KezdőlapLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

 

 Bella tavernája

Go down 
5 posters
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Ismel
1. Szint
1. Szint
Ismel


Hozzászólások száma : 51
Join date : 2013. Jul. 29.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeVas. Szept. 01, 2013 7:45 am

Ahogy az ajtó tokostól repül be a szobába, ijedtemben majdnem elengedem az ablakkeretet, ami valljuk be, végzetes hiba lenne. Szó szerint. Nem nézek vissza, csak mászok, ahogy tudok. Jobb is. Mert ha megláttam volna megint azt a hatalmas baltát, ráadásul hogy még fénylik is, ott ájulok el az idegességtől.
A tervem viszont bejött, a félbe maradt dühös kiáltás jelzi, hogy a csapdám megfogta a templáriust. Ezzel elegendő időt kaptam ahhoz, hogy felszívódjak. Igen, ebben is van már gyakorlatom. A fogadó a falu szélén van, nem kell sokat rohannom, hogy a számomra már-már biztonságot adó vadon rejtekébe vessem magam és haladjak tovább. De nézzük a dolgok jó oldalát. Ugyan még egy templáriust magamra haragítottam, de hamarabb elindultam, nem lustálkodtam, és így hamarabb érek majd a partvidékre. Lassan rovátkázhatnám, hány helyről sikerült megszöknöm. Habár jobban belegondolva, ez rossz ötlet, túl hamar elfogyna a bot, amilyen gyakran belekeveredek valamibe. Pedig a Teremtőre és Andrastére esküszöm, mindig kerülni próbálom a bajt, nem pedig keresni.

// Én is köszönöm a játékot, nagyon élveztem. :)Az újabb találkozást pedig kíváncsian várom. Very Happy//
Vissza az elejére Go down
Mortimer Sighard
1. Szint
1. Szint
Mortimer Sighard


Hozzászólások száma : 48
Join date : 2013. Jun. 27.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeVas. Szept. 08, 2013 4:42 am

//Előzmény: Mágustorony //

Nos, Morty rendesen elszámolja magát. Jóval sötétedés előtt érnek a városba a szekéren, sőt, az ebédet is alig pár órával késik le, köszönhetően a kitartó lovaknak, és annak, hogy valóban nem állta útjukat semmi, még csak egy kidőlt fa sem, és kivételesen az út sem vált göröngyössé. Szinte már hihetetlen, milyen sima volt az út ide. A falu határához érve, a szélmalom mellett huppan le szekeréről, és úgy kémleli a férfi az alatta szétterülő falut.

-Nos, azt hiszem, akkor én itt fogok várni, ahogyan megegyeztünk. Egy poros kis fogadóban szállt meg ami...
Ekkor homlokon csapom magam, és fel is nevetek kissé.
-Ja persze, mit magyarázok, hisz épp azért van itt, mert jobban ismeri a terepet, mint én. Nos, akkor sok szerencsét. Ha valami gond lenne, csak sikoltson, vagy ilyesmi, és azonnal ott termek.
Mondjuk sejtem, hogy ha baj lenne, sokkal látványosabban is a tudtomra tudná adni, például villámot szór közéjük, vagy ilyesmi, de az elég bizarr lenne, ha pont egy templár biztatna valakit arra, hogy varázsoljon, úgyhogy remélem nem sértődött meg a javaslaton. Ha más nem, innen úgysem hallanám, szóval biztos tudja, hogy nem mondtam egészen komolyan a dolgot.
-Sok szerencsét.

A tavernában egyébként nem csordul túl az élet ebben a viszonylag korai órában. Bella a pultot törölgeti éppen, a segédjének felvett derék legény a frissen érkezett árút pakolja be a helyére, egy magányos elf férfi pedig az egyik sötét sarokban üldögélve iszogatja a málnaszörpjét valami könyv társaságában. Alora érkezésére egy pillanatra az elfet kivéve mind felkapják a fejüket, a fiú viszont utána visszatér a munkájához, Bella azonban mosolyogva várja, hogy hozzá lépjen az érkező.
-Üdvözlöm! Mivel szolgálhatom vándor?
Vissza az elejére Go down
Alora Norwood
1. Szint
1. Szint
Alora Norwood


Hozzászólások száma : 19
Join date : 2013. Aug. 20.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeVas. Szept. 08, 2013 9:48 pm

Mikor megemlíti, hogy alig ismert meg, csak akkor ezsmélek rá, hogy persze nem a fehér ruhámba voltam, melyben a toronyban tartózkodtam, hanem az utiruhámban, ami vékony bőrnadrág, barna szövet ing és mellény és fölötte egy kapucnis köpeny.
- Nem mindenki tolerálja, ha vándorló mágust lát. Sajnos sokan azonnal pánikba esnek és én nem szeretek állandóan magyarázkodni a katonáknak és a papírjaimat mutogatni, hogy engedéllyel vagyok távol a Toronyból. – magyarázom egy kicsit elpirulva.
Aztán már indulunk is, és Morty olyan iramot diktál, hogy beszélgetésre nem nagyon van lehetőség, főleg, hogy majd a nyelvemet harapom el időnként, bár az utunk még simának is mondható.
Elég hamar az ismerős vidékre érünk, és mikor már látótávolságba kerülünk a kocsi hirtelen megáll.
- Igen, nem kell megismertetnie a helyi látnivalókkal, valóban. – nevetem el magam a reakcióján. – És nem tartom valószínűnek, hogy pont ma érne baj, mikor évek óta járok vissza a szülőfalumba. – rázom meg a fejem a szavaira, hogy miként kérjek segítséget, bár ezt amúgy sem gondolta komolyan.
A szerencse kívánatára csak vidáman biccentek neki és lefelé indulok, a botomat támasztéknak használva a meredek lejtőn és egyenesen Belle kocsmájába igyekszem, ahol Mortimer elmondása alapján utoljára látta ezt a Kara-t.

