Melira Sheiren

Név: Melira Sheiren
Kor: 25
Faj: Elf
Születési hely: Denerim
Kaszt: Mágus - Gyógyító mágus
Vérvonal: Árva, szóval nincsenek rokonai.

Kinézet: A sajátjai között teljesen átlagos magasságú és alkatú, ami azt jelenti, hogy vékonyabb egy embernél, és alacsonyabb is náluk (egy nőnek kb. az álláig ér, egy férfinak a válláig/mellkasáig).  Sötétbarna haja valamivel a válla alá ér, és általában kiengedve hordja, mert nincs kedve vesződni vele. Ezért ha kezd is vele valamit, vagy csak néhány tincset fog össze, vagy az egészet egy egyszerű kontyba, esetleg lófarokba. Nem nagyon ad a divatra, ami az öltözékén is meglátszik, mivel nő létére nadrágot hord, tekintve, hogy az a kényelmesebb. Fehér ingét a derekán széles bőr öv tartja össze, ami ugyanolyan anyagú és sötétzöld színű, mint a nadrágja.

Jellem: Leginkább a kiábrándultság és csalódottság jellemző rá, ezért nem éppen az a barátságos fajta. De nincsenek előítéletei, ugyanolyan csípős a modora mindenkivel, bármelyik fajhoz, kaszthoz, ranghoz is tartozzon. Ugyanakkor az erdei elfeket nagyra becsüli, amiért kitörtek az elnyomásból, és képesek megvédeni a szabadságukat. Nehezen barátkozik, leginkább azért, mert nem is akar. Ez az egyik oka, amiért nem csatlakozott az erdei elfekhez. A másik, hogy már egy közösséghez való tartozás is elviselhetetlenül korlátozná a függetlenségét és a szabadságát, amihez foggal-körömmel ragaszkodik. Valószínűleg ehhez köthető nem éppen enyhe klausztrofóbiája (egy ksebb szobától már ideges lesz, de elviseli, ha legalább résnyire kinyithatja az ajtót, de pl. egy cellától már teljesen kikészül). Szarkasztikus, gyakran sértő stílusát nehéz elviselni.

Felszerelés: Egyszerű lucfenyő varázsbotján kívül nem sok mindent szokott magánál tartani, csak a legszükségesebbeket: kulacs, szükség esetén némi élelem, az úton összeszedett gyógynövények, pár fiola és egy bordó köpeny a hűvösebb időkre.

Előtörténet:

Denerimben születtem, az elf negyedben. Rokonaim nincsenek, nem is ismertem őket, mivel meghaltak, mielőtt én születtem volna. Na jó, az anyám a szülésbe halt bele, úgyhogy ő mondjuk, közben. Az oka, hogy a többiek sem maradtak életben igen egyszerű, és elf számára még csak nem is példátlanul  felháborító (ami csak még felháborítóbbá teszi az én szememben). Az apám, egy nemesembernél szolgált. Természetesen nem valami nagy beosztásban, de már az is szép volt, hogy a kastélyában élhetett és rendszeresen ehetett. Ez eléggé a fejébe szállt. Noha úgy értesültem, hogy nem bántak vele jobban, mint bárki mással a fajtánkból, ő mégis úgy érezte, hogy rangban közelebb áll az emberekhez, mint hozzánk. Ez pedig szerinte feljogosította, hogy igényt tartson az anyámra, aki teherbe esett.
Bosszúból a bátyja (a nagybátyám) és az apja (a nagyapám) megölte az apámat, a városi őrség pedig, hogy példát statuáljon, nem csak őket kettejüket akasztotta fel ezért a bűncselekményért, hanem az egész családot, tehát a nagybátyám feleségét és tizenöt éves fiát, a nagymamámat és a nagynénémet, aki szintén terhes volt. Persze nem azért kellett meghalniuk, mert megöltek egy elfet. Az senkit nem érdekelt. Azért végezték ki őket, mert egyrészt fegyvert fogtak, ami, ugye, szigorúan tilos volt, másrészt egy nemesember tulajdonában tettek kárt. Tehát az apám halála lényegében annyi volt nekik, mintha a nagyságos asszony tiaráját emelték volna el. Sokak szerint ez a becstelen tragédia vette el anyám erejét, és ezért halt meg. Őt azért nem végezték ki, mert a barátainak sikerült elrejteniük, de ez csupán pár hónapnyi haladékot jelentett neki. A szülést nem élte túl.  
Remek történet. Tanulságos és szórakoztató, ugye? Miután először hallottam, alig vártam, hogy tovább ünnepeljem a hatodik születésnapomat!
Rokonok híján az Elf Negyedben lévő árvaházban nevelkedtem fel, nem messze a háztól, ahol anyám lakott a haláláig, és amit egy éven belül hentes üzletté alakítottak. Valahogy ezt mindig is hátborzongatóan morbidnak tartottam! Nem mondom, hogy az árvaházban olyan borzasztóan rossz sorom lett volna, a nevelők kimondottan kedvesek voltak, és sokat tanulhattam tőlük. Mégis ahogy egyre idősebb lettem, egyre kisebbnek éreztem a teret magam körül, úgy éreztem, börtönben élek, és alig vártam, hogy végre nagykorú legyek, akkor ugyanis a saját lábamra állhattam volna, hogy éljem a saját életemet.
Mind többször és többször kéredzkedtem el , hogy lássam, hogy élnek a többiek a negyedünkben, és hadd mondjam el, egyáltalán nem voltam elbűvölve tőle. Ami azt illeti, minél inkább felfogtam, milyen sorsot szántak nekünk az emberek, annál inkább börtönben éreztem magam, hiszen minden ott élő elf be volt zárva, ráadásul a törvények sem védtek bennünket. Hát nézzük csak meg, mi történt a családommal. Ráadásul még fegyvert sem foghatunk, azért ugyanis halál büntetés jár. Bezártak minket, mint állatokat a karámba, és akkor jöhetnek minket sértegetni és bántalmazni, amikor csak kedvük szottyan. Mi pedig nem tehetünk mást, mint tűrjük. Sok ilyen esetet láttam, amiről inkább szó se essék, magam sem tudom, hogy tényleg ilyen rémes volt, vagy csak a gyermeki félelmem színezte ki, de nem szívesen gondolok rá.
Aztán tizenkét éves koromban elkerültem a Mágustoronyba. El nem tudom mondani, mennyire boldog voltam. Végre kiszabadulhatok abból a rémes környezetből, ahol az elfek birkaként tűrik, hogy az emberek elnyomják őket, és csak keseregni képesek. Mágusként még talán meg is fognak becsülni, a bennem lévő varázslatok képzésével az erőm is nőni fog, hogy meg tudjam magam védeni. Sok elf is volt ott. Bár egyikőjüket sem ismertem személy szerint, amikor odakerültem, ösztönösen jobban kedveltem őket, mint az embereket, noha ott nem bántott senki, egyenrangúként kezeltek, ami nagyon szokatlan volt a számomra, és bár mindig is erre vágytam, elég bizalmatlanul fogadtam még évek múltán is, hiszen mégiscsak emberek.
Hamarosan azonban rájöttem, hogy igazából csak egy újabb börtönbe kerültem. Hiszen ide is be voltam zárva, a minket figyelő templáriusok pedig úgy néztek ránk, mintha bármikor robbanó bombák lennénk. Nyilván néha okkal, én is tudom, hogy például egy vérmágus vagy egy szellem vagy démon által megszállt személy milyen borzalmakra képes, de hát csak őket kezeljék veszélyként, mi többiek nem érdemeltük ki, hogy lakat alatt, folyamatos gyanakvással övezve kelljen tengődnünk minden egyes nap. Persze itt legalább nem éheztem, de ez legalább annyira mardosott belülről. Soha nem tettem semmi rosszat, amivel ezt érdemelném! Mit csináltam, amiért megint rám kell zárni a vaskos kapukat, hogy ne moccanhassak semerre?
Amikor pedig megtudtam, hogy a mágussá avatásomba akár bele is halhatok, ha a felügyelő templárius úgy ítéli meg, hogy azért nem végeztem még a feladatommal a Fade-ben, mert megszállt egy démon, azonnal megöl, betelt a pohár. Szerencsére ezzel nem voltam egyedül. Óvatos puhatolózással találtam még hét másik mágust, akik velem tartottak. Még így sem volt könnyű megszereznünk a vérmintáinkat, aminek alapján megtalálhattak volna minket, igen csúnyán helyben is kellett hagynunk néhány templáriust, ráadásul a végére egyedül én éltem túl. A legtöbben még a Toronyban estek el, de az egyikük egészen a túlpartig velem maradt. Ott azonban nem bírta tovább, a kapott sérülések végeztek vele, és rövid szenvedés után meghalt. Már semmit sem tehettem érte. Nehéz volt ugyan, de rohantam, ahogy a lábam bírta, vissza se néztem. Napokig meg sem álltam, csak néha pár órára enni, aludni. Nem tudtam, hova tartok, ötletem sem volt, hol lehetnék biztonságban, és jó sok időnek kellett eltelnie, hogy hozzászokjam az üldöztetéshez. 
Azóta bujdokolva kell élnem, és nem tudom, hányan vannak a nyomomban, csak azt, hogy ha megtalálnak, gondolkodás nélkül fognak megölni. De azt tudom, hogy végre szabad vagyok. Nem érdekel, milyen áron, mekkora veszélyben vagyok kénytelen élni, hiszen végre nem vagyok bezárva, a magam ura vagyok, és ezt senki nem veheti el tőlem. Ha bárki megpróbálja, vagy én halok meg, vagy ő. De engem többet nem fognak börtönbe zárni!

Szakértelmek: Ért a különböző főzetek elkészítéséhez

Varázslatok: gyógyítás, villámgömb, szikra, lángcsóva, parázs

Előtörténet elfogadva, jó játékot az oldalon

Mivel kezdő mágus vagy csupán, aki még a tűzkeresztségen sem esett át, 3 kredit-et kapsz kezdőtőkének.

Varázslatok:

1. gyógyítás: Egyszerre csak egy, kisebb sebet gyógyít (koponyatörés stb. már nem megy), tehát sebről sebre haladva lehet csak valakit teljesen meggyógyítani, ha több helyen is megsérült. Betegséget nem gyógyít.

2. villámgömb: Nagyjából 50 cm átmérőjű cikázó villámok gömb alakba tömörítve, amit legfeljebb tíz méterre tud kilőni a mágus. Maradandó sérülést nem okoz, de elég fájdalmas.

3. lángcsóva: Maximum három méteres lehet a kezétől vagy a botjától számítva, attól függően, hogy mivel hozza létre. A tűznek már nincs mágikus képessége, ugyanúgy viselkedik, ahogy a tűz általában szokott.

4. télmarok: Csontig hatoló hideg csap le az áldozatra, megfagyasztva, és megbénítva őt. E varázslat elszenvedője ebben a körben képtelen kivédeni bármilyen támadást, ami még ellene irányul, illetve mozogni sem képes másodpercekig.