Név: Shanalla Eo' myr ( családnevén sosem ismert, nem árulja el, nem jegyzik sehol )
Kor: 25 évet élt meg eddig
Faj: Erdei Elf
Születési hely: Szabad Lápok, elzárt elf közösség
Kaszt: Harcos
Vérvonal: Eron Illion Eo'myr - Apa, Őrző
Lythia Eo' myr - Anya
Sheyenne Eo 'myr - Ikernővér ( halott)
Kinézet: Átlag elfekre jellemző magas és karcsú, légies alkatú. Hosszú, enyhén göndör vörösesbarnára hajazó dús hajkoronája egészen a derekát súrolja, melyet olykor bőrfonat tart össze. Szemei ugyancsak mélybarnán kutatják arcodat, de néha mintha zöldes csillogást lehetne vélni íriszeiben, ha közelebbről és jobban meg tudod nézni lélektükreit. Öltözetében ugyancsak a természet színeit vélheted felfedezni. Hegyes füleit hajkoronája eltakarja, ahogy testén lévő tetoválásait sem fedezheted fel első ránézésre. Hátát nyakától egészen a dereka aljáig elf rúna tetoválások fedik, valamint jobb felkarját is díszítik családjának motívumai, ám bal csuklóját mindig bőrpánt fedi, ugyanis örök bilogját rejti el, melyet bármely elf ,vagy elf kultúrában jártas egyén azonnal felismerne, mégpedig a kitaszítottak jegyét.
Jellem: Zárkózott, az a csendes megfigyelő típus, legalábbis addig, amíg nem feszegeted a határait, ugyanis ha robban, akkor jobb, ha félted az életed és futsz. Megszólalásában ridegség és távolságtartás tükröződik, gyakran ironizál, és ha elsütne egy rossz poént, akkor se tudhatod, hogy komolyan gondolja, vagy viccnek szánta amit mondott. Nehéz kiismerni, gyakran te magad sem tudod eldönteni, hogy barátot vagy ellenséget vélhetsz benne felfedezni.
Felszerelés: Csizmaszárba rejtett tőr, Harchoz egy könnyű, elf kovács készítette penge, és hátán olykor íjat is látni hozzá való nyilakkal egy tegezben. Nyakában vékony láncon két egybefont ezüst kör medaliont visel.
Szakértelmek: Közelharc, Pengehasználat, vadászat, Íj használat
Varázslatok: Nincs
Előtörténet:
Immár 25 telet éltem meg, de a sorsom úgy lett megírva, hogy örök vándorlásra legyek kárhoztatva. Éjszaka van, s zöldbe forduló tekintetem a megrakott tüzet fürkészi,s elmerülök az egyre magasabbra csapó lángnyelvek varázsában.
" Eo ' Myr "a minap hallottam ezt a nevet, magam sem tudom, már milyen rég hallottam családnevem utoljára. Soha nem használom, és ennek megvan a maga oka. Nemesi vérvonalból származom, de ez már mit sem ér. Apám klánunk vezetője volt, anyám pedig a legszebb elf nők között is a legszebb. Ikerlányaik születtek, ami igencsak ritka az elf társadalomban. Sheyenne mintha a tükörképem lett volna, szemünk színe csillogott csak másképp, de szinte megkülönbözhetetlenek voltunk. Éreztem amit ő, neki fájt ami nekem is. Elválaszthatatlanok voltunk, de mint az érem két oldala, mégis mi különbözőnek láttuk egymást. Ő volt a csendesebb és megfontoltabb már akkor is, én pedig kerestem a kalandot, ami miatt gyakran sodortam magunkat különböző zűrökbe.
Épp ez a szertelen cserfesség okozta végzetemet. Gyakran szöktünk ki a közösségünktől messze, új kalandokat keresve, és nem gondolta egyikünk sem, hogy egy apró botlásnak ilyen csúfos vége lehet. Az erdő a miénk volt, legalábbis naivan ezt hittük akkor még. Egy üresen hagyott táborhelyre bukkantunk, messze a falunktól, és ha akkor nem emelem el kíváncsiságtól fűtötten azt a bőrszütyőt, ikernővérem talán még ma is élne.
Nem tudhattam, hogy egy orvgyilkos zsákmányát sikerült eloroznunk, és hogy az ennyire jó nyomolvasó lesz. Volt egy titkos búvóhelyünk, amit csak ketten ismertünk. Csak néhány percre hagytam magára Sheyennet, de a látvány, ami visszatértemkor fogadott örökre elmémbe véste magát. Kegyetlenül meggyilkolva, vérben úszott fiatal, törékeny teste. Nem tudom milyen hosszú volt az út hazáig, de még sosem éreztem olyan kegyetlenül végtelennek mint mikor kezeim közt cipeltem haza élettelen testét.
-Az én hibám, az én hibám...-csak ennyit voltam képes mondani vörös könnyektől áztatott tekintettel. -...megöltem őt.-soha nem láttam olyan gyűlöletet még elf szemében, mint amit akkor láttam saját tulajdon véreim tekintetében. Törvényeink szerint testvérgyilkosnak számítottam, mivel soha semmilyen részletet nem tudott meg tőlem senki. Meg kellett volna ölniük, de apám, az őrző erre képtelen volt. Egy ivadékát már elvesztette, nem akart még egyet. Megbilogoztak a jellel, amit mindenki ismer és megvet. Száműztek...örökre...
Úgy négy-öt tél telt el azóta, hogy elhagyni kényszerültem végleg otthonom. A vándorló életmód alatt sok mindent elsajátítottam, ahogy klánom remek harcias képességeit is cipeltem magammal, ahogy elátkozott sorsomat is.
Pént. Nov. 08, 2013 8:57 am
