Moreen Dalan
1. Szint
Hozzászólások száma : 9
Join date : 2013. Aug. 26.
 | Tárgy: Moreen Dalan  Hétf. Aug. 26, 2013 1:22 am | |
| Név: Moreen Dalan
Kor: 26
Faj: Törp
Születési hely: Orzammar
Vérvonal: Durlen Dalan – apa
Galna Dalan - anya
Kinézet: A törpök között teljesen átlagos méretű és alkatú. Derékig érő haja tűzvörös, és nagyon dús, így az egyszerűség kedvéért leginkább copfba vagy kontyba tűzve hordja. Egyébként egyszerűen szokott öltözni: ing, szoknya, bőrcipő, munka közben pedig a köténye. Nem éppen a kinézetéhez tartozik, de mindenképpen a megjelenéséhez, hogy a munkájából adódóan akárhogy suvickolja magát, mindig egy enyhe, de igen jellegzetes illatfelhő követi, egészen pontosan a frissen sült kenyér, olvasztott vaj és égetett cukor.
Jellem: Kimondottan magánakvaló típus, nem szereti, ha túl sokan vannak körülötte. Éppen ezért szereti a munkáját, mert ott elbújhat hátul a konyhában, a kemencék között, ahol senki sem zavarja. Ha mégis elkerülhetetlen, hogy kimerészkedjen a többiek közé, ahol esetleg három-négy személynél akár többen is lehetnek, nemigen lehet hallani a szavát, csak nagy ritkán. Nem éppen az a domináns alkat, de mindig felismeri azokat, és feltétel nélkül engedelmeskedik nekik, ahogy megszokta. Neki így természetes. Alapjában véve törvénytisztelő, akinek egyáltalán nem áll szándékában másoknak ártani, de apja bőven megkérdőjelezhető nevelése az erkölcsről olyan képet alakított ki benne a jóról és a rosszról, ami… nos, ő úgy tanulta, hogy mindig alkuképes.
Felszerelés: Egy bőr válltáska, amiben a köténye és egy cukrászkönyv mindig található, de attól függően, hogy éppen hova tart, még pakolhat bele egyebeket is (hosszabb útnál valami ennivalót, köpenyt stb.).
Előtörténet: Azt hiszem, mindent összevetve kimondottan szerencsés vagyok. Születhettem volna a Porvárosba is, és akkor, gondolom, nem is kellene magyaráznom, hogy miért van pocsék életem számkivetettként, aki kevesebbet ér, mint egy kivert kutya, és így még annyira sem vennének emberszámba, annak ellenére, hogy csak egyik napot akarnám túlélni a másik után kilátástalan nyomorban és mocsokban. Esetleg a Gyémánt Negyedbe, ahol mindenem meglehetne, de őszintén, sosem vágytam a királyi pompára. Ahhoz vagy a királyi családhoz kéne tartozni, vagy valami más nemesi családba, akinek minden egyes mozdulatát árgus szemekkel figyelik, semmit sem tehetnek anélkül, hogy a fél világ ne értesülne róla, miközben folyamatosan kritizálják őket, még akkor is, ha magánéleti ügyekről van szó, amihez ugyan kinek van köze, rajtuk kívül? Arról nem is beszélve, hogy nem egy merénylet áldozata lett olyan intrikák és cselszövések miatt, amikkel a hozzám hasonló köznép soha nem találkozik.
Nem, nem, jó itt nekem, ahol vagyok. A pékségünk, amiben, mint családi vállalkozásban, mindhárman részt veszünk, aprócska, de azért megy a szekér. Én hátul készítem a kenyeret és a süteményeket, anyám elől, az üzletben foglalkozik a vásárlókkal, apám pedig intézi a többit (pénzügy, beszerzés stb.). De azért semmit nem bíznak a véletlenre.
Amikor még Jarvia tartotta a markában majdhogynem az egész orzammari alvilágot, apám neki és a bandájának csempészett elsősorban mérgeket és különböző különös hatású növényeket a mágusaiknak, akik ki tudja, milyen bájitalokat kotyvasztottak belőlük. Ezeket könnyen tudtuk tárolni, hiszen bárki rákérdezett, csak annyit kellett mondanunk, hogy ízesítők a süteményekhez. Jarvia és a kartell halálával kissé megcsappant a kereslet ezekre, de apám hamar talált új megrendelőket az újonnan feltörekvő, lehullt babérokra vágyó bűnözőkben.
Nekem kezdetben csak annyi volt a dolgom, hogy felügyeljem az üvegcséket és kis tasakokat, hogy a két kisegítő legény biztosan ne használják fel, de aztán már segíthettem másban is. Számtalan fiolát, tasakot, de akár pénzt is sütöttem bele a tésztákba, hogy anyám aztán a megfelelő személyeknek adja el odafent az üzletben, de nagyon sokat én magam vittem el a megrendelőknek, hogy aztán elhagyatott helyeken dugjam el, ahol ők később felvették, esetleg út közben elejtettem, ha észrevettem, hogy mögöttem vannak. A hálózatunk pedig nőtt-növekedett, és hamarosan nem csupán törpök tartottak igényt a szolgálatainkra. Így aztán idővel keresztül-kasul bejárhattam Fereldent, mert bár apám nem kimondottan örült, hogy annyit bóklászom odafent, éppen ezért igyekezett elérni, hogy erre minél ritkábban kerüljön sor, azért még mindig üzletember volt, úgyhogy ezt is szem előtt kellett tartania.
Az első megbízásnál még csak tíz éves voltam, de a szüleim úgy vélték, ezt egy családként kell végeznünk, mert csak egymásban bízhatunk. Nem kimondottan volt az ínyemre, hiszen engem mindig is a törvény és a szabályok betartására és tiszteletére neveltek. Viszont ugyanez volt a helyzet a szüleimmel, főleg az apámmal, aki, ugye, a családfő, így nehéz dilemma elé állítottak. De persze Durlen Dalan ezüstnyelvét sosem kellett félteni.
-Látod azokat a csillogó páncélba öltöztetett harcosokat, kicsim? – mutatott előre egy nap az üzlet ablakán át, amikor már túl régóta tépelődtem azon, hogy vajon helyes-e ebben is szót fogadnom a szüleimnek.
-Igen, uram – feleltem a belém nevelt megszólítást használva.
-Ők a Holtak Légiójához tartoznak, akik arra áldozzák az életüket, hogy a Mélyutakban küzdjenek az éjfattyakkal minden áldott nap. De oda sem születnek a törpék. Még a kiképzés előtt sem árt bizonyítaniuk a rátermettségüket. Mit gondolsz, hogy érik ezt el? Mi segít ebben nekik?
-Nem tudom.
-A bűn. Elkapnak pár gyilkost, és máris ők a hősök. A bűnüldözés megedzi őket és hírnevet, elismerést is szerezhetnek vele. Jarvia legyőzője, de még azok is, akik csak a cinkosait rács mögé, vagy a túlvilágra juttatták, a mai napig Orzammar ünnepelt hősei. A bűnözők folyamatos veszélyt jelentenek minden társadalomban, de nem akkorát, amekkorával még ne lehetne boldogulni. Viszont leköti annyira az uralkodókat annyira, hogy ne legyen idejük egymással háborúzni, ami már sokkal nagyobb veszélyt jelentene. Mert bárki bármit mond, mindegyik faj vérre és harcra szomjazik. Hadd kapják meg. De ne háború képében. Az éjfattyak így is folytonos fenyegetést jelentenek, akinek egy csepp esze van, az tudja, hogy semmi értelme még egymással is háborúzni. Így viszont mindig lesznek közös ellenségek még az éjfattyakon kívül is, ami mindig is hozzásegítette a feleket ahhoz, hogy szövetségre lépjenek egymással vagy éppen megerősítse a már meglévő szövetségeket.
-Na, de…
-Ne vágj a szavamba, ha beszélek!
-Igen, uram. Bocsánat.
-Semmi baj, csak figyelj. Hogy jobban megértsd: ez az üzlet nem lenne elég arra, hogy rendesen megéljünk. Nem feltétlenül kerülnénk a Porvárosba, de nagyon nehezen élnénk meg. Nem akarom látni, ahogy éhezik a családom. Azt akarom, hogy mindenetek meglegyen, és a bűnözőktől se keljen félnünk. Azt akarom, hogy egy napom az én kis Moreenem egy rendes törpéhez mehessen feleségül, ne csak egy koldushoz. Azt akarom, hogy az unokáimnak is meglegyen mindenük és nekik se kelljen semmitől se félniük. Ha akarsz, adakozhatsz is a befolyó pénzből, és hidd el, az, aki már napok óta nem evett, de te megszánod, és adsz neki akár egy aranyat is, nem fogja kérdezni, hogy honnan szerezted, de hálás lesz, hogy végre ehet, vagy orvosságot vehet magának vagy a családjának, ha arra van szüksége.
-De mindig azt mondtátok, hogy a törvényeket be kell tartani, és a bűnözés aljas és gonosz. Azt mondtátok, hogy óvakodjak tőle, mert az nagyon rossz.
-Mert az. De sajnos szükséges is. Mert ez is a gépezet elengedhetetlen része. Lehet, hogy be kell mocskolnunk a kezünket, de jutalom aztán annál nagyobb lesz, ráadásul mindenki részesül belőle. Érted már?
Értettem. És nem volt több kérdésem. A habzsákon át bőven engedtem a csokimasszából a süteményre, hogy eltakarjam kikandikáló méregzöld folyadékkal teli fiolát.
Szakértelmek: Minden, amit egy profi cukrász és pék tudhat, ezen kívül csempészés, méregkeverés, herbalizmus.
A hozzászólást Moreen Dalan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 26, 2013 5:33 am-kor. | |
|