Belépve a helyiségbe egyenesen a pulthoz mentem, csak futó pillantást vetve a vendégekre, de így elsőre nem láttam egyetlen nőt sem, így Kara az ivóban biztosan nem volt.
Mikor Bella megszólított mosolyogva húzta hátra a kapucnimat és válaszoltam.
- A vándornak egy kis mézsörrel szolgálhatsz, kedves Bella! – mosolyogtam rá kedvesen, hiszen bár régen találkoztunk, elég régóta ismerjük is egymást. – Ennyire megváltoztam volna, hogy nem ismersz meg?
Egy kis körbenézés után ismét hozzá fordultam.
- Látom most is jól megy az üzlet. Vannak vendégeid tartósabban is?
Vissza az elejére Go down
Mortimer Sighard
1. Szint
1. Szint
Mortimer Sighard


Hozzászólások száma : 48
Join date : 2013. Jun. 27.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeVas. Szept. 08, 2013 10:12 pm

Ahogy a mágus magamra hagy, én visszahuppanok a szekérre, és először és zsoltárokat kezdek dúdolni magamnak, miközben az égen követem a bárányfelhők útját. Elismerem, nem valami termékeny módja ez a szabadidőm hasznosításának, de ki tudja, mikor tér vissza a társam? Órákba is beletelhet, de az is lehet, hogy kettőt pislogok, és már itt lesz Kara-val kézen fogva. Elég kellemetlen lenne ez a számomra persze, de nem neheztelnék rá, az biztos. A lány helyében én is inkább választanám a Mortimer nevű, ijesztő külsejű templár helyett a varázsló sorstársamat, kinek még a neve is kedvesebben cseng...

-Alora! - Kiáltja Bella, mikor megismeri végre a jövevényt, és ki is ejt a kezéből mindent, hogy ne legyenek útban, mikor átugrik a pult felett, és megöleli rég látott barátját.
-Hát te? Nem is mondták, hogy jössz! Édesapád egy héttel előtte áradozni szokott itt rólad minden éjjel, amikor megírod nekik, hogy meglátogatod őket!
Aztán, úgy tűnik szavai jelentősége neki is egyértelművé válik, hisz hirtelen vidám arca kíváncsivá csap át, és közelebb hajolva, halkan kérdi:
-Csak nem hivatalos ügyben jöttél?
Közben visszatér a pult mögé, és kiteszi eléd a mézsört, a kérdésre pedig az állandó vendégekről mutatóujját harapdálva gondolkodik el.
-Hát, ott van édesapád, de ez gondolom nem újdonság, meg persze a fél falu, és a vár teljes őrsége...megszállni viszont ritkán száll meg itt valaki kétszer. Ma például nincs egyetlen ittalvós vendégem sem egyenlőre, sőt, inni is csak az a fura elf ugrott be. Úgy értem...nincs vele semmi gond, és a fura is túlzás csak...málnaszörpöt iszik...ugyanazt az egy kupát már 3 órája, és olvasgat.
Ezt természetesen súgva közölte, gyakran tekingetve a vendég felé, hogy hallja-e amit mond azokkal az éles fülekkel, de a férfi egyedül akkor mozdult meg, amikor tovább lapozott a könyvében.
-Egyébként senki. Miért, keresel valakit?
Vissza az elejére Go down
Alora Norwood
1. Szint
1. Szint
Alora Norwood


Hozzászólások száma : 19
Join date : 2013. Aug. 20.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeHétf. Szept. 09, 2013 6:38 am

Most már én sem álltam meg, hogy ne szaladjon fülig a szám és mikor a maga heves módján Bella átugrott a pulton, alaposan megölelgettem.
- Háááát….néztem körül én is jelentőségteljesen és fogtam vissza a hangom, - mondhatnám, hogy félig-meddig. – bólintottam a huncutul csillogó tekintetébe nézve.
Mivel tényleg megszomjaztam és tudtam, hogy Bellánál lehet a környéken a legfinomabb mézsört kapni, gyorsan le is hajtottam az elém tett mennyiség felét, majd egy jóleső sóhajjal tettem vissza a kupát a pultra.
- Ez jól esett! Még mindig nagyon finom! – töröltem le a habot a számról, miközben hallgattam barátnőm beszámolóját a vendégekről.
- Áááá….Apám ki nem hagyna egy napot sem, hogy ne legeltesse rajtad a szemét. – cukkoltam a lányt, persze csak olyan tréfásan, mert apámnak tényleg szükséges volt rá, hogy a napi robot után, egy kicsit feltöltődjön, habár a munka nagy részét az öcsém vette át. – És Dean-nal mi van? Még mindig mehetnékje van? – kérdeztem rá, hiszen Bella előtt nem volt titok, hogy milyen viták dúlnak erről.
De persze a legfontosabb dologra is rá kellett térnem, amiért jöttem és amiért Bella türelmetlenül várta, hogy megtudja mi lehet az. Sosem voltam jó titkolózásban, főleg nem előtte.
- Talán csak megpihen egy kicsit, de nem iszákos fajta. – utaltam az elfre, akire én is ránéztem önkéntelenül is. – Egyébként amúgy sem jellemző rájuk. – vontam meg a vállam, aztán közelebb hajoltam a lányhoz. – Egy Kara nevű lányt keresek. Tudtommal járt már itt. Nem járt itt mostanában is? Te ismered egyáltalán? – kérdeztem hevesen dobogó szívvel, mert még mindig nem tudtam, hogy mennyire jó ötlet volt belemenni Mortimer kérésébe.

Vissza az elejére Go down
Mortimer Sighard
1. Szint
1. Szint
Mortimer Sighard


Hozzászólások száma : 48
Join date : 2013. Jun. 27.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeHétf. Szept. 09, 2013 8:28 am

Fejemet az utazótáskámnak döntve fekszem el a szekér tetején, most, hogy beugrott, magammal hoztam a NAGY KÖNYVET, és van mit olvasgatnom, amíg odalent Alora megtudja amit kell. Gyakrabban kéne segítőkész mágusokkal elvégeztetnem a piszkos munkát, ez így sokkal kényelmesebb.

-Dean? Mostanában ő is gyakori vendégem ám. Úgy tűnik a mézsör imádata valami családi vonás lehet. Viszont, ha egyszer rászánja majd magát, ez sem tartja majd itt attól félek. Nagy kár, pedig akadna szép leány itt is, aki boldog lenne vele, persze neki csak az a varrónő kell...beszélhetnél szegény fejével, nem vagyok benne biztos, hogy valójában nem azért akar lelépni, mert csak barátok lettek végül.
Bella megértően bólint, de látszik rajta, hogy nagyon élvezi, amiért bevonták ebbe az izgalmas titokba, azt pedig még annál is jobban, hogy a hajtóvadászat kivételesen nem itt fog lezajlani.
-Háááát, Kara éppen nem akadt, de igazán nem szoktam kíváncsiskodni ha nevekről van szó, a vendégkönyv is elég poros már, és ki tudja, igazi nevet mondanak-e, ha mondanak egyáltalán. Inkább azt mond meg, hogy nézett ki, mágusféle megfordult erre kettő is az utóbbi pár hétben. Mindkettőről el tudom képzelni, hogy a nyomára szeretnél akadni, és egyiküket sem lesz könnyű dolgod megtalálni.
A sarokban lévő vendég mintha egy pillanatra felkapná a fejét a hallottakra, de ha odanéztek, csak azt láthatjátok, hogy az utolsó kortyokat szürcsöli fel a kupájából, és lapoz egy újabbat a könyvében.
-Szóval...mesélj, milyen mágust keresel...ember? Elf?
Az elf szót kissé izgatottabban mondja a kelleténél, mintha aggódna, hogy az utóbbi lesz a válasz.
Vissza az elejére Go down
Alora Norwood
1. Szint
1. Szint
Alora Norwood


Hozzászólások száma : 19
Join date : 2013. Aug. 20.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeKedd Szept. 10, 2013 2:07 am

Vidám mosolyt engedtem meg Bella felé, mikor a mézsörrel példálózott és, hogy most már az öcsikém is felnőtt annyira, hogy kiszolgálja, ha beteszi ide a lábát. Viszont az feszültséggel töltött el, hogy a barátném szerint is nagyon mehetnékje van és előbb-utóbb már nem fogja visszatartani semmilyen jó szó, szülői aggódás.
- Tényleg? Nem is tudtam, hogy tetszik neki valaki! – néztem nagyokat az új hírekre. – Na, majd jól megmosom a fejét, ha haza megyek, hogy ezt eltitkolta előlem. – ingattam meg a fejemet rosszallóan. – És a lány ezek szerint nem viszonozta az érdeklődést? – kérdeztem a falu mindentudóját kíváncsian.
Persze aztán a feladatomra terelődött ismét a szó, hiszen most már engem is érdekelt, hogy ki lehet az a mágus lány, aki ezek szerint nem az igazi nevét árulta el Morty-nak, bár miért is tette volna, ha nem akart bajba keveredni. Sejtettem, hogy nem lesz ez olyan egyszerű, hogy idejövök, elmondom Bellának, hogy kit keresek és tálcán kínálja fel nekem.
- Hát annyit tudok róla, hogy barna, hosszúhajú lány, zöld szemekkel. – tártam szét a kezem, mert sejtettem, hogy ez nem sok, de idegenek sem olyan gyakori vendégek, főleg egyedül vándorló lányok. – Valószínűleg kellett lennie nála egy botnak is, ha minden igaz, de ezt könnyen álcázhatta vándorbotnak. – tettem még hozzá elgondolkozva.
Persze ez a beszélgetés elég halkan történt, mert én sem szerettem volna mindenki orrára kötni, mi járatban vagyok itt, már így is elég sokan pillantgattak felénk, hiszen engem is ismertek a legtöbben, néhány még oda is intett.
Időnként végig pillantok a bent lévőkön, főleg az elf felé, aki talán még hallja is, amit beszélünk, de eddig nem tűnt érdeklődőnek. Viszont most Bella olyat kérdezett, ami hirtelen engem is meglepett, mert eddig erre nem is gondoltam.
- Nem. – ráztam meg a fejem, mert láttam, hogy Bella is izgatott lett miatta. – Úgy tudom nem. És megnyugtatlak, hogy egyelőre csak beszélni szeretnék vele, hogy tudjam, mi a helyzet. Sok minden magyarázhatja, hogy nem akar oda beköltözni,a hol én jól érzem maga. – magyaráztam Bellának kissé virágnyelven, mert tényleg nem akartam a lánynak bajt.

Vissza az elejére Go down
Mortimer Sighard
1. Szint
1. Szint
Mortimer Sighard


Hozzászólások száma : 48
Join date : 2013. Jun. 27.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeKedd Szept. 10, 2013 9:59 pm

~Mi a fene tarthat ilyen sokáig? Oké, persze, messze van a taverna, és egyébként is...rám is fér az olvasás...~

