások bizalma. Vagy én kevertem volna őket bajba a puszta jelenlétemmel, vagy esetleg ők éltek volna vissza az enyémmel.
Tekintetem a csinos kis átvérzett kötésemre vándorol. Ezt aztán alaposan átmoshatom meg köthetem, ha visszaértünk. Az első harci sérülésem. Te jó ég, mennyit fogok még begyűjteni...
- Kell majd rá egy normális kötés, meg egy jó kis csutakolás, de remélhetőleg megmarad, velem egyetemben. Veled minden rendben? - kérdezek rá biztos, ami biztos, elvégre Alistair egy zuhanással büszkélkedhet.