Név: Koslun, a Beresaadtól
Kor: 30
Faj: Kunári.
Születési hely: Par Vollen
Kaszt: Harcos
Vérvonal: A Tamassran nevelt, ahogy a társaimat. Természetesen fel lehet kutatni azt a kunári nőt és férfit, akik
nemzettek, de felesleges. A családomat a harcostársaim alkotják, ők pedig túl sokan vannak, hogy mindnek felsoroljam a nevét.
Kinézet: Úgy nézek ki, ahogy az a fajtámtól elvárt és megszokott. Hajszálpontosan két méter magas vagyok, bőröm bronzszínű, és a kiképzésemnek hála, amit lelkiismeretesen végeztem is hosszú éveken keresztül. Hosszú, fekete hajamat vékony fonatokban hordom. Szemem színe sárga. Szarvam nincs, aminek köszönhetően otthon igen nagy tiszteletnek örvendhettem már azelőtt is, hogy ezt tetteimmel kiérdemeltem volna.
Jellem: Vashedan! Ez tényleg ennyire fontos? A kötelességünkre kell koncentrálnunk, arra, amire kiképeztek minket. Ennek semmi értelme. Harcos vagyok, vagyis harcolnom kell elsősorban az éjfattyakkal és egyéb rémlényekkel, de természetesen, ha evilági személyek érdemlik ki, hogy kardélre hányjam őket, természetesen nem fogok velük sem kivételt tenni.
Felszerelés: Egy kétkezes pallos, amire legalább annyira vigyázok, mint a saját életemre.
Előtörténet: Par Vollen szigetén születtem, a kiképzésem is ott kezdtem meg, de ezek az évek nem múlhattak el tapasztalatszerzés nélkül, így megjártam Seheront, Antivat és Orléziat is. Több mesterem is volt, de mind közül a legemlítésreméltóbb Sten, szintén a Beresaadtól. Talán ő az, akitől a legtöbbet tanultam. Igaz, miután visszatért Fereldenből a Veszedelem után, aminek legyőzésében nem kis szerepe volt, mintha egy kicsit megváltozott volna. Nem nagyon, de apró dolgok mutatták, hogy az ott eltöltött idő nem múlt el nyomtalanul. Az Arishok által rábízott küldetést sikeresen véghezvitte, amivel csak még nagyobb megbecsülést vívott ki magának, mint amit már addig is magának tudhatott, viszont a szakácsok elkezdtek félni tőle, ugyanis tajtékzott a dühtől, amiért egyikük sem tudta a számára megfelelően elkészíteni azt a különös ételt, amivel Fereldenben találkozott, és állítólag süteménynek hívják. Nyilván a különösen magas tápértéke miatt hiányolja, ami elengedhetetlen ereje megőrzéséhez, jobbra nem tudok gondolni. Amikor viszont megkérdeztem, csak legyintett és morgott, hogy én ezt úgysem érthetem.
Sajnálom, hogy a Veszedelem idején nem lehettem ott az események sűrűjében, de a kötelesség máshová szólított, egész pontosan néhány újoncot kellett kiképeznem. Egészen pontosan az Ébredés Tengerére hajóztunk ki, hogy végre ne csupán a biztonságos erdők vadállatai és az országutak középszerű harci képességekkel és felszerelésekkel rendelkező banditái ellen vívott küzdelmekben edződjenek, hanem igazi harcot is lássanak. Öt kalózhajót süllyesztettünk el, és a harminc rám bízott újoncból huszonötöt haza is vittem még a tizenkettedik születésnapjuk előtt. Senki sem vitathatta a sikeremet.
Érdemeim elismeréseképpen azon kevesek közé tartozhatok, akiket az Arishok Fereldenbe küldött, hogy segítsük az országot e vészterhes időkben, ami amellett, hogy az országaink közötti jó kapcsolat fenntartását is elősegítheti, nekünk is értékes tapasztalat.
Indulás előtt Sten a lelkünkre kötötte, hogy azt a bizonyos ,,süteményt” feltétlenül próbáljuk ki, bár engem inkább az emberek érdekelnek, akikről annyi különös történetet hallottam tőle, bár volt köztük egy bizonyos férfi, akiről mindig nagy tisztelettel beszélt, és éktelen haragra gerjedt, ha valaki azt merészelte mondani, basra vashedan. Látnom kell, vajon vannak-e még hozzá hasonlók akár az emberek, akár az elfek, akár a törpök között, bár én már ezt az egyet is alig akartam elhinni.
Parshaara! Maraas imekari! Nem hiszem el, hogy ennyi időt elvesztegettünk erre az értelmetlen locsogásra! Gyerünk előre! Nem hinném, hogy az éjfattyak maguktól visszavonulnának!
Szakértelmek: Harctéri szakértelmem kétségbevonhatatlan, ezen kívül hajózást is tanultam.
Szomb. Aug. 03, 2013 8:11 am
