Aldwin Snowdon

Név: Aldwin Snowdon ( a Fehér Sólyom)
Kor: 28
Faj: Ember
Születési hely: Falconnest ( családomnak kastélya, ami Redcliffetől Délnyugatra található, nagyjából 30 mérföldre )
Kaszt: Harcos
Vérvonal:
- Aemon Snowdon (édesapa)
- Priscilla Wynn (édesanya)
- Roger Snowdon (báty)
- Ailith Snowdon (húg)

Kinézet: Jellegzetes arcom van, ezért gyakran fel szoktak ismerni azok, akik már találkoztak velem egyszer. A hölgyektől visszahallottam már, hogy jóképű férfinak számítok. Szemeim tengerkék színűek, hajam színe sötétbarna, félhosszú fazonra van meghagyva, s arcomat gyakorta fedi borosta. Izmos vagyok, de csak amennyire a bajvívás megköveteli, a csatában inkább a fürgeségemre szeretek támaszkodni, mintsem a nyers erőmre. Páncélom már kopottas kissé, ugyanis nem mindig akad pénzem annak megjavíttatására. Magasnak számítok.

Jellem: Segítőkész vagyok, nem állnak tőlem távol a lovagi erények. Alkalomadtán megvédem a gyengébbeket, ösztönösen kötelességemnek érzem, hogy segítsek a bajbajutottakon. Rengeteget töprengek, leginkább kilétemen, ugyanis életemből csupán három évre visszamenőleg emlékszem. Megfelelő társaság híján csöndes ember vagyok, ám, amennyiben valakinek megnyílok, azzal hosszú órákig is képes vagyok beszédbe elegyedni. Kedvelem az italt, pityókás állapotban imádok dalokat zengeni, táncolni. Helyt állok a harcban, és nem hagyom hátra a bajtársaimat.

Felszerelés: A páncélom, amiben leggyakrabban találkozni lehet velem. Egy sisak, amelyet fémből kovácsolt szárnyak díszítenek, valamint a kardom, s a pajzsom, melyen ott díszeleg egy címer, méghozzá a kék alapon fekvő fehér sólyom. Egy tőrt is tarok magamnál, a jobb csizmám szárába rejtve.


Előtörténet:

A Snowdon-ház egyike a nemes családoknak, amelyek Fereldenben élnek. Nem a legrégebbi házak közé tartozik, s nem is a leggazdagabbak, leghírhedtebbek közé, ám tagjai közül kerültek ki olyan emberek, akik elismertté tették. Keletkezése egy histórián alapszik, miszerint az alapítóatya, név szerint Dwight Snowdon , egy csapat telepessel a Dérhát Hegység lábainál próbált szerencsét. Dwight végig egy sólyom útját követte, ami fölöttük cikázott az égen, amíg el nem értek egy olyan helyre, ahol felípthették lakhelyüket. Így keletkezett a Falconnest nevű kastély, valamint a lábainál elterülő falucska. Az itt élők, kissé elszigetelődtek az évek során a külvilágtól, messzi tájakon tán nem is hallottam még felőlük. A nemesi címerre is rákerült a megmentő madár. A Snowdon-ház többnyire kimaradt az országot irányító politikából, de háborúban mindig a király oldalán küzdöttek. A család történelmében egyetlen egy Szürke Kamarás volt. Jelenleg Roger Snowdon az, aki irányítja Falconnestet.


Aemon Snowdon és Priscilla Wynn gyermekeként láttam meg a napvilágot, egy téli éjjelen, huszonnyolc évvel ezelőtt, Falconnest egyik rideg termében. Másodszülött voltam, Roger bátyám két évvel idősebbnek számított nálam. Az életem nem volt nehéz, hála nemesi származásomnak, a gyermekkorom viszonylag gondtalanul telt el. Szerettem a családomat, különösen édesanyámat, aki mindig vigyázott rám, megóvott a bajoktól. Igazán odaadó nőszemély volt, s a szolgálóinkkal is mindig emberhez méltóan bánt, senki nem panaszkodhatott volna rá sosem. Atyám egy szelíd, igazságos férfi volt, ügyes kézzel irányította uradalmunkat. Ő tanított meg rengeteg dologra az életemben, mint ahogyan a kardforgatásra is. Harcost akartak belőlünk nevelni a bátyámmal, így sokszor kellett együtt gyakorolnunk. Roger előnyben volt, hiszen kora miatt fejlettebb testalkattal rendelkezett, valamint okosabbnak is számított nálam, mivel még csak egy tudatlan kiskölyök voltam. Amikor veszítettem ellene, mert akkoriban az gyakran megesett, mindig kinevetett, és annyit mondott:
- Bolond vagy öcsém, ha azt képzeled, hogy le tudsz engem győzni!
Ilyenkor én mindig duzzogtam, vagy bömbölni kezdtem, csupán jó anyám tudott vigaszt nyújtani számomra, Rogerhez pedig utána nem szóltam egész nap. Persze,ő el volt ragadtatva saját tudományától, és ügyet sem vetett olykor énrám. Rengeteg mindenben különböztünk egymástól, habár mindkettőnk szívében a büszkeség tüze égett, származásunk miatt. Ám, ez büszkeség is eltérő tulajdonságokat vont maga után. Roger szigorú lett az alattvalóinkkal, gyakorta kellett őt megfékezni atyánknak, különben komoly büntetéseket szabott volna ki az emberekre apró hibákért is. Tanúja voltam, amikor egyszer le akarta csapni az egyik cselédlány kezét, amiért az elfelejtett feltörölni egy foltot a szobája padlóján.
- Mégis mit képzeltél fiam, teljesen el ment az eszed?- mordult rá édesapánk, amikor tudomást szerzett az esetről.
- Miért? Ő csak egy szolga, a tulajdonunk, azt teszi, amit mondunk neki. Különben sem teljesítette jól a feladatát, az ilyenért büntetést érdemel a szuka!- rivallt rá Roger is nevelőatyánkra, aki kitüntette őt ezért egy pofonnal. Sosem ütött meg azelőtt egyikünket sem. Értetlenül álltam az eset előtt, viszont Aemon Snowdon-on nem dühöt éreztem, hanem valami mást. Talán csalódottságot, amiért idősebb fia szörnyetegként viselkedett.
- Nem, Roger. Ő egy ember. Az emberek hibáznak. Mikor tanulsz meg végre túllépni ezen a felsőbbrendűségérzeten? Megmérgezi a lelkedet fiam…
De Roger nem szólt semmit, csak hátat fordított, azután könnyektől eltelt szemmel, valamint az ütéstől pirosló arccal indult meg a kijárat felé, ami előtt ott álltam.
- Te meg mit bámulsz?- kérdezte tőlem remegő hangon, ezt követően vállával odébb lökött az útjából.
- Atyám…- szólatam meg halkan, bizonytalanul, miközben a férfi, akire felnéztem, csupán visszaült a székébe, és arcát a tenyereibe temette. Az idő gyorsan telt, s közben megszületett Ailith húgom, aki egy igazán szeretni való teremtés volt. Sokban hasonlított édesanyámra, viszont nála sokkal elevenebb jellemmel rendelkezett. Rengeteget játszottam vele, amikor még csöppség volt, habár ő öt, én pedig már tizenhét éves voltam.
- Aldwin!- szólított meg bársonyos hangjával.
- Tessék Ailith?- kérdeztem vissza, miközben lehajoltam hozzá. Némi szomorúságot véltem felfedezni tündéri arcocskáján.
- Nyomja valami a szívedet? Nekem elmondhatod, én a bátyád vagyok.- biztattam.
- Roger miért nem játszik velem soha? Nem szeret?
- Tudod… Ő már nagy lett, és hát… Sok feladata van. Nem azért, mert nem szeret téged. De majd beszélek a fejével, rendben?- mosolyogtam rá a kislányra, aki vidáman bólogatott felém. Sajnos, akárhányszor próbáltam meggyőzni Rogert, ő mindig kitalált valami kifogást. Egyre inkább elmerült saját ügyeiben, kezdett megfeledkezni a családjáról. Nem lehettem rá hatással, ugyanis fiatalabb voltam nála, s mindig ezt vágta a fejemhez, amikor megpróbáltam visszacsalogatni a családi fészek örömeihez. Viszont, a tétlenkedést én sem engedhettem meg magamnak, katonává kellett válnom, harcossá, én pedig azzá is lettem. Falconnestben már nem akadt olyan ember, akivel ne tudtam volna felvenni ah arcot. Kedveltem az erőpróbákat, de a dicsőség sosem szállt a fejembe. Béke honolt, ám nem tartott sokáig. Az éjfattyak rászabadultak a világra, a hír pestisként terjedt, a király pedig hadba szólította az embereket, hogy megakadályozzák a veszedelmet. Cailen király jó ember volt, viszont ifjú is egyben. Minden esetre, Falconnest katonái elindultak, mert a családunk a leghűségesebbek közé tartozott. A zászlók lobogtak az égen, ahogyan az emberek meneteltek Ostagar felé. A Snowdon-ház odaért, és csatlakoztunk Loghain embereihez, csakhogy ő galád módon hátrahagyta a királyt, így nem részesültünk a csatában. Atyámat hazaküldte, maroknyi seregével együtt. Tudtuk, ez lényegében árulás, ám túl kevesen lettünk volna megfékezni Loghaint. Visszatérve Falconnestbe, Aemon Snowdon magához hívatta két fiúgyermekét, Rogert és jómagamat.
- Véleményem szerint, támogassuk Loghaint. Egyértelmű, hogy király lesz belőle, és nála van a hadsereg legnagyobb része. Cailen ostoba volt, amiért ilyen felkészületlenül vetette bele magát a harcba. Most már halott, meg is érdemli.- mondta Roger, viszont beszédének minden egyes mondata sértette a fülemet.
- Hogy mondhatsz ilyet bátyám? Megnyerhettük volna a harcot, ha minden emberünket bevetették volna. Teljesen egyértelmű, ez árulás! A Snowdon-ház felesküdött a királyra, a törvényes királyra, nem pedig egy alávaló trónbitorlóra. Loghain nem válhat uralkodóvá! Csatlakoznunk kell Eamun Gurrein-hez és Teagan Guerrin-hez! Vérvonal szerint ők állnak a legközelebb a kiráyli családhoz. Ezt diktálja a becsület.
- A becsületed a sírba vinné az egész családunkat öcsém! Szereinted Redcliffe erőivel az oldalunkon győzelmet arathatnánk akár Loghain ellen, akár az éjfattyak ellen?- szólalt fel ismét idősebb fivér, s vitánkat apánk szakította félbe, ahogyan öklével az asztalra sújtott.
- Elég ebből!!! Aldwinnek igaza van. A szokásaink megkívánják, hogy saját érdekeink elé helyezzük a hűségünket. Soha, egy Snowdon sem szegte meg az esküjét, nem mi fogjuk elkezdeni. Ha pedig eljött számunkra a vég, akkor bátran nézünk vele szembe. Roger! Küldj követet Redcliffebe!- adta ki az utasítást famíliánk feje.
- Legyen hát! De meglátjátok, a pokolba taszítotok bennünket!- viharzott ki a teremből a testvérem. A követünk sosem tért vissza… Minden elveszni látszott, ameddig fel nem bukkant egy hős, Aedan Cousland, aki összegyűjtötte a vidék népeinek seregét. Végül, az utolsó nagy csatában, Denerimnél, Falconnest csapatai is harcba vonultak, de Roger nélkül, mert ő otthon maradt őrizni a kastélyunkat. Győzedelmeskedtünk. A küzdelem után nem leltem apámat, ezért kétségbeesetten kutattam utána a csatamezőn, még végül rábukkantam. Éppen, hogy életben volt még.
- Fiam…
- Atyám! Nyugodj meg, megtaláltalak, így már minden rendben lesz! Meggyógyítanak téged!
- Nem… Túl… Már túl késő. Figyelj rám! Meg kell ígérned valamit nekem… Neked kell uralkodnod Falconnestben a bátyád helyett. Téged nevezlek ki örökösömnek… Esküdj!
- Esküszöm apám! Nem hagylak cserben téged.
- Légy jó ember… fiam…
Ezek után örökre elhallgatott. Fájt a halála, úgy érzetem, túlságosan korán távozott az élők sorából. Én viszont ígéretet tettem neki, s úgy döntöttem, fel fogok nőni a feladatomhoz. Levelet küldtem haza, melyben leírtam Aemon Snowdon utolsó akaratát fivéremnek, valamint tájékoztattam, miszerint hamarosan hazatérek, amint segédkeztem embereimmel a főváros újjáépítésében. Hetekkel később el is indultam kíséretemmel, habár az út hosszúnak bizonyult. Már fél úton jártunk, amikor szembe jött velünk az úton egy csapat katona, csakhogy a mi címerünket hordozták.
- Aldwin Snowdon uram?- érdeklődött a vezetőjük.
- Igen, az volnék. Mit kerestek ti itt?- kérdeztem vissza, mire a férfi elővett egy nyílpuskát, amit felém szegezett.
- Roger urunk üdvözletét küldi.- miután kimondta a mondata utolsó szavát, kilőtte a vesszőt, ami egyenesen a vállamba fúródott. A kíséretemet elkezdték lemészárolni, a lovam szintén nyilat kapott, ezért megvadulva rontott be velem az erdőbe. Eszméletemnél voltam, ameddig egy hatalmas ágba be nem vertem a fejem, s le nem zuhantam a hátasomról. Amikor felébredtem, semmire nem emlékeztem. Egy szegény földműves család birtokán találtam magam, akik ápolták sebeimet. Fogalmam sem volt róla, hogy ki vagyok, vagy miként kerültem hozzájuk. Elmondták, hogy a fiuk talált rám az erdőben, vadászat közben. Mikor új erőre kaptam, Denerim irányába mentem, ahol még a mai napig a szegény negyedekben éldegélek a kardomból. Kutatom az emlékeimet, a kilétemet, egyelőre sikertelenül. Akik ismernek, a pajzsomon lévő címer miatt csak úgy szólítanak: a Fehér Sólyom.

Szakértelmek: kardforgatás

Varázslatok: -

// Remélem, hogy nem probléma, amiért leírtam életem sztoriját úgy, mintha emlékeznék rá, holott elvileg már/még nem emlékszek. //

Nagyon szépen köszönöm!