Psyche O'ralia

Sosem teszem ki a lában holmi unalmas rongyokban, sokat adok a megjelenésre és a minőségre. Ledéren öltözök, de ízlésesen. Kiteszem, amim van, kihangsúlyozom azt, amit egy nőnek feltétlen meg kell mutatnia magából.  Az én esetemben ezek a következők: dús keblek, hosszú combok, formás csípő – ezeken akad meg leginkább az ember tekintete, ha szembe jön velem. Utána néz csak az arcomra, és hasonlóan csábító látványban lehet része. Telt ajkak, finom arcél, hosszú, vörös haj, pajkos, sötét szemek.  Hát nem tökéletes?

Önimádó, arrogáns, lekezelő kis fruska vagyok. Tisztában vagyok ezekkel és egy cseppet sem zavar mások megítélése. Ügyes fortélyokkal és minden erkölcsöt mellőző praktikákkal mindig elérem, amit szeretnék. Nagyszájú vagyok, tudtommal humoros, pimasz és akaratos. Ellenben, ha valakit közel engedek magamhoz, akkor az illető kenyérre tud kenni, egy kedves kislány, hűséges barát, gondoskodó anya leszek mellette. Egy kezemen meg tudom számolni, hány ilyen ember van az életemben…

Egy apró, díszes, de hatékony kis tőr, ami sokszor megmentette már az életemet. A pénzes tarisznyám, egy üvegcse illatos olaj és némi női kencefice és csecsebecse. Előbbi az övembe van rejtve, utóbbiak pedig egy hímzett szütyőben lapulnak, amit ha ellopnának, nagyon zabos lennék. Szóval inkább ne.

Nem hiszem, hogy az életemről ódákat lehetne zengeni, nem éltem át csodás kalandokat és a világot se jártam be. Fogalmam sincs, anyám hol szült a világra, de még csak a nevét sem ismerem. Annyit tudok, hogy egyszerű városi szajha volt, de hogy melyikben, az rejtély számomra is. Eladott egy nemesnek a jó pénz reményében, azonban ezek a finom urak nem éppen az alkuról híresek, így meg kellett elégednie azzal, hogy a csemetéjét etetik, ruháztatják, jó modorra tanítják. Pénzt sosem látott attól a nemestől és én se láttam többé őt. Nem tudom, mi lehet most anyámmal, de nem is érdekel. Szerettem azt az urat, akihez kerültem, sok mindenre megtanított, aminek a mai napig nagy hasznát veszem.
Persze minden csoda csak pár napig tart, ezen úr összetűzésbe került egy szószátyár nemessel, aki párbajra hívta, és ő húzta a rövidebbet. Egyedül maradtam, csak uram oszló hullája volt velem, míg holtteste mellett virrasztottam pár napig, mígnem az éhségtől, szomjúságtól és a zokogástól el nem ájultam. Hálátlan dolog a hűség…
Rossz ötlet volt egy tizenéves lánynak egyedül könnyezni az éjszakában, a hely, ahol felébredtem, teljesen idegen volt számomra. Van, aki nem szeret szajhákért fizetni, így egyszerűen csak begyűjti az utcáról az árva, kóborló kislányokat. Velem is ez történt, visszagondolva ott lebeg a kérdés a fejem felett, hogy ugyan mit vártam?
Senkinek nem kívánom azt az élményt, amit akkor átéltem. Minden lány a hercegről álmodik, aki szerelmes ölelésével megfosztja őt dédelgetett ártatlanságától. Én kaptam egy öregembert, habzó szájat, ráncos, undorító kezet. Sikítottam, zokogtam, hánytam – feleslegesen. Szétzúzták a tündérmesémet. Egy haszna azonban volt az öregnél töltött éveknek: megtanultam leplezni az érzelmeimet. Először faarccal tűrtem a beteges vágyait, majd mosolyt erőltettem magamra, lenyelve az undoromat játszottam el neki, hogy voltaképpen tetszik, amit velem tesz. Eredménye meg is lett, halálakor rám hagyta a vagyonát a bolond.
Ebből indítottam be a karrierem, rájöttem, hogy ezzel a módszerrel még rengeteg pénz ütheti a markomat, de elhatároztam, hogy soha többet nem kényszerít senki az ágyba. Magam választom meg azt, hogy ki érhet hozzám busás összeg ellenében. Nemesnél alább nem is adom, és a jóképűséget is megkövetelem; finnyás vagyok, de ha valaki az ágyamban köt ki, egy kis időre a mennyországban érezheti magát, azt garantálom.
Itt tartok most, takaros kis ház, csinos vagyon, jól menő üzlet. Nincs panaszom az életre, a múltamat elfeledteti velem a jelen. A bordélyház, ahol dolgozom színvonalas, elit, és nem mellesleg a Madame kedvence vagyok, így tulajdonképpen bármit megengedhetek magamnak. Soha nem kívánhatnék jobbat, a szőke herceg meg elmehet a fenébe.