-Ezt inkább tőle kérdezd meg, de nem volt valami közlékeny, úgyhogy arra tippelek, nem, tényleg nem sikerült valami jól a dolog sajnos.
Többet nem is beszél a srácról, inkább érdeklődve hallgatja a személyleírást, és láthatóan megkönnyebbül, maiért nem azt a bolond barátnőjét keresed, aki szintén megéri a pénzét. Már a zöld szemekből is tudja, hogy itt valaki másról lesz szó, de igazán akkor mosolyodik el, amikor megtudja, hogy egy ember a "bűnös".
-Úgy egy hete járt itt egy hasonló lányka...gondolom mágus lehetett, mert nagyon megkergette egy templár. Tönkre is tette az egyik ajtómat. Kevés csomaggal utazott, és nagyon gyorsan lelécelt, bár amúgy is csak egy éjszakát maradt volna. Többet nem tudok sajnos, de ha tényleg őt keresed, sok szerencsét hozzá. Ennyi idő alatt ki tudja meddig jutott! Szerintem viszont biztosan észak felé menekült, én arra mentem volna a helyében.
-Nem arra ment - szól közbe az elf halkan, még mindig a könyvét bújva.
-Találkoztam vele pár napja. Nem szereti a partvidéket, túl...már nem emlékszem, minden esetre Denerim felé sietett a nyugati úton. Kaphatnék ebből még egyet?
És már emeli is fel a kupáját, Bella pedig már szalad is, hogy újratöltse neki málnaszörppel.
Vissza az elejére Go down
Alora Norwood
1. Szint
1. Szint
Alora Norwood


Hozzászólások száma : 19
Join date : 2013. Aug. 20.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeSzer. Szept. 11, 2013 2:32 am

Gyanakodva nézegettem Bellára miközben a személyleírást adtam meg a keresett mágus lányról, mert valamiért látszott rajta, hogy izgul, vajon mit mondok. Aztán, ahogy kiböktem, hogy emberről van szó, mintha egy kő esett volna le a szívéről.
- Te Bella! Mit titkolsz előlem? – hajoltam közel hozzá, játékos szigorúsággal a hangomban. – Miért fontos, hogy nem elfről van szó? – kérdeztem rá, hiszen nem volt eddig semmi, amit ne mondtunk volna el egymásnak, bár mióta nem járok haza olyan sűrűn, persze történhetnek dolgok és ez kissé azért elszomorít.
Aztán viszont felkapom a szavaira a fejem, hiszen ezek szerint mégis volt alapja, amit Morty állított, csak, hogy azóta Kara, akit valószínűleg még véletlenül sem így hívnak, már messze járhat.
~ Na, nem baj! Legalább megmenekültem egy nagy dilemmától, hogy mi van akkor, ha nem akar velem tartani. ~
Így aztán nem tört le annyira a hír, mint ahogy majd a……..Ó teremtőm! Szegény Mortimer-ről meg teljesen elfeledkeztem!
- Hát……lehet, hogy igazad van…… - mérlegeltem Bella mondanivalóját, amiben jócskán volt logika.
Ekkor azonban váratlan meglepetés ért, ahogy az eddig magát észrevétlennek tettető, hallgatag elf, beleszólt a társalgásunkba, és amit ezek szerint végig figyelemmel követett.
Nem mintha nem sejtettem volna ezt!
- Óóóó! Valóban? – fordultam felé, hogy most már jobban szemügyre vegyem, habár így ülve nem sokat láttam belőle, csak, hogy magas és karcsú, mint a legtöbb fajtársa. – Ezt még meg is köszönném, ha nem érdekelne, hogy miért szeretnéd annyira a tudomásomra hozni, hogy pont az ellenkező irányba ment, mint amire mi gondoltunk? – kacsintottam közben Bella-ra cinkosan.
Általában bízom az emberekben, hiszen eléggé védett környezetben éltem az életem, nem volt sok okom csalódni bennük, de ez annyira furcsa volt, hogy még nekem is feltűnt.
Az elfek, ha lehet, nem avatkoztak az emberek, vagy más fajúak dolgába, és most, hogy akár el is engedhette volna simán az egészet a füle mellett, egyszer csak ennyire segítőkész akarjon lenni……Felettébb érdekes.
- Talán ismered, hogy ennyire a bizalmába avatott?

Vissza az elejére Go down
Gavin Esgal
1. Szint
1. Szint
Gavin Esgal


Hozzászólások száma : 40
Join date : 2013. Aug. 24.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeSzer. Szept. 11, 2013 10:57 pm

Lassan, csodálkozva nézek fel a könyvemből, mint akit az is meglep, hogy hallották amit mondott, nemhogy még válaszoltak is rá. Aztán amikor tekintetem találkozik a barna hajú nővel a pultnál, szélesen elvigyorodom, ezzel is jelezve, hogy nagyon tettszik, amit látok.
-Hogy miért ébredt fel bennem hirtelen a vágy, hogy segítőkész legyek egy gyönyörű utazó kedvéért? - Kérdem, még mindig mosolyogva, aztán összecsukom a könyvemet, melynek borítóján egy aranyszínű, felfelé állított kard díszeleg, melyből áldott lángok törnek ki az ég felé. - Nem tudom...lehet amióta kegyed belépett, azon gondolkodom, hogyan szólíthatnám meg, és ez tűnt a tökéletes alkalomnak. Arról nem is beszélve, hogy ha a partvidék felé üldözi azt a lányt, esetleg még az Ébredés tengerén is átkel a nyomában, eltart egy darabig, amíg fényével újra beragyogja ennek az árnyékos kis hegynek a völgyét.
Belekortyolok a málnaszörpömbe, hogy addig had emésztgesse a hallottakat, ha pedig esetleg sikerült zavarba hoznom, akkor pláne hagyom egy kicsit még pihenni, és csak aztán válaszolok a  másik kérdésére.
-Nem, nem mondhatnám, hogy közeli ismerős, épp csak valamiért mindig kiszúrom a mágusokat, legyen az illető vándor, ki sietően lépdel, annak ellenére, hogy maga van az úton, amíg a szem ellát, vagy csak mézsört rendel egy kis fogadóban. Minden esetre érdekes elgondolkodni azon, hogy ugyan miért menekülne innen észak felé a lány? Egyenesen a torony felé? Vagy netán a másik irányból kerülné meg a Nagy Calenhad tavát, minek következtében Denerim már közelebb lenne hozzá, mint a partvidék? Nem tudom...merész egy terv lenne a templárok orra előtt elszökni, de amikor én láttam őt pár napja, nem tűnt ilyen bátornak. Biztos vagyok benne, hogy folytatja majd az útját a főváros felé, hogy ott szálljon majd hajóra.
Aztán megvonom a vállaimat, és kupám nagy koppanással az asztalra teszem.
-Tehát, megért ez az információ még egy italt szép hölgy?
Vissza az elejére Go down
Alora Norwood
1. Szint
1. Szint
Alora Norwood


Hozzászólások száma : 19
Join date : 2013. Aug. 20.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeCsüt. Szept. 12, 2013 12:51 am

Meg kell vallanom nem vagyok túlságosan hozzászokva, hogy bókoljanak nekem. Még emberektől sem, nem , hogy a máskor oly zárkózott elfektől. Így aztán nem csoda, ha alaposan zavarba jövök, bár eltart egy darabig, míg eljut a tudatomig, hogy ezek a költői képek, most rám vonatkoznak, de aztán annál hatásosabb.
Gyanakodva rászegeződő nézésem először elbizonytalanodik, aztán arcomra látványosan pír szalad, amit sehogy sem tudok leplezni.
- Hát…..Ööööö….Azért annyira nem mennék….utána,….meg …különben is nem is én…..
Gyorsan elharapom a mondanivalómat, hiszen nem kell, hogy itt mindenkinek a tudomására hozzam, hogy egy templárral a sarkamban kutatok a lány után.
~ Tényleg nem volt túl jó ötlet ez az egész! ~ borul el egy pillanatra a pillantásom, de aztán a figyelmem ismét a közben a beszédét folytató férfire terelődik.
Attól, hogy nem vagyok valami jártas a bókokban és a nagy társasági életben, az nem jelenti azt, hogy nem használom az eszem, hiszen azzal sosem volt probléma, és az még a nagy zavaromban is feltűnik, hogy mennyire tudatosan tereli a szót.
- Kiszúrja a mágusokat? Nocsak, nocsak! – állok most már fel és azért bátorításnak Bellát magammal húzva az asztalához sétálok, hogy ne kelljen kiabálni. – Biztos nehéz a dolga. – intek a hátamra akasztott botom felé. – Már a mézsörön kívül természetesen. – mosolyodom el. – Az, hogy miért menekülne arrafelé, nem tudom, de ha azt, hogy Denerim felé megy, csak ezen találgatásra építette fel, akkor azért annak is adnék egy esélyt. Különben sem mondtam, hogy menekül! lehet, hogy csak keres valakit, vagy van valamilyen célja, ahová igyekszik és az akárhol lehet, akár Orzammar-ban is. – vontam meg a vállam én is, majd a barátnőm felé fordultam. – Bár az információ egy lyukas garast sem ér, az, hogy ilyen jól eltársalogtunk megér egy kupa málnaszörpöt, nem? – vigyorogtam a lányra. – Viszont az továbbra is rejtély számomra, hogy – a tréfát félretéve - miért segítene egy elf, hogy megtaláljak egy szökevényt, ez merően ellentétes az eddigi tapasztalataimmal. És ezzel nem akarom megsérteni, vagy valami, csak furcsállom. – szegezem most már egészen közelről a szemem a szemébe. Általában jó vagyok a hazugságok kiszűrésében, ezt a toronyban lévő tanoncaim is tanúsíthatják.
Tulajdonképpen az én küldetésem, amúgy is véget ért és, ha megtudom, hogy igazat mond-e, ha nem, akkor is vissza kell mennem Morty-hoz, mielőtt megunja a várakozást és elmondani, hogy nem értünk célt ezzel az úttal.

Vissza az elejére Go down
Gavin Esgal
1. Szint
1. Szint
Gavin Esgal


Hozzászólások száma : 40
Join date : 2013. Aug. 24.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeCsüt. Szept. 12, 2013 4:30 am

Elégedett mosollyal nyugtázom, hogy sikerült zavarba hozni szegényt, bár meg kell vallani, hősiesen próbál helyt állni szegény, és koncentrálni a feladatára.
-Ki bizony! Bár, elismerem, ha nehéz dolgom lenne, lehet a káptalan is a segítségem kérte volna. Tényleg gyorsan ki lehet szórni az intő jeleket, mint a varázsbot, meg persze a nyakukban loholó templárok...Az viszont, hogy Denerim-be megy, nem találgatás. Karcsú teremtés ez a mágus, de annyira nem, hogy az erdei elfek befogadják, északon pedig sok a templár. Az egyetlen hely, ahol elvegyülhet, és nem kell hozzá átvágnia az erdőn az Denerim.
Aztán átveszem a málnaszörpöm, a lyukas garast sem érő tanácsomért, ami valóban félrevezetés, hisz bár tényleg láttam a lányt madártávlatból, valóban nem Denerim felé tartott. Bátor csaj, hogy a torony mellett akar meglógni, ezek után megérdemel egy esélyt.
-Köszönöm! - Intek a kupámmal, és belekortyolok.
-Öhm...üdvözletem szép hölgy - köszöntöm, most, hogy ilyen közel került hozzám, aztán mosolyogva döntöm oldalra a fejem.
-Mondtam már, azért vagyok segítőkész, mert nagyon megtetszett a szemkápráztató mágus hölgy a pult mellett, és szerettem volna közelebb kerülni hozzá. Eddig úgy tűnik, működik a dolog. Az én nevem egyébként Gavin. Gavin Esgal, szolgálatára. megtudhatnám, kegyedet hogy hívják, mielőtt végérvényesen elrabolná a szívem?
Persze mindez légből kapott marhaság...de legalábbis költői túlzás, de valamivel el kell ütni az időt, amíg végre megérkezik az, akire várok, nem igaz? És szegény...hogyishívjákra is ráfér, hogy most az egyszer szerencséje legyen, ha már a torony felé menekül a templárok elől. Mint már mondtam: bátor...vagy bolond.
-Viszont, ha már amúgy sem szeretné ilyen messzire üldözni, mi lenne, ha inkább itt maradna? meghívhatom esetleg a következő mézsörre?
Vissza az elejére Go down
Alora Norwood
1. Szint
1. Szint
Alora Norwood


Hozzászólások száma : 19
Join date : 2013. Aug. 20.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeCsüt. Szept. 12, 2013 6:36 am

Na, jó! Végül is van logika abban, amit mond, mit kell nekem ennyire kételkednem benne! Ilyen is van, egy segítőkész elf, aki mindenáron azt akarja, hogy az arcom pirosabb legyen, mint a pulton illatozó rózsaszál. Viszont valami csak megüti a fülem, amit nem tudok hová tenni.
- A Káptalan? Segítséget kér magától? – nézek rá kutatóan, mert nem tudom hová tenni, hogyan is, vagy inkább miért is tenne az ilyet. Kicsoda ez az ember?
Kicsit azért hátrább hökkölök, ahogy ismét rám köszön, mert talán egy hangyányit közelebb mentem, mint amennyit az illem megenged, ezért ezt jelzésnek vettem a részéről.
- Nem kell folyamatosan zavarba hoznia….öööö…..Gavin. – biccentettem a bemutatkozására és a szavaira, de most megpróbáltam uralkodni az arcszínemen. – Nem akarom elrabolni a szívét, nem is állt szándékomba….ááááá….hagyjuk, szóval …a …nevem…..Alora, Alora Norwood vagyok. – nyögtem ki végül, aztán gyorsan a pulthoz léptem és fenékig kiittam a kupámat. – Nem lehet! – rázom meg az ajánlatára a fejem. Már így is többet maradtam, mint amire eng…….szóval mennem kell. Bella drágám mennyivel jövök neked? Még lemegyek a faluba is, meglátogatni majd apáékat, de most mennem kellene.
Igyekeztem elmismásolni, hogy majdnem elszóltam magam, de hát nem vagyok én valami kém, aki jól tudja álcázni magát és színészkedni.
- Köszönöm uram, hogy elmondta, amit tudott, hálás vagyok érte. – bólintottam felé udvariasan, bár nem voltam meggyőződve róla, hogy igazat mondott. De Kara nincs itt…..jaj Kara!
- Bella! Mi volt a neve annak a lánynak? Mert ezek szerint nem Kara-nak hívták.

Vissza az elejére Go down
Gavin Esgal
1. Szint
1. Szint
Gavin Esgal


Hozzászólások száma : 40
Join date : 2013. Aug. 24.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeCsüt. Szept. 12, 2013 6:56 am

Fáradtan sóhajtok fel.
-Rendben, ezek szerint a káptalannal jobb, ha nem viccelődök kegyed füle hallatára. Jobb is az ilyesmit tisztázni, mielőtt elhívnám egy randevúra. Kár pedig, rengeteg remek tréfát ismerek a kárukra.
Mosolyogva hajolok közelebb hozzá, mikor ő elhúzódik tőlem, sőt, az egyik kezem is megindul, hogy óvatosan, szinte csak az ujjaim hegyével érintsem meg az ő kezét.
-Persze, hogy nem kell, de nem tehetek róla, kegyed annyira gyönyörű, főleg mikor arca vörös színben pompázik.
Aztán felpattan, és szinte menekül előlem, én pedig vigyorogva kérdem tőle, kissé hangosabban:
-Biztosan? Nekem ráér a családlátogatás után is, úgysem mozdulok innen napnyugtáig!
De ha nem, hát nem. Vigyorogva vonom meg a vállam, és kortyolok egy jó nagyot a málnaszörpömből. Szegény kicsi Alora...remélem azért nem haragszik rám nagyon.

Bella a kérdésre csak megrázza a fejét először.
-Nem emlékszem sajnos. Abban sem vagyok biztos, hogy elmondta. Sajnálom, de nincs olyan sok vendégem, hogy megengedhessem magamnak azt, hogy elijesszem azokat, akik...nem szeretik ha valaki le tudja követni őket.
Ez után bűnbánón néz a szemedbe.
-Tényleg sajnálom kedves, nem tudtam, hogy téged küldenek majd utána.
Vissza az elejére Go down
Alora Norwood
1. Szint
1. Szint
Alora Norwood


Hozzászólások száma : 19
Join date : 2013. Aug. 20.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeCsüt. Szept. 12, 2013 8:02 am

~ Ez a „kegyed”! Esküszöm, ha még egyszer ezt mondja, akkor leöntöm azzal a ragacsos málnaléve! ~
Kedvesen vissz6amosolygok rá, de a kezem azért elhúzom az érintése elől, bár nem tudom mi volt a szándéka, főleg mivel még élcelődik is rajtam.
- És ezt maga ki is használja minden percben! – mormogom, de a mézsör kissé lehűt.
Persze érzem én, hogy ez egy kicsit menekülésnek hat, de na! Mit tegyek, ha egyszer nem vagyok az ilyen eseményekre felkészülve!
- Azt hiszem nem jövök már ide vissza, úgy, hogy nyugodtan mehet a dolgára, ne várjon rám. – rázom meg a fejem, majd Bella-hoz fordulok, igyekezve kizárni a tudatomból a férfit, akinek a vigyorgása nem kerüli el a figyelmemet azért.
- Kár! – keseredek el kssé, de aztán megvonom a vállam, hiszen nem az én bajom, én mindent megtettem. – Nincs semmi baj Bella, tényleg! Végül is én csak tettem egy próbát, de nem az én dolgom utána járni, úgy, hogy ne keseregj, én sem teszem, de most már igazán mennem kell, de ígérem, majd sűrűbben jövök. – öleltem meg a barátnémat, majd még egy pillantást vetve a felvidámodott elfre, kisiettem az ajtón, hogy megkeressem Mortimert, mielőtt még meglátogatom a szüleimet, mert ha már itt voltunk, azt azért nem hagynám ki. Le is vennék a fejemet.

Vissza az elejére Go down
Mortimer Sighard
1. Szint
1. Szint
Mortimer Sighard


Hozzászólások száma : 48
Join date : 2013. Jun. 27.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeCsüt. Szept. 12, 2013 8:23 am

-Ha gondolod, szívesen kiteszem a szűrét, ha csak miatta nem akarsz visszajönni - jelenti ki Bella kacéran, aztán az ifjú elf felé pillant.
-Nem mondom, azért engem nem zavarna ennyire, ha egy ilyen csapná nekem a szelet...csak nincs valami lovagod a toronyban, hogy ennyire ellenkezel hmmm? Á, tudod, hogy csak élcelődöm. Add át üdvözletem a családnak rendben? És vigyázz magadra!

Egyszerre léptek zajára leszek figyelmes megint. Lélekben már felkészülök rá, hogy megint csak néhány földművest pillantok meg, így csupán fél szemmel kukucskálok ki Andrasté papírra vetett szavai mögül, ám most végre Alora az, akit megpillanthatok közeledni. Gyorsan visszagyömöszölöm a könyvem a csomagjaim közé, és lelkesen ugrom le a szekérről, hogy pár hosszú lépéssel teremjek előtte, és izgatottan kérdezzem:
-Nos? Sikerült megtalálnod? Mond, hogy igen!
Vissza az elejére Go down
Alora Norwood
1. Szint
1. Szint
Alora Norwood


Hozzászólások száma : 19
Join date : 2013. Aug. 20.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeCsüt. Szept. 12, 2013 9:17 pm

Bella szavaira gyorsan megrázom a fejem és rávillantok egy segélykérő tekintetet, hogy legalább ő ne cukkoljon már ezzel.
- Nem, nincs! – vágom rá azonnal és ebben aztán tényleg igazat mondok, csak, hogy tudom én jól, hogy ebben a korban a legtöbb lánynak már bekötötték a fejét a faluban, én meg még semmilyen tapasztalattal nem rendelkeztem a téren és ez most nem volt jó érzés. Persze én mágus vagyok! Áááá, de akkor is!
- Vigyázz magadra te is Bella és átadom az üdvözletedet feltétlenül. – búcsúztam el tőle, de szavai hatására, azért még lopva vetettem egy pillantást a barátságos elfre.

Mikor meglátom a szekeret már felkészülök rá, hogy Morty biztosan nem lesz boldog a hírek hallatán, de hát tudomásul kell vennie, hogy senki nem várja ölbe tett kézzel, hogy jöjjön érte egy templár, főleg nem egy menekülő mágus
- Hááát….járt ott egy lány, akire illik a leírásod, de mióta rátörted az ajtót, nem látták. Nem tért ide vissza, sőt……egy …..egy segítőkész elf azt állította, hogy látta Denerim felé menni. – válaszoltam gyorsan és máris a jó hírt is hozzá tettem, hogy valamivel elvegyem a kudarc élét. – Mondjuk az igaz, hogy ez lenne logikus, de…….de……nem tudom! – tártam szét a karom. – Most mihez kezdesz?

Vissza az elejére Go down
Mortimer Sighard
1. Szint
1. Szint
Mortimer Sighard


Hozzászólások száma : 48
Join date : 2013. Jun. 27.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeCsüt. Szept. 12, 2013 9:40 pm

Ahogy hallgatom a beszámolóját, egyre jobban elkomorodom. Nem tudom miért, de reménykedtem benne, hogy azóta visszatért a lány, mert logikusnak gondolta, hogy itt keresnénk utoljára, de ezek szerint nem jött be a számításom, ráadásul Alora-nak sem árult el többet a fogadós, mint nekem egy héttel ezelőtt. Annyira elszomorít, hogy nem jutottunk semmire, hogy fel sem tűnik, mennyire hebeg s habog valamiért, arra pedig, hogy Denerim felé ment a lány állítólag eleinte csak legyintek.
-Egy hét alatt el is juthatott oda. Akkor már lehet hajóra is szállt, és ha van egy kis esze, még a tél beállta előtt eljut Tevinter-be, hogy ott tanulja ki a vérmágia legpraktikusabb formáit.
Undorodva köpök magam mellé. Ha van olyan ország, amit utálok, az Tevinter, a fekete Főlelkészével, és Magisztrátusával együtt.
-Hogy mihez kezdek...nem tudom...várjunk csak! Ki volt ez a segítőkész el? És honnan tudta, merre ment a lány!
Egyszerre visszatér a szín az arcomba, és úgy húzom ki magam, mintha egy nagyon mély, nagyon morózus álomból tértem volna vissza a napsütésre.
-Talán elvezethet minket hozzá! Általában elég jó nyomolvasók nem igaz?Mit gondolsz, rá tudnám venni, hogy segítsen?
Közben a hátunk mögött egy apróbb termetű sólyom száll fel a magasba, és kezd körözni az égen. Furcsa hely ez ahhoz, hogy prédára vadásszon, de ki tudja, hátha akad pár pocok a falu szélén.
Vissza az elejére Go down
Alora Norwood
1. Szint
1. Szint
Alora Norwood


Hozzászólások száma : 19
Join date : 2013. Aug. 20.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeCsüt. Szept. 12, 2013 10:01 pm

Látom rajta, hogy jól sejtettem, nem fog örülni a hírnek, hiszen elkomorodó képét elnézve nem erre számított.
- Hát Gavin is ezt erősítgette. – bólogattam nem nagy meggyőződéssel, mert még mindig nem voltam meggyőződve róla, hogy tényleg így történhetett. Talán valami ösztönös megérzés volt részemről, de annyi tapasztalatom már volt, hogy egy mágus nem mindig gondolkodik úgy, ahogy elvárják tőle.
- Nem mindenki akar vérmágus lenne, aki nem szeretne a Toronyban élni! – mondom neki szelíd hangon, mikor látom mennyire kiborul. – Csak van aki nem szeretné felügyelettel leélni az életét. Ne ítéld el, csak azért mert elmenekült előled! Elvégre meg is ölhetett volna és most senki nem tudna róla. – hívtam fel a figyelmét erre a nem elhanyagolható tényre.
Aztán egészen meglepődök, mikor rákérdez az elfre, hiszen azt hittem meg sem hallotta, amit mondtam róla.
- Mert találkozott vele az úton, onnan. – válaszoltam türelmesen, ahogy egyre izgatottabban kérdez. – Háááát…., hogy te rá tudod-e venni, azt nem tudom, a kocsmában biztos megtalálod. – bizonytalankodtam és mutattam arra, amerről jöttem.
Nekem nem tűnt fel annyira a madár, nem ismerem őket annyira, nekem egyik olyan, mint a másik.
- De, ha igazatok van és lehet, hogy már el is hajózott, akkor minek rohansz utána? Ennyire szíven ütött a kis varázslata? – mosolyodtam el, de volt egy kis értetlenség a hangomban.

Vissza az elejére Go down
Mortimer Sighard
1. Szint
1. Szint
Mortimer Sighard


Hozzászólások száma : 48
Join date : 2013. Jun. 27.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimeCsüt. Szept. 12, 2013 10:40 pm

-Szeretném azt hinni, hogy előbb utóbb csak feltűnt volna a holttestem valakinek a szobájában, és azok után elég nagy bajba került volna a leányzó - jegyzem meg komoran. - Mellesleg, ha eljut Tevinter-be, vérmágus lesz belőle az tuti. Abban az országban elég másképpen állnak a dolgokhoz mint itt...
Aztán kiderül, hogy nem valami közeli ismerősről van szó, de nekem ez is megfelel teljesen. Ha egyszer már beszéltek, lehet megbízik benne, és akkor!
-Nem ütött szíven! Csak nem szeretném, ha egy kezdő mágus, minden képzés nélkül rohangálna a világban. Az a dolgom, hogy az ilyesmit megakadályozzam nem igaz? No, nemsokára jövök, addig csinálj amit akarsz.
Ezzel el is rongyolok, a taverna felé. Érkezésemre Bella diszkréten megforgatja a szemeim, jelezve, hogy felismert, a kérdésre viszont, hogy hova lett az elf, nem tud felelni. Emlékezni emlékszik még rá, de mintha felszívódott volna a vendége. Természetesen átkutatom az egész fogadót utána, de hiába. Órákkal később térek csak vissza a szekérhez, és megadóan pattanok fel rá. Ha Alora is itt van, útnak is indulunk, ha nincs, azért még megvárom, hogy visszatérjen.
~Nos...legalább Lyriumból sikerült felpakolni, ha már itt jártam.~
-Remélem a családlátogatás legalább jól sikerült...ez a mágus elszelelt az tuti...

//Köszi a játékot Smile //
Vissza az elejére Go down
Alora Norwood
1. Szint
1. Szint
Alora Norwood


Hozzászólások száma : 19
Join date : 2013. Aug. 20.

Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitimePént. Szept. 13, 2013 12:47 am

- Persze, ha megjegyezte volna valaki, hogy ki volt és hogy nézett ki. De nem mindenhol néznek ferde szemmel a mágusokra és nem mindenhol kedvelik a ……..szóval a katonákat, na. – zárom le gyorsan a mondatot, mert nem akarom elkeseríteni nagyon, meg hát nem is személy szerint értettem.
Morty egészen kedves fiú, nem az a morgós medve, mint a legtöbb templár, aki mindig gyanakodva néz ránk, mintha a következő pillanatban Förtelemként akarnánk elharapni a torkukat.
Végül nem vitatkozom vele, hogy a lányból vérmágus lesz-e vagy sem, hiszen ezt csak a Teremtő láthatja csak előre és amúgy sem vagyok jövőbe látó.
Az elf segítőkézsége azonban annyira felcsigázta, hogy máris indult, hogy kifaggassa és rávegye arra, hogy vele tartson felkutatni a máguslányt, de ezt már rábíztam, hogy hogyan teszi, én meg örömmel indultam vissza a házak felé, hogy végre meglátogassam a szüleimet és nyughatatlan öcsémet. Nagyon meglepődtek, hogy a megbeszélt látogatási időn kívül toppantam be, de boldogok voltak, én meg igyekeztem kihasználni az alkalmat és jól megtömni magam házi pogácsával, meg a lelkére beszélni Dean-nek, hogy még bírja ki egy kicsit.
Aztán még csomagolta egy pár süteményt Mortimer-nek is és sietve elbúcsúztam, majd visszatértem a kocsihoz, ahol már várt a lovag. És bár nem sikerült meglelnie az elfet, de úgy láttam közben már túltette magát a kudarcon nagyjából.
- Igen, nagyon jól sikerült. – bólintottam és a kezébe nyomtam a kis batyut. – Ezt édesanyám küldi. Finom pogácsa az útra. Még langyos.
Aztán felszálltam a szekérre és jókedvűen dúdolva néztem a mellettünk elhaladó tájat, míg visszaértünk a Toronyba.

//Én is köszönöm, nagyon tetszett Smile//

Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





Bella tavernája - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Bella tavernája   Bella tavernája - Page 2 Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Bella tavernája
Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Ferelden :: Redcliffe-
Ugrás: