Név: Eryneth Naerdes - Feline
Kor: 23
Faj: Elf
Születési hely: Anderfels
Kaszt: Mágus - Alakváltó
Vérvonal: Nem emlékszem a szüleimre, testvérem pedig nem volt.
Kinézet: Az átlag elfek közül nem tűnne ki annyira: nagyjából olyan magas mint ők, talán egy picit magasabb náluk. Vékony és karcsú, ám korántsem annyira törékeny, mint amilyennek elsőre látszik. Szemei pedig fehérek, bár bizonyos hangulatnál már-már inkább kéknek mondható. Ez főleg fokozott érzelmi állapotokban van (erős kíváncsiság, harag, vadászösztön feléledése) és amikor neki áll átváltozni. Már a bőrpáncél és a láncing utal arra, hogy nem félti testét, s valóban így van: egy-két apróbb heg van rajta, melyeket harcokban szerzett, de ezek nem feltűnőek, s igen apróak. Izmosnak mondható, habár ez alig látszik nőies vonásai alatt. Tartása nemes, mozgása könnyed, kecses és légies. Már ha emberi formában van!
Azonban alakot tud váltani, s másik alakja egy pettyes párduc. Testhossza ekkor majdnem két méter, súlya pedig 50 és 60 kilogramm között mozog. Színezete évszaktól függ. Ha az erdőt hó lepi, akkor bundája inkább fehér-ezüstös alapon fekete és barna pöttyös, hogy bele tudjon olvadni a tájba. A
téli bundája vastagabb, mint a
nyári, amely sárgás, narancsos-barna alapon fekete-barna pöttyös. Mind a két bundájában megegyezik a nagysága, habár télen a szőrének vastagsága miatt tűnhet nagyobbnak, mint a nyári alakjában.
Jellem: Nagyon határozott, még is visszafogott nő. A háttérben marad, s csak akkor szólal meg, ha azt úgy látja jónak. Nem épp a kedvesebb elfek közé tartozik, de ez főleg üldözött előéletének köszönhető, nem igazán bízik meg másokban, vagy ha éppen ezt meg is teszi, akkor annak a személynek mély benyomást kellett tennie rá. Alapvetően tiszteli ellenfeleit -legyen az elf, törp, ember vagy akár kunari-, még akkor is ha nem érdemlik meg az effajta harcot, bánásmódot. Ő a precizitás és a maximalizmus híve. Szereti rendesen elvégezni a dolgát, s ha bele fogott valamibe, akkor nem szívesen hagyja abba, félbe. Azonban egy kicsit harcban is áll magával, ha csalódnia kell hevessége miatt, gyakran morcos. Kicsit állatiasnak, brutálisnak mondható, de ez főleg állati ösztönei miatt van, ami igazából több van, mint "emberi". Azért próbálja magát normalizálni, s ezeket az ösztönöket jó dolgokra használni.
Felszerelés: A szokásos, alapfelszereléseken kívül (a magán hordott
ruhán kívül, amihez van, hogy jobb vállára
vértet vesz fel) van egy
maszkja, vadászkürtje, és egy
kardja. Másra nincs is szüksége.
Előtörténet: Egy elf klánban születtem a messzi Anderfelsben. Népem egyaránt uralta az erdőket és az éjfattyak által kipusztított sivatagos területeket. Már kiskoromban elkezdtem tanulni a kard harcművészetét, s nagyon fogékony is voltam erre. Megtanultam, hogyan éljem túl egyedül a sivatagot, annak viharait, tűző napját és erősödő szomját.. Hogyan vadásszak az erdőben, miként fedjem, vagy ne hagyjak egyáltalán nyomokat.. S aztán egy nap minden sokkal könnyebbé vált. Akkor változtam át először... A klánom szeme láttára. Félelmetes, még is borzasztóan jó érzés volt. Mintha eddig csukott szemmel éltem volna, s most nyitnám csak ki. A szagok, a hangok, amit látok.. Minden felerősödött, minden kitisztult. A vadászat innentől játék lett, ahogyan a túlélés is.
Megpróbáltak harcra nevelni ebben az alakban is, azonban... nem lett jó vége. Álltai ösztöneim a "játékok" alatt is annyira magával tudtak ragadni, hogy akaratomon kívül is megsértettem, megsebesítettem társaimat, barátaimat, családomat. Végül úgy döntöttem, nem játszom az életükkel... Útnak indultam, messze földre, Fereldenbe.
Az utat koránt sem siettem el.. Sőt, ami azt illeti, majdnem bebarangoltam mindent. Persze mindent párduc alakban, mert olyan könnyűvé tett mindent.. Szinte már el is felejtettem, hogyan kell elf módjára élni, enni, beszélni... Persze ezt egy idő után észrevettem. És azt is, hogyha egy falu közelébe megyek, félnek tőlem. De nem csodálom. Egyszer hosszabb ideig telepedtem meg Fereldenben egy helyen, egy falu közelében. Sok farkas is élt arra. Egyszer megtámadták a falut. A kíváncsiságom a háztetőkre csalt, figyeltem. Amikor pedig hárman körbe vettek egy embert, közbe kellett lépnem. Mellé ugrottam, s megvédtem. Persze tőlem is félt, bömbölésem, lecsapó hatalmas mancsom, nagy és hegyes fogaim megrettentették, ám ezek a farkasokat támadták, nem őt. Mikor elüldöztem a három farkast, ránéztem a földön fekvő, ziláló férfire. Egy pillanatig tartottam a szemkontaktust, majd nyugodtan elindultam vissza az erdőbe. Ekkor kezdtek hírek szállni rólam.. Úgy hívtak, Feline. A védelmezőjüknek gondoltak, s végül is részben az is voltam. Próbáltam védeni őket, de egy idő után már nem kellett.. Szóval tovább álltam, s nyomomban híremmel járom tovább Fereldent.
Szakértelmek: Kardforgatás
Varázslatok:
- Párduc alak
Vas. Szept. 08, 2013 2:56 am